2011. november 2., szerda

Dennis Lehane: Hideg nyomon

Dennis Lehane könyvei mellett évekig elmentem, és ha nincsenek a molyok, akkor valószínűleg még jó sokáig nem olvastam volna semmit tőle.
Így utólag azt kell mondanom: Miért, ó miért vártam én ezzel ennyit???!!!

A Hideg nyomon a Kanzie-Gennaro magánynyomozó páros történetének negyedik darabja. A sorozat korábbi köteteit még nem olvastam, de így is teljesen érthető volt. (Minden kötet más-más ügyről szól.) Spoiler szempontjából se vészes. Viszont a második rész fő csattanójára többször utalnak, ezért ha valaki mindenáron ragaszkodik a teljes spiler mentességhez, jobb, ha kronológiai sorrendben halad.

Amanda 4 éves, egy éjjel a saját ágyából rabolják el. Senki nem látott semmit. A rendőrség és a sajtó mindent tűvé tesz érte, mégsem találják. Az aggódó nagynéni felfogadja a munkában és az életben is egy páros alkotó Patrick Kanzie és Angie Gennaro magánhekusokat, hogy derítsék ki mi történt Amandával.

Látszólag pofon egyszerűnek tűnt az eset, nem volt semmi rejtély számomra. „Na bumm, nem nagy ügy, én már meg is oldottam!” De hamarosan vakargathattam a fejem, hümm, talán ez mégis csavarosabb, mint amilyennek első körben tűnik. A végére én már bármit elhittem volna Lehane-nek.  

A hangulat feszült és nyomasztó. Közre játszik ebben az is, hogy egy kisgyerek került bajba. Valaki, aki ártatlan és védtelen. Miközben kutatunk utána, szembe találjuk magunkat azzal a rideg ténnyel, hogy rengeteg a gonosz és beteg ember, akiknek semmi sem szent, és akik nem ismernek irgalmat. Torokszorító érzés, hogy mennyire védtelenek is a legkisebbek. A világ kegyetlen, és a legnagyobb szörny benne az ember. 

A karakterek nagyon jól árnyaltak. Partick abszolút kedvencem lett. Próbáltam számolgatni, hány jófiú és hány rosszfiú van a baráti körébe, csakhogy tudjam, melyik oldalra dől a mérleg. Ő ezt valahogy úgy fogalmazná meg, hogy az ismerősei fele degenerált, a másik fele pedig zsaru.
Másik szívem csücske Bubba lett. Ezt a palit egyszerre lehet imádni és félni. Ha kellene valaki, aki fedezi a hátsó felem, én rá szavaznék.

Legtöbbször egy bűnügynél egyértelműen el lehet dönteni ki és mi rosszat tett. Lehane viszont olyannal állt ellő, hogy komoly dilemmában vagyok, még hetekkel a könyv után is. Ki volt itt a jó? Mi lett volna a helyes lépés?

Egy biztos, a regény fordulatos, akciódús, nem könnyen felejthető. Az író jól megvezet bennünket,és kemény morális kérdések elé állít.
Ben Affleck hasonló címmel készített egy többszörösen díjnyertes filmet a könyvből. Infók a feldolgozásról ITT.

Aki egy vérbeli krimire éhezik, az nem fog csalódni!
Ami nagyon tetszett: kedvenc karakterek Petrick, Bubba, Angie
Ami nagyon nem: utáltam Helent!!! Szívből!
Kedvenc idézet: "A holtak csendje azt üzeni: Ég veled! Az eltűntek csendje pedig azt, hogy: Találj meg!" 
Borító: A frász tör rám ettől a babától! Nagyon bejövős!
Pontozás: 5/5

Kiadó: Agave
383 oldal
Eredeti cím: Gone, Baby, Gone
Fordította: Huszár András 

5 megjegyzés:

  1. Húh! Én a 3. kötet olvastam, és akkor szereztem be a többit is, mert annyira magával ragadott. Azt hiszem lassan neki kell álljak az elsőnek, másodiknak és majd ezzel koronázni meg Kenzie-Gennaro páros bűnügyeit :D

    VálaszTörlés
  2. Lehane marataon, nem hangzik rosszul :) Nekem is be kell szereznem a többi kötetet!

    VálaszTörlés
  3. Hm,még semmit sem olvastam tőle, de ezek után lehet hogy fogok??

    VálaszTörlés