2012. április 21., szombat

Megan Crewe: elSzigetelve

Szembe jött a borító és nem mindennapi, igazán ötletes cím, azonnal kíváncsi lettem rá.
Elolvastam a fülszöveget… na ezt nem kellett volna! Ha létezne a legrosszabb fülszövegek versenye, ez biztos befutó lenne. Túl sok benne a cselekményleírás, a regény első 200 oldalát szinte teljesen összefoglalja. Úgyhogy, aki eddig nem olvasta el, az ne is tegye! 
Saját szavaimmal:

Adott egy apró kanadai sziget, ahol szinte mindenki ismeri a másikat. Idilli, biztonságos, barátságos környezet. Maga a Paradicsom. Ide költözött vissza Kaelyn a szüleivel és a bátyjával. Az ő naplóján keresztül derül ki, hogy valami megváltozott a szigeten. Különös betegség ütötte fel a fejét, egyre többen és többen kapják el, és nem találják a gyógymódot…

Amit tisztáznunk kell, ez nem egy disztópia ez egy apokaliptikus regény. Nem nincsenek benne zombik, egy vírus gyilkolássza a népet!

A fülszöveget leszámítva számomra még egy nagy hibája van, az hogy a főszereplőt nem tudtam megkedvelni. Kaelyn gondolkodása, az ok, ami miatt összeveszett a legjobb barátjával, egyszerűen értelmetlen és érthetetlen. Párszor megráztam volna, hogy végre felébredjen, cselekedjen, ne csak sodródjon az árral. Szerencsére azért a vége felé kezd megváltozni, fejlődik, de addig azért nagyon hosszú volt az út neki és nekem is.

Alapvetően az aktív, bátor, mindenre elszánt főszereplőket szeretem, de az tény, hogy nem lehet mindenki ilyen. Válsághelyzetben van, aki elmenekülni, más megbénul vagy megőrül, olyan is akad, akiből a legrosszabbat hozza ki. Ebből a szempontból az írónő nagyon jól ábrázolta a különböző karakterek reakcióit.
Elgondolkoztatott, hogy vajon én mit tennék hasonló helyzetben. Mi az a rossz, amit még megtehetünk a túlélés érdekében? Ebben az esetben is rossznak számít? Mi lenne, ha én is elkapnám a kórt? Szívem szerint évekre elegendő élelemmel és folyadékkal elSzigetelném magam millió könyv társaságában, de persze a lelkiismeretem nem hagyna békén, így elő bújnék a menedékemből, hogy segítsek valahogy. 

A hangulat nagyon megfogott magának. A pánik, a félelem és a csendes kétségbeesés is egyaránt átérezhető volt. Különösen tetszett a vírus egy bizonyos tünete, mégpedig az a pont, amikor az emberekben leomlik a szociális gát, és kimondanak olyasmit, amit ép tudatunk birtokában soha nem vallanának meg.

A történet lekötött, érdekes volt (Kealyn ostobaságait leszámítva).
Naplóregény lévén nagyon személyes hangvételű (nálam ez pedig mindig nyerő). Azok a bejegyzések a legjobbak, amiben Kealyn eszét veszti.
Különösen klassz, hogy Kealyn nem a „Kedves Naplóm”-nak ír, hanem annak a barátjának címezi, akivel évek óta nem beszélt, és nagyon úgy tűnik, hogy már többé nem is lesz rá lehetősége.

A könyv az Egmot kiadó Egmont-Dark sorozatában jelent meg. Határozottan pozitív és dicséretes, hogy a kiadó a külföldi megjelenés után (2012 január), már márciusban hozta a hazai olvasóknak. Érdemes lesz figyelemmel kísérni őket!             
A kiadás igényes, egyaránt kellemes kézbe venni és olvasni is.

Ami nagyon tetszett: a hangulat, a naplóforma, a vírus,
Ami nem tetszett: a fülszöveg, a logikai bakik, Kealyn karaktere az elején
Pillangók a gyomorban: van romantikus szál, kezdődő tini szerelem, egy-két csók, semmi extra, nem ezen van a hangsúly
Kedvenc idézet:… nincs értelme elzárkóznunk a világtól csak azért, hogy biztonságban legyünk. Hiszen a világ miatt érdemes élni.
Borító: Tetszik, élőben sokkal jobban mutat! Az angol is tetszik, de a magyar jobb! 
Pontozás: 4/5 Kíváncsi vagyok a következő részre! Mondtam, már hogy ez is egy sorozat lesz?!
Kiadó: Egmont
343 oldal
Eredeti cím: The way we fall
Fordította: Dr. Dobosi Beáta 

2012. április 17., kedd

Megidézve...(4.)

Megidézve...

"Általában régi regényeket olvasok. Ennek igazán egyszerű oka van: szeretem a megfelelő befejezéseket. Házasság és halál, nemes önfeláldozás és csodával határos megújulás, tragikus elválás és nem remélt újraegyesülés, hatalmas bukás és megvalósult álom: szerintem ezek azok a befejezések, amelyekre érdemes várni. Ezeknek kell következniük kalandok, veszélyek és nehéz választások után, és mindennek szépen a helyére kell kerülnie. És az ilyesfajta befejezések gyakrabban fordulnak elő a régi művekben, mint a modernekben."
       (Diane Setterfield: A tizenharmadik történet) 
Most ezt olvasom, eszelősen jó! 


2012. április 15., vasárnap

Gail Carriger: Soulless-Lélektelen

„Ez nekem kell!”
Lassan egy évvel ezelőtt kiszúrt magának ez a könyv, azonnal jött a „kell nekem” érzés. Sokat kellett rá várni, de teljesen megérte! Jövő héten a Könyvfesztiválon (ápr.19-22.) már kapható lesz, és végre a kezünkbe vehetjük!

Viktória királynő korabeli Anglia.
A vámpírok és a farkasemberek már nem rejtőzködnek, az emberek között élnek.
Alexia Tarabotti kisasszony se nem vámpír, se nem farkas, hanem egy lélektelen. Ráadásul olasz származású és vénlány. Triplán esélytelenek a kilátásai, ami a házasságot illeti.
Sivár társasági életét tapintatlan támadója töri meg, aki nem ismeri az etikett íratlan szabályát: „Nem falatozzunk fiatal hölgyekből, csakis az engedélyükkel, szigorúan az 5 órai tea után!”

Rendkívül szórakoztató és sziporkázó stílusú, igazi kékharisnyáknak való fantasy. Telis teli frappáns riposztokkal és parázs szópárbajokkal, imádnivaló násztánccal.
Alexia karaktere pillanatok alatt levett a lábamról. Egy bájos, jól nevelt, de temperamentumos, tűzrőlpattant úrilány. Imádtam a személyiségének kettősségét.
Rendszerint ott ahol hölgyek vannak, előbb utóbb feltűnnek az urak is.
Lord Maccon a falkavezér kissé durva, és faragatlan, de nagyon jóképű. Sok bosszúságot okoz számára, hogy Tarabotti kisasszony mindenbe beleüti az orrát, és még több fejtörésbe kerül megfejtenie a hölgy érzelmeit.

Az első soroktól kezdve elkapott egy ismerős érzés. A stílus, a hangulat, a humor, mind-mind annyira ismerős volt. A megoldás: Jane Austen! Ha Austen napjainkban élne, bizonyára szívesen teázna együtt Gail Carriger-rel és még Lord Maccon-t is elirigyelné.

A történet szinte azonnal ragadott, pillanatok alatt beleszerelmesedtem, hatalmas kedvend lett! A világa jól felépített és egyedi. A karakterek jól kidolgozottak és hitelesek. (Jó lenne itthonra is egy tapintatos mindent tudó professzor vagy legalább egy komornyik.)

Közérdekű közlemény: Április 21-én a Könyvfesztiválon a Könyvmolyképző standjánál 14 és 15 óra között dedikálja a könyvét!
Ami nagyon tetszett: a világ, a főszereplők, a stílus, a humor, úgy összességében az egész.
Kedvenc idézet: A kor nem számít. Mit érdekel engem, hogy hány éves, vagy mennyire vénlány? Hát mit gondol, én hány éves vagyok, és mennyire agglegény?

„Nem akarok meghalni, gondolta. Még nem is kiabáltam Lord Macconnal a legutóbbi faragatlan viselkedése miatt!”
Borító: nekem ez a német változat nagyon-nagyon tetszik
Pontozás: 5/5
Természetesen ez is egy sorozat lesz! (Ma már nem is írnak szimpla egy részes regényeket?) Ide nekem a folytatást!!! 
Köszönet a kiadónak és Borostyánnak az előolvasás lehetőségért! 
Eredeti cím: Soulless
375 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória 

2012. április 4., szerda

Talán kedvenc lesz...(3)

Talán kedvenc lesz...
Igen!!!!! Hamarosan jön az új Jodi Picoult könyv!

"Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk.
Az írónő mindig kényes, gyakran igazán kemény kérdéseket boncolgat, és teszi mindezt olyan finoman, érzékenyen és intelligensen, hogy az olvasó szíve nem marad érintetlen."

Áprilisban jön a könyv. Arra tippelek, hogy a Könyvfesztivál idején (ápr.19-22.) már kint lesz a boltok polcain. 

2012. április 3., kedd

Megidézve...(3)

Megidézve...

Szívemből szól!

„ Miért kell iskolába járnom? Miért így működik a világ? Megszületsz, iskolába jársz, dolgozol, és meghalsz. Ki döntötte el, hogy ez a világ rendje?” Nem lehetne másképp élni?”

„Miért nem hagynak békén? Miért kell ugyan olyannak lennem, mint a többiek? Miért nem élhetek egyedül egy kanadai őserdőben?”
                               (Niccoló Ammaniti: Én és Te)