Brandon Hackett: Az ember könyve

A sci-fi és én?

Nem mondanám, hogy olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Néztem már számtalan csillag és bolygóközi, különböző lényekkel megfűszerezett, X-aktákon túlmutató történetet. Néztem, de nem olvastam, és ha az emlékeim nem csalnak, akkor egészen Brandon Hackett-ig szűzies, science fiction mentes életet éltem.

Amikor szembe jött,valami azt súgta, megéri majd feladnom a cölibátust.

„Háromezer embert ragadtak el egyszerre a Föld különböző pontjairól. Köztük van Attila, a félénk budapesti kamasz fiú, Jurij Vitkov, a magabiztos orosz vállalkozó és annak lánya, a tízéves Aurora is. Háromezer ember, akik most egy élő űrhajó belsejében utaznak, és minden pillanatban egyre távolabb kerülnek a Földtől. Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli, öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik. Hamarosan egy számukra felfoghatatlan, idegen világba érkeznek, ahol az evolúció egészen más utat választott magának, és az érkezésük fajok és kultúrák százainak életét dúlja fel. Attila, Jurij és a többiek előtt csak a túlélés lebeg, de előbb-utóbb szembe kell nézniük egy sokkal fontosabb kérdéssel. Vajon sikerül-e megőrizniük az emberi mivoltukat?”

Apu kezébe vette, forgatta, bele-bele olvasott, majd röviden és tömören megfogalmazta a lényeget: „Ez egy kemény könyv!”

Én ezt annyival egészíteném ki, hogy ez egy kemény, dúrva, igazán jó könyv!

Már az első helyszín, az űrhajó belseje, ez az élő-lélegző, hátborzongató utazó jármű, megadta számomra az alaphangulatot. Feszült várokozással tekintettem minden újabb oldal elé. Lenyűgözött az a mini társadalom, amit a szereplők elkezdtek fokozatosan kialakítani.

Az is nagyon tetszett, hogy a világ minden pontjáról ragadtak el embereket, nem volt mindenki amerikai. (Elvégre, bár a mozifilmek ez ellenkezőét sugallják, de mégis mi tudjuk jól nem csak Ámérikára jár rá a rúd idegen lények, borzalmas szörnyek és egyéb katasztrófák tekintetében.) Jó kis bábeli zűrzavar volt ott a történet elején.

Szeretem, és büszke is vagyok az anyanyelvemre, de ilyen esetekben nagyon tudom sajnálni, hogy nem egy elterjedtebb nyelv a magyar. Ugyanis, ha Brandon Hackett nem Markovics Botond lenne írói állnéven, és mondjuk ha amerikainak született volna, akkor ezért a regényért már filmproducerek ölnék egymást, és olyan szenzációs mozit csinálhatnának belőle, ami mérföldekkel verné a versenytársakat a kategóriájában.

Hogy miért is tetszett nekem ez a könyv?

A világfelépítése igazán egyedi, a történet jól végig gondolt. A stílusa gördülékeny kellően fordulatos, meg tudott lepni!

Végi ott bujkáló, minden oldalon szembejövő kérdés: Mi tesz bennünket emberré? Mitől maradhatok meg embernek?

Nem kapunk rá az írótól egyértelmű receptet, magunknak kell ki válogatnunk az összetevőket, és pont ezektől kemény, és igazán jó ez a regény!

Ami nagyon tetszett: az űrhajó, a mikro társadalom alakulása, A nyomorultak

Kedvenc idézet: "A szerelem maga az élet, ha nem a halál. Bölcső, de koporsó is. Az emberi szívben ugyanaz az érzés mondja ki az igen és a nemet. Isten minden alkotása között az ember szíve árasztja a legtöbb fényt és, ó, jaj, a legtöbb sötétséget is."

Borító: Na ha valami, hát ez nem jött be!

Pontozás: 

Kiadó: Agave

290 oldal

Mark Lawrence: Tövisek Hercege

Egyáltalán nem akartam elolvasni ezt a könyvet, egészen addig, míg meg nem láttam Pöfivonat értékelésében a következőt:"trágár és véres, de kiváló fantasy.” Valami az súgta ez nekem való! Utána elolvastam a fülszöveget, onnantól már nagyon-nagyon akartam!

9 évesen végig nézte, ahogy az anyját és az öccsét meggyilkolják, azóta ő a Tövisek Hercege.

13 évesen egy vérszomjas rablóbanda vezére, mosolyogva vágná át a torkodat.

15 évesen talán király lesz…

2 hete befejeztem, azóta próbálom szavakba önteni a gondolataimat. Elég nehéz megírni, hogy ez mennyire jó volt!

Jorg herceg gyerekként szemtanúja volt annak, hogy lemészárolják azokat, akiket a legjobban szeret. Azóta ég benne a gyűlölet, a bosszú iránti vágy. Meg kell ölnie a gyilkos parancsot kiadó Renar grófot.

Az első 15-20 oldal kicsit zavaros volt. Eltartott egy rövid ideig, míg ráhangolódtam, de onnantól sodort magával a történet. Nem tudtam letenni. Egy pillanatig se botránkoztatott meg a trágár beszéd, a véres részleteken sem ütköztem meg annyira, mint vártam. (Oké, a felnyitott has, amibe levágott ujjakat dobálnak, na az blöööee)

Hozzá vagyunk szokva a pozitív, könnyen megkedvelhető főszereplőkhöz, hiszen legtöbbször ilyenekkel kerülünk szembe.  De itt ez a srác, szinte még gyerek, és amikor először találkozunk vele, kétszáz halott paraszt fekszik a lábainál vérbe fagyva. Ha szembe jönne velünk, ártatlan külseje alapján még barátságosnak is találnánk, viszont a felszín alatt, valódi színtiszta romlottság rejtőzik.

Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogyan lehet ilyen, hiszen ő még csak egy gyerek. Elgondolkoztam, vajon én mit éreznék, ha bántanák azokat, akiket szeretek, és mindezt a szemem láttára. Hatalmas pusztító gyűlöletet, darabokra akarnám szedni az illetőt, lassan, lassan, nagyon lassan, hogy minél többet szenvedjen. Úgyhogy ebből a szempontból teljesen megértem Jorgot.

Amellett, hogy pörögnek az események, és nincs hiány akcióban, komoly kérdéseket is felvet. Ami igazán szöget ütött e fejemben: Meghozol egy döntést, elindulsz a célod felé. Vajon honnan jön a belső hang, ami súgja az irányt? Te lépsz, vagy csak egy bábu vagy a sakktáblán? (Nem kell megijedni, messze nem ilyen szárazan filozofikus)

Számomra egyetlen hibája van, mégpedig az, hogy a mellékszereplők karakterei kidolgozatlanok maradtak. Szinte alig látunk bele a személyiségükbe. Igaz, hogy egyes fejezetek között van néhány mondat a testvérekről (a bandát hívják így, akiket Jorg vezet)- iszonyú jó ötlet volt!- mégis ez kevés nekem. Remélem a következő részben nagyobb hangsúlyt fektet erre a szerző.

Igen, ez is egy sorozat lesz! Nagyon várom a folytatást, mert az első kötet végén úgy hagytam ott Jorgot, hogy még nem az, akinek én szeretném látni!

A tövisek csontig hatolnak, elárasztják mérgükkel a testet, rothadásnak indul a hús. A bosszú is csontig hatol, mérgezőbb, mint bármi a világon. Egyenesen a lelket fertőzi meg...

Szépirodalmi nyelv, trágár stílussal fűszerezve, váltakozó idősík, sötét, zseniálisan összetett főhős, véres brutalitás. A végeredmény egy szuper, letehetetlen fantasy.

Határozottan jó ötlet volt a Fumax Kiadótól, hogy elkezdett regényeket is kiadni. Remélem jön még tőlük még sok ilyen!

Pontozás: 4,5/5

Ami nagyon tetszett: a két idősík, a fejezetek közötti leírások

Kedvenc idézet: „Én nem félek semmitől, csak a csendtől. A csend az az üres lap, amire félelmeimet ráróhatom.”

Pillangók a gyomorban: Itt brutalitás van meg erőszak, semmi gyengéd romantika.

Borító: sok csillagos lenne, ha fehér helyett megtartották volna a sötét háttért

Kiadó: Fumax

336 oldal

Eredeti cím: Prince of Thorns

Fordító: Gy.Horváth László 

Carla Schneider · Claudia Carls: Cinege Mici meséje

Sose növök ki a mesékből. A mai napig gyakran nézem, olvasom, hallgatom őket. Jó ürügy, amikor van a családban kisebb gyerkőc, neki lehet mesélni akár órákig. Viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen történetet olvasunk, hiszen ha bugyutának érzem felnőtt fejjel, akkor nem könnyű újra és újra elmondani, pedig ha nekem nem is tetszik, a gyerkőcnek még attól bejöhet, és akkor nem kímél: „Még egyszer! Még egyszer, csak még egyszer!”

A Cinege Mici meséje megfogott a borítóval. Beleszerettem Mici fodros-bodros, színes alsószoknyáiba. A fülszöveg után is jó érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban.

Laposfölde birodalmának udvari bolondja nyugdíjba vonul ( eddig bele se gondoltam, hogy bizony az udvari bolond fölött is eljár az idő), a király ezért kihirdeti a kisdobossal, hogy új bolond kerestetik. A fogcsikorgató tél közepén három bátor jelentkező is elindul a királyi udvarba szerencsét próbálni. Boglya Boldi (nálunk itthon felvette a Bagoly Boldi keresztséget is) szóvicceivel, Piros Vilmos díszes csörgődobjával akar mosolyt csalni a király arcára.

Cinege Mici a harmadik vállalkozó, aki ugyan lány, de mégis szeretné kipróbálni magát udvari bolondként. Így hét szoknyába bújik, és a fejére dunnát csavar a hideg ellen. Serpenyőből készült korcsolyával siklik végig a befagyott folyó jegén a palotáig.

Mindenki, tiltakozik az ellen, hogy egy lány legyen a bolond, hiszen, az csak fiúknak való feladat. Szerencsére a király nem így gondolja: „Mindig kell, hogy legyen egy legelső!” Így Mici is a kastélyban maradhat a két másik jelölttel együtt a próbaidőre.

Hogy kit választ a király? Azt nem árulom el...

Szellemes, és nagyon eredeti ez a mese. Arra tanítja meg a kicsiket és a nagyokat is, hogy ne törődjenek az előre megírt szerepekkel, hogy merjék vállalni magukat és az álmaikat. A női-férfi szerepvállalásról úgy ír, hogy a gyerekek is értsék/érezzék nem baj az, ha lány létedre olyasmit szeretnék kipróbálni, amiről mások azt mondják, csak a fiúknak szabad. Ne törődj a megszokásokkal, mert ahogy a király is mondta:”Mindig kell, hogy legyen egy legelső!”  

A történet aranyos, nincsenek benne ijesztő lények, szépen illusztrált (nálam Mici szoknyáinak a színei, és azok mintája viszi a pálmát), szórakoztató és nem túl hosszú, ezért tökéletes esti mese.

Csak hogy érzékeltessem, nem csak kicsiknek jön be:

Amint megérkezett a könyv és kibontottuk, anyu lecsapott rá. Vissza se adta, míg el nem olvasta. Vélemény: „Okos lány ez a Mici!”

Pontozás: 4,5/5

Ami nagyon tetszett: A történet eredetisége. Az illusztrációk

Kedvenc idézet: „Mindig kell, hogy legyen egy legelső!”

Borító: A legszebb képet emelték ki! Tetszik! 5/5

Kiadó: Manó Könyvek

32 oldal

Eredeti cím: Holly Vogeltritt

Fordította: Orosz Anett 

Richard Paul Evans: Grace-Kegyelem

A Hol lehet Noel? után tudtam, hogy olvasnom kell még Evans regényt.  Szerencsémre jött tőle az új könyv, így a Karácsonyt már a Kegyelemmel töltöttem. Sejtettem, hogy az író, most se könnyű témát választ majd, de azt nem vártam, hogy ennyire kemény, szívbemarkoló és megrázó lesz.

A fülszöveg egy részlet a regényből. Nem árul el semmi konkrétat, mégis azonnal felkeltette az érdeklődésemet.

1962-t írunk, több ezer gyereket bántalmaznak lelkileg és/vagy testileg, mindezt teszik ott, ahol biztonságot várna, azok, akiktől védelmet, gondoskodást remélne. Igen, a családon belüli erőszak és bántalmazás létezik, de a 60-as években még mindenki tagadja, és a törvény sem ismeri el.

Grace egy ilyen családból szökik el. Találkozik Eric-kel. A fiú csak annyit tud, hogy a lány bajban van, nem kérdez semmit, csak segít neki. De vajon elég ereje lesz a két gyereknek szembeszállni a világgal, ahol a felnőtteké az utolsó szó?

Tökéletes karácsonyi történet volt, mert a legfontosabbról, a szeretetről szól. Nem hatásvadász, elcsépelt módon, hanem tiszta, őszinte hangon. Egy segélykiáltás: „Emberek, nyissátok ki a szemeteket! Segítsen végre valaki!”

Soha nem fogom megérteni, hogy mi visz rá arra valakit, hogy ártson egy másik élőlénynek, főleg akkor, ha az egy nálánál gyöngébb, egy ártatlan gyermek.

Nagyon szerettem volna a karjaimba zárni és megóvni Grace-t.

Az egyetlen dolog, ami zavart, az Eric naivitása. Számomra túlártatlannak tűnt. Úgy szerettem volna, ha kicsit keményebb, és tisztábban látja a valóságot, talán akkor másképp végződött volna…

A történet ugyan kitalált, de a világban sok (túl sok) Grace van. Az író alapítványa bántalmazott gyermekeknek létesít menedéket. Te is csatlakozhatsz Evans levelező listájához, és a nevedben az Operation Kids 1 dollárt adományoz a The Christmas Box International részére. (Nem mellékesen értesülsz az író könyveivel kapcsolatos friss hírekről is.) Itt: http://www.richardpaulevans.com/

Ami nagyon tetszett: Az az őszinte, tiszta, olykor humorral átszőtt stílus, ahogyan mesél nekünk a szerző.

Kedvenc idézet: „Ha kiválasztjuk az ösvényt, amelyen járni akarunk, egyben úti célt is választunk magunknak. De néha úgy tűnik, az ösvény már ott van a lábunk alatt, mielőtt még ráeszmélnénk, hogy járunk rajta.”

Borító: Gyönyörű az aranyminta. Illik hozzá az égő gyertya a kézben.

Pontozás: Pontozás: 4,5/5

Remélem a kiadó megtartja a jó szokását és jövő Karácsonyra is meglep bennünket egy újabb Evans könyvvel. 

Kiadó: Könyvmolyképző (Aranypöttyös Sorozat)

360 oldal

Eredeti cím: Grace

Fordította: Robin Edina 

Nevada Barr: 13 ½

Egyrészről ott volt a cím: 13 ½ . Mégis mi akar ez lenni? Mit jelent? Házszám? Életkor? 

Másrészről ott volt a fülszöveg első két mondata:

"Mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy minden, amit az eddigi életedről tudtál, hazugság? Hogy élnéd túl ép lélekkel, ha szörnyű gyilkosságok emléke és egy javítóintézet komor valósága jutna osztályrészedül a boldog és gondtalan gyermekévek helyett?”

Nekem ennyi elég volt, hogy tudjam, ezt el fogom olvasni!

A történte három főszereplőjének borzalmas titkokat rejt a múltja. Polly, akinek sikerült elmenekülni és új életet kezdett. Dylan és Richard, a testvérpár, akiknek a szülei egy tragédiában életüket veszítették.

Polly és Dylan találkoznak, szerelembe esnek. Közös életre vágynak.

Vajon boldogok lehetnek ennyi démon és kísértett között?

Ez a könyv egy remek thriller. Bár nem okoz nagy fejtörést, hiszen az elejétől sejted, hogy ki kicsoda, hogy valójában semmi sem az, aminek látszik, és szépen meg is fejted. (Kár, hogy ennyire sokatmondó fülszöveget írtak hozzá. Sokkal nagyobb lett volna a hatás, ha kicsit kevesebbet árulnak el benne.) Mégis teli van feszültséggel, borzolja az idegszálaidat. Az írónő több ízben elbizonyít.

Nem számítottam ilyen brutalitásra, és ennyire nyers, sokkoló leírásokra. Megrázott, különösen azért mert Dylan még csak 11 éves kisfiú volt. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnik a gyerekkora és pokollá válik az élete.

Amit hiányoltam és csak a végén kaptam meg, az a főgonosz agyába való betekintés. Azt csak az epilógusban tárják elénk. Nagyon ütős de még jobb lett volna, ha még többet kaptunk belőle elszórva a könyv során is, mert engem szerint izgalommal vegyes borzongás jár át, amikor egy örült elme gondolatait vetítik elém.

Bátran merem ajánlani, letehetetlen és nem fogsz unatkozni! Azért a végén nekem jól jött volna egy balta az ágyam alá, hogy nyugodtabban aludjak. 

Személy szerint olvasnék még Nevada Barr könyveket.

Ami nagyon tetszett: Dylan házi feladatai

Kedvenc idézet:”...nem minden macska eszi meg a kölykeit.” (113. oldal)

Borító: illik a hangulathoz

A cím: A magyarázat után leesett az állam. Zseniális választás volt!

Pontozás: 4,5/5

Kiadó: Cor Leonis

323 oldal

Eredeti cím 13 ½

Fordította: Balikáné Bognár Mária     

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Szerelembe estem a címmel és a borítóval. Elolvastam a fülszöveget, és jött a már jól ismert érzés. Ez nekem kell!!!

Nehéz, nagyon nehéz lesz róla írnom, de azt szeretném, ha minél többen hallanának róla.

A tartalomról röviden spoiler mentesen:

Leo tizenhat éves, olyan, mint a legtöbb kamasz. Szeret focizni, motorozni, zenét hallgatni, és a haverokkal lógni. Iskolába csak muszájból jár, amúgy ki nem állhatja. A tanárokat pedig vámpíroknak, különös kihaló félben lévő fajnak tartja és ezt az új történelem tanárral is közölni szándékozik. Viszont az új tanár nem olyan, mint a többi. Valami különös fény csillog a szemében. Úgy tűnik, Leonak nem lesz vele könnyű dolga…

Még bonyolultabbá teszik hősünk életét, hogy szerelmes. Vágyainak tárgy a gyönyörű Beatrice.

Leo mindenhez színeket köt. Az élet, a boldogság, a szerelem színe a vörös (piros), maga Beatrice.

Egyedül hiány, a veszteség színét, a fehéret nem tudja elviselni.

Egy nap kiderül Beatrice vérét megtámadta a fehérség…  

Nem árult zsákba macskát a fülszöveg, tudtam, hogy szomorú lesz. Keményen edzettem is a lelkemet. „Nem fogod megszeretni a szereplőket, nem és nem!” Leo esetében ez nem jött össze, csípem a „kisoroszlánt” J  

Pici könyv teli súlyos gondolatokkal azt életről, a halálról, a veszteségről, az elmúlásról, a szerelemről és az álmokról.  

Nagyon gyorsan lehet falni a sorokat, pillanatok alatt elfogy a könyv, de nem érdemes sietni vele. Ne szaladjunk át az oldalakon, hagyjuk, hogy befészkelje magát a szívünkbe.

Szokásom jelölni a jó mondatokat, amit idéznék. Itt az egész könyvet bejelölhetném.

A cím nem is lehetne ennél találóbb. Leo nem feketén és fehéren, hanem fehéren és vörösen (piros) látja a világot.

Egy nagyon igényes és színvonalas ifjúsági regény, amely olyan kérdéseket boncolgat, amire felnőtt fejjel is nehéz, hanem egyenesen lehetetlen megtalálni a helyes válaszokat.

Számomra könnyű volt Leoval azonosulni, mert én is egy örökké kérdező, kutató lélek vagyok. Tetszett, hogy kellő mértékű öniróniával és humorral rendelkezik. Még a legkeményebb helyzetekben is tudott olyat mondani, amitől nevetnem kellett. Egyik szemem sírt a másik nevetett, szinte végig.

Hogy mit üzen számomra a könyv?

Merj álmodni, mert az álmok adnak értelmet és célt az életnek!

Merj szeretni! Egyedül születsz meg, és egyedül leszel a halálodban is, de a kettő között ha szeretsz és viszont szeretnek boldog lehetsz. .

Valamint azt, hogy a szerelmed és a lelki társad nem biztos, hogy mindig egy és ugyan az.

A regény abszolút újraolvasós kategória, és bátran ajánlom az érettebb kamaszoktól egészen az 100 éves bölcsekig, mert mindannyian tanulhatunk belőle.

Alessandro D’Avenia egy fiatal olasz tanár. Nagyon szívesen beülnék hozzá néhány órára. Ezzel az első regényével nálam berobbant, és alig várom, hogy újra olvashassak tőle.

Ami nagyon tetszett: Álmodozó, Leo, a regény mondanivalója.

Kedvenc idézet: "Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak.”

„A szerelem nem azért van, hogy boldogok legyünk tőle, hanem hogy kiderüljön, mennyire bírjuk a fájdalmat.”

„Biztatnak, hogy álmodj, aztán alig kezdtél hozzá, máris az utadat állják. Irigykednek.”

Borító: 5* jár érte, nálam az év egyik legszebb borítója.

Pontozás: 4,5 álom az 5-ből 

Kiadó: Európa

332 oldal

Eredeti cím: Bianca come il latte, rossa come il sangue

Fordította: Gál Judit 

Nyaraltam, olvastam 2.

Már csak két nyári olvasmányommal vagyok adós, és akkor minden elmaradásomat pótoltam.

Annyira megszállottan olvastam a nyaralás alatt, hogy két hét alatt átrágtam magam 6 regényen.

Hál Isten az utána következő két hétben olyan volt a napi program, hogy ne nagyon maradt lehetőségem olvasni, mert akkor jövőre se hoznám be a posztbeli lemaradásom.

Guillermo Martínez: Luciana B. lassú halála

Tíz évvel ezelőtt Luciana sugárzó szépségű fiatal lány volt most csak árnyéka önmagának: örökös rettegésben él, mióta meghalt a szerelme, majd őrjítő véletlenek sorozata kezdte elpusztítani mindazokat, akik közel állnak hozzá. Egyre erősödik benne a gyanú, hogy módszeres bosszú áldozata: egyszer durván megsértette Klostert, a híres írót, akinek a gépírónője volt, s aki azóta ördögi ügyességgel álcázza véletlennek a gyilkosságait.

Megláttam a borítót, és azonnal beleszerettem a képbe. A fülszöveg felcsigázott, így már tettem is a kosárba, és hoztam haza magammal.

A könyv első felében megismerhetjük a történteket Luciana szemszögéből, a másik felében pedig Kloster mondja el a saját verzióját. Az olvasónak pedig el kell döntenie, vajon hol bújik meg az igazság.

Nagyon jól és logikusan felépített történet, de a befejezés nem tetszett.

Imádtam az író stílusát, faltam a sorait, és olvasnék még tőle.

De a befejezésért tényleg kár.

Pontozás: 4

Joe Hill: A szív alakú doboz

Nagyon régen kinéztem magamnak a könyvet. Először a címe fogott meg, aztán a fülszöveg. Amikor pedig kiderült számomra, hogy a Joe Hill írói állnév mögött Stephen King kisfia rejtőzik, még inkább olvasni akartam.

Judas Coyne-nak volt egy spéci gyűjteménye: egy régi akasztófakötél... egy boszorkány beismerő vallomása... egy mexikói halálpornó-video... Számtalan rajongója éppúgy ismerte a korosodó death-metal rocksztár hátborzongató ízlését, mint hírhedett ifjúkori ballépéseit. Ám a legrémületesebb, legvalószínűtlenebb darabra éppen most tesz szert, jóformán a szemünk előtt - egy internetes árverésen olyasmit kínálnak, aminek képtelenség ellenállni: Árverésre bocsátom nevelőapám kísértetét... 

Borzongató, izgalmas, tébolyult, olykor zavaros, és nagyon brutál. Olyan, mint amikor az ember egy autóbalesetet lát. Nem akarsz oda nézni, de nem tudsz nem oda nézni. A King- gének tökéletesen átöröklődtek. Joe írjál még!

Pontozás: 4,5 

Nyaraltam, olvastam 1.

Augusztusban a négy pihenős hétnek köszönhetően sokat olvastam. A nyaralás alatt végeztem a Trónok harcával, a Rubinvörössel és elkezdtem az Outlandert is. Ezekről a könyvekről már írtam nektek. Még mindig adós vagyok négy regénnyel.

Rájöttem, nem jó ez így nekem, hogy ennyi elmaradásom van.

A posztírás egy könyvről számomra olyan, mint búvárként alámerülni egy már ismert világba, csak most lassan, módszeresen, kiélvezve az apró részleteket.  Nem szeretek addig belekezdeni egy másik könyv olvasásába, míg az előzőről nem írtam, mert addig csak azé a könyvé vagyok.

Lehet ez másnak érthetetlen vagy zavaros, de én így vagyok bekódolva.

Ezért és a kóros időhiány miatt, úgy döntöttem a 4 elmaradást két rövid összegző bejegyzésben pótolom.

Agatha Christie: Gyöngyöző cián

Tízen éve szerettem bele az írónő munkáiba, kapcsolatunk azóta is töretlen.

Ezért is került fel a Várólista Csökkentős könyveim közé. 

Rosemary Barton szép, fiatal, gazdag, boldog miért lenne öngyilkos? De ha nem öngyilkos lett, akkor legközelebbi családtagjai és barátai közül tett ciánt a pezsgőjébe valaki. De ki akarhatta volna a halálát? George Barton, a férje el sem tudja képzelni, megrendezi hát egy évvel felesége halála után ugyanott, ugyanazokkal a vendégekkel a vacsorát, hátha kiderül valami. Ki is derül: újabb haláleset történik. Biztos hát, hogy Rosemary sem önkezével vetett véget az életének. Gyanúsítottakban szokás szerint nincs hiány.

Végig lekötött, és kikapcsolt. Számtalan elméletet gyártottam. Ki és miért gyilkolt? Amikor már eldöntöttem magamban, hogy ki is a mumus, akkor újabb gyilkos jelöltre bukkantam.

Félig-meddig meg is fejtettem, de az indokot nem találtam el. Akkor lenne tökéletes a regény, ha Poirot is szerepelt volna benne, nekem ő a kedvenc Christie-karakterem.

Pontozás: 4,5

Thomas Hardy: A zöldellő fa alatt

Fancy Day tanítónőként tér haza falujába. Nagy érdeklődés fogadja. Mindenki arról beszél, vajon kit választ majd párjául. Kérőből nincs hiány, ott van a gazdag földbirtokos, az intelligens és elegáns lelkész, és nyíltszívű fuvaros.

Évekkel ezelőtt láttam a BBC feldolgozást még angolul. Azonnal beleszerettem. Tudtam, hogy adaptáció, ezért már akkor elkezdtem keresni a könyvet. Hiába, se magyarul, se angolul nem lehetett beszerezni.

Örömöm leírhatatlan volt, amikor láttam, hogy megjelenik magyarul is. Amint a boltokba került, azonnal be is szereztem.

Nagyon-nagyot csalódtam. A regényben Fancy, egy kacér, sekélyes, idegesítő liba. Érzelmei hevesek, de nem túl mélyek.

Ez még nem is lenne olyan hatalmas hiba, viszont a karakterek olyan semmilyenek. Nem hitelesek.

Untam az egészet. 

Egy nagyon gyenge könyvből, egy nagyon jó adaptációt készítettek, amit bátran ajánlok annak, aki szereti a BBC feldolgozásit. Most ez egyszer örülök, hogy nem követték szorosan az eredeti művet, és ilyen tökéletes lett az átírástól! 

Pontozás: Könyv 2,5 Film:5 

Kerstin Gier: Rubinvörös-Időtlen szerelem

Annyi remek könyvet olvastam a nyaralás alatt, hogy hirtelen nem is tudom hova kapjak, és melyikről írjak nektek. Ezért véletlenszerűen beletúrtam a könyves kupacba, és a Rubinvörös tapadt hozzám.

Ezzel az ifjúsági regénnyel sokáig szemezgettem. Tudtam róla, hogy egy 3 részes sorozat első kötete, és valami köze van az időutazáshoz. Nem akartam még egy sorozatba belekezdeni, viszont szeretem az időutazós történeteket, és a sok jót is hallottam a könyvről.

Végül nem bírtam ellenállni, beadtam a derekamat. Jó döntés volt!

Gwendolyn családjában öröklődik egy különleges gén, aminek hordozói képesek utazni az időben. Az előzetes jóslat szerint Gwen unokatestvére örökli a képességet, de valami hiba csúszhatott a számításokba, ugyanis egy szép napon Gwen találja magát a múltban.

Egy aranyos, kedves, igazán bűbájos történet. Volt benne minden, amit szeretek. Rejtély, veszedelem, bontakozó romantika.

Rutinos vén rókaként nekem nem okozott nagy fejtörést, könnyedén összeraktam a kirakóst. Csak bólogatni és helyeselni tudtam, igen így kell elrejteni és elejteni az apró kis darabkákat. Igen, ilyen befejezéssel kell rávenni az olvasót, hogy nagyon-nagyon várja a percet, amikor kézbe veheti a folytatást.

Jól megírt, olvasmányos, beszippantja az olvasót, egy szuszra befaltam. Tetszett!

Az írónő stílusa könnyed, van humora, magával ragad. 

Gwen abszolút kedvenc lett, imádtam, ahogyan a legjobb barátjával felkészülnek a történelem órákra.

Lady Arista és Glenda néni több ízben kiverte nálam a biztosítékot, felsőbbrendű sznobok, nagyon, nagyon idegesítettek!

A könyv egyetlen hibájának talán annyit rohadnék fel, hogy nekem kicsit rövid, olvastam volna még!Külön öröm számomra, hogy nem egy sablonos tini történet, hanem egy tartalmas, élvezetes ifjúsági regény. Az első oldaltól érezni, ez bizony jó lesz! 

A Rubinvörös úgy ér véget, hogy előre tudható, a folytatás még több izgalmat tartogat. A második kötet Zafírkék címmel a kiadó ígértet szerint, még ebben az évben megjelenik. Nálam olvasós lesz! 

Ami nagyon tetszett: Maga a történet, Gwen karaktere. Lucy és Peter sztorija, a képességek, a családi ház

Kedvenc idézet: "Mi is volt a jelszó? Qua nesquik mosquitos? Sürgősen be kell szereznem egy másik agyat."

"-Tudod, azt hittem, Charlotte úgymond a saját történelmi filmjeit éli meg. Mr. Darcyval táncol az egyik bálon. Beleszeret egy szexi Hegylakóba. Megmondja Boleyn Annának, hogy semmi esetre se menjen hozzá VIII. Henrikhez. Meg ilyesmi."

Borító: Bejön! Kifejezetten a cím stílusa.

Pontozás: 4,5

Kiadó: Könyvmolyképző

334 oldal

Eredeti cím: Rubinrot-Liebe geht durch alle Zeiten 

Fordította: Szakál Gertrúd 

Benina: Bíborhajú 1.-A Boszorka fénye

Sokáig vártam ezzel a könyvvel, és kicsit félve kezdtem bele. Tavaly télen a Könyvmolyképző Kiadó megjelentetett három regényt három fiatal kezdő magyar írónőtől. Nagyon lelkesen kijelentettem, én bizony mindegyiket olvasni fogom. Kettőre már sor is került, különböző mértékben ugyan, de mind a kettőben csalódtam, többet, mást, jobbat vártam. Ezért aztán Benina könyvét beláthatatlan ideig halasztottam.

Időről-időre azért szembe jött, hol a molyon, hol egy blogban, könyvesboltban, és még a buszon is. Csak nem hagyott engem békén!

Így indultam neki a Bíborhajúnak…

Claire egy boszorka, de nem ám egy átlagos boszorka, hanem a tiszta vérű Utolsók egyike. Veleszületett különleges és hatalmas ereje van, ami még nem teljesedett ki, így még maga a lány sem tudja, mire lesz egyszer képes. Szüleit korán elvesztette, ember- varázserőtől mentes - nagybátyja nevelte fel, Gideonnal az öreg mentorral közösen.

Claire tudja, hogy állandó veszélyben van, mert a boszorkányüldözők felbérelték a zsoldosokat, hogy végezzenek az összes tiszta vérűvel. Amikor a Zsoldos rátalál a lányra, csak úgy menekül meg, hogy szeretett mentora az életét adja érte. Claire világa összeomlik….

Ezután jelenik meg Kellan Black a félig démon, félig boszorkány, aki teljes mértékben titokzatos és baljóslatú srác…

A történet pedig innentől lesz igazán érdekes.

Érződik-e rajta, hogy elsőkönyves szerző?

Igen.

Vannak-e benne klisék?

Bőven. Nem okozott hatalmas meglepetéseket. Gyorsan kitalálható, kivel mi lesz. (Na jó, azért volt egy bizonyos dolog, ami váratlanul ért, és én soha nem gondoltam volna.)

Benina nagyon tud írni! Engem az első soroktól kezdve megfogott, ahogyan játszik a szavakkal. Olvasmányos, dallamos. Belemerülsz és eszedbe se jut, hogy  a könyvön kívül is van még világ.

Egyik éjjel nem tudtam aludni. Hajnali kettő táján gondoltam belelapozok a Bíborhajúba, hátha elálmosodok. Én bolond! Mire feljött a nap elfogyott a könyv utolsó 200 oldala.

A regény karakterei jól kidolgozottak, nagyon lehet őket szeretni.

Egyedül Maxine idegesített, de ő piszkosul. Viszont megnyugtató, hogy a szereplők jelentős részét is irritálta, nem csak engem.

Kellan abszolút kedvenc karakter lett! (Nem csak azért, mert Benina mutatott képet arról, hogyan is képzeli el Kellant. Mint David Boreanaz alias Booth ügynök.)

Tetszet a varázsvilág. Remélem, a következő kötetben még többet láthatunk belőle.

Amit nagyon nem értettem, hogy Claire-t már üldözik, vadásznak rá, akkor miért maradnak otthon, miért nem menekülnek el? Én biztos nem tudnék az iskolapadban üldögélni, miközben veszélyben van az életem. ( Általánosságban igaz a YA regényekkel kapcsolatban, hogy  picit már unom azokat a részeket, amikor a gimiben vannak a szerepkők)

A Jane Eyre idézetekért, és párhuzamokért részemről külön plusz pont jár!

A Bíborhajú- A Boszorka fénye egy trilógiának tervezett sorozat első része. A Boszorka démona címmel még idén megjelenik majd a folytatás.

Csak ajánlani tudom annak, aki egy romantikus, lendületes, izgalmas, olvasmányos és színvonalas ifjúsági regényre vágyik.

Benina maga is egy boszorka, engem sikeresen hipnotizált az írásával J

Ami nagyon tetszett: A varázsvilág, amit felépített. Claire haja, bőre- ezt nem részletezem, mert túl spoileres lenne. Kellan karaktere, Kellan-Gideon szál.

Aki nem tetszett: Maxine

Kedvenc idézete(i)m:  „kis boszorkám”

                                   „… beleolvadt a létezésembe.”

És még nagyon sok lenne, teli cetliztem a könyvet!

Borító: Nagyon bejön a tűzvirág! Lassan elkopik, annyit simogattam. Ez a fan-borító is tetszetős! 

Pontozás: 4,7/5

Kiadó: Könyvmolyképző

480 oldal ( nem számoltam bele a függeléket, tartalomjegyzéket és az olvasói véleményeket)

Kelley Armstrong: The Summoning- A szellemidéző

Erre a könyvre már megjelenése előtt lecsaptam és előrendeltem szinte látatlanba. Azért a fülszöveget elolvastam, de nem ez volt a döntő érvem. Gigi akaratlanul is olyan „kampányt” csinált a The Summoningnak, annyira érződött minden vele kapcsolatos moly karcán, hogy imádja, hogy nem tudtam nem a hatása alá kerülni. Szerintem rajtam kívül még vannak jó néhányan, akik az Ő ösztönzésére olvassák (olvasták) el a könyvet! Örülök, hogy én se hagytam ki! Köszönöm Gigi!

Chloé egy átlagos tizenöt éves lány.

„Na persze! Akkor meg minek írnak róla könyvet?” –gondolhatod jogosan.

Chloé egy átlagos tizenöt éves lány. Azt leszámítva, hogy egy tragikus balesetben elveszítette az édesanyját. Gazdag apja folyton üzleti úton van, csak a nagynénjére számíthat. Egy művészi suliba jár, és nem utolsó sorban, éppen megőrül. Hiszen mi másnak neveznéd azt, ha valaki olyat lát, amit más nem, ami ott sincs.

Egy jó kis idegösszeomlás után kerül a Lyle Házba, ahol hozzá hasonló kisebb elmezavarral küzdő fiatalokat igyekeznek kikúrálni. Van itt, aki piromániás, más hírtelen dühkitörésekkel küzdő és van olyan, akiről sejteni se lehet, hogy mi a baja.

Chloé egy ilyen táraságba csöppen bele, és próbálja összerakni a puzzle darabjait, hogy végül megfejthesse, pontosan mi is történik vele. A látomások pedig folyton visszatérnek.

Egy nagyon jól megírt YA regény, teli feszültséggel, és izgalommal. Imádtam a felütést, ahol azonnal megismertettek bennünket a főhőssel, és megkaptuk a kirakós első elemeit. Armstrong kellő helyen, megfelelő mennyiségben adagolja a többi jutalomfalatkát. Ha nem vagy felületes olvasó, szépen felgöngyölítheted a szálakat.

Volt egy jelenet, amit éjszaka olvastam, mivel én nagyon vizuális típus vagyok, enyhén szólva is megrohamozott a félelem, könyv lecsap, alvó maci (ami nekem hivatalosan nincs is) ölelgetve, szemem előtt felvillanó képek bősz hessegetése, de még így is eltartott egy ideig, míg a megrongyolódott idegrendszerem valamelyest kisimult. A következő részt biztos, ami biztos, csakis világosban olvasom majd!

A mellékszereplők közöl Derek karaktere tetszett a legjobban. Az a típus, akit az első öt körben nem lehet kiismerni, és élvezet megfejteni.  Aki mogorva, és nem akarja, hogy beless a színfalak mögé, de te épp ezért mindennél jobban be akarsz kukucskálni.

Ez a regény végre egy olyan történet, ahol fellibben ugyan némi gyengéd romantikus szál, igazán finoman ábrázolva (nagyon tud ez a Kelley), de nem ezen van a hangsúly. Itt most sokkal fontosabb a barátság, és az összetartás, hogy kiderítsék a Lyle Ház titkát.

Chloé-ban megvan minden, amitől szerethető hősnő. Lány, így alapvetően gyengébb, kicsit félős, és sérülékeny, de nem megy át nyafogó királykisasszonyba, aki várja, hogy a herceg berobogjon fehér lovon és megmentse.  Helyén van a szíve, és a fejét is használja.

A könyv végén igazi körömrágós, ó, mikor olvashatom a folytatás! Szerencsére ez a könyvsorozat egy már befejezett trilógia. Így még két rész vár ránk!

( A regény értékéből nem von le semmit, de néhol a központozás hiányos, a párbeszédek nem mindig különülnek jól el, olykor nehéz megállapítani, hogy ezt még kimondta hangosan a szereplő, vagy csak gondolta.)

Ami nagyon tetszett: Derek karaktere. Az a rész, amitől berezeltem.

Ami nagyon idegesített: (bizony ebben a könyvben ilyen is volt): Tori karaktere

Kedvenc idézet: „Ha bolond lennék, én vajon tudnám? Ez az őrültség lényege, nem igaz? Azt hiszed jól vagy, de mindenki más jobban tudja nálad. Talán mégis megőrültem.”

Borító: Telitalálat!

Pontozás: 4,5 vagy Amadea által inspirálva 4,5 szellem az 5-ből :) 

Kiadó: Könyvmolyképző

344 oldal

Eredeti cím: The Summoning- Darkest Power Trilogy I.

Fordította: Godó Klára 

Delphine de Vigan: No és én

Amikor először megláttam a könyv címét még borító nélkül a kiadó oldalán, azt hittem, hiányzik egy kérdőjel.  No és én? Nem ez lenne a cím? Végül, mikor már kikerül a fülszöveg a moly.hu-ra, teljesen képbe kerültem. No az egyik főszereplő neve. A Nolwenn becézése.

Már az első néhány fejezet után éreztem, hogy nehéz lesz erről a könyvről beszámolót írni. Egy koránt sem szokványos témát boncolgató ifjúsági regény.

A tizenhárom éves Lou szemén keresztül látjuk az eseményeket. Lou intellektuálisan koraérett kamaszlány. Okos, túl okos, állandóan kérdéseket tesz fel magának és környezetének, megszállottan kutat a válaszok után. Látszólag tökéletes az élete, de akkor vajon mitől annyira zárkózott, miért fél megszólalni, miért nem boldogul az emberekkel és a cipőfűzőjével?

No tizennyolc éves, nincs senkije és semmije.

Vad, koszos, az utcán él. Hajléktalan.

A két lány teljesen más világban él, de egy nap találkoznak, és ettől Lou élete teljesen megváltozik. A kislány úgy dönt, ő nem adja fel, nem mond le Nóról, csak azért mert róla és a hozzá hasonlókról a társadalom már lemondott.

Ott van még Lucas, Lou túlkoros osztálytársa, aki nagyon vagány, pimasz, és oda vannak érte a lányok. Nem mellékesen magányos. Ő fog a lányoknak segíteni.

Delphine de Vigan ezért a könyvért számos elismerésben részesült, úgy érzem nem alaptalanul.

Nem akció dús, sokkal inkább lélektani írás.

Az első és a legszembetűnőbb, amire az írónő felhívja a figyelmünket az a hajléktalanok helyzete.

Te is, én is szinte naponta láthatjuk őket az utcákon.

Mikor kimondom a szót, hogy hajléktalan, neked milyen kép villan be?

Nekem egy szakállas, koszos, szakadt ruhájú FELNŐTT férfi. De a mi Nónk, még csak egy gyerek. GHo Hogyan juthat gyerekkén idáig valaki? Eddig bele se gondoltam, hogy hányan élhetnek ilyen élhetetlen körülmények között.

Bár korában is tudtam, de most még jobban tudatosult bennem, hogy nekem milyen jó sorom van. Van egy ágyam, és fedél a fejem fölött.

  

A regényben a felnőttek különböző okokból és különböző módon magára hagyták a gyerekeket. Az írónő nem vádaskodik, de mondjuk úgy, hogy egyik szülő sem kapná meg az év apukája illetve az év anyukája díjat. Engem ezen a ponton tudott igazán megérinteni. Én nem ilyen szülő akarok lenni! Az én (még nem létező) gyerekeimnek ilyet ne kelljen átélni!

Gyorsan megszerettem Lou karakterét, és szorítottam neki, hogy teljesüljenek a tervei, hogy elérje, amire vágyik.  Mégis Lucas-szal tudtam a legjobban azonosulni, mert az ő korában az én családi hátterem is hasonló volt.

A kiadó 16 éves kortól ajánlja a könyvet. Magam részéről hozzá fűzném, hogy szülőknek kifejezettem javaslom!

Megfogott, ahogyan az írónő a belső fájdalmakat ábrázolja. 

Ahogy szépen lassan kibontakoztak a szálak, úgy lett egyre szívfájdítóbb a történet.

Az élet könyörtelenül kegyetlen tud lenni.

Megjegyzés a pontozásról: a levonás azért jár, mert én még mindig egy pályaudvaron ülök és várom a válaszokat. Talán éppen ezért, többször olvasós könyv. 

Ami nagyon tetszett: „Csipet”

Kedvenc idézet: „… semmi nem figyelmeztet rá, hogy vigyázat veszély, gyakori földomlás, vagy közelgő csalódás. Az életben egyedül vagyunk a jelmezünkkel, és nem számít, ha már egészen elrongyolódott.”

Párizsban ilyen táblák jelzik a metrót

Borító: nem rossz, de nekem ez a másik jobban tetszik.

Az olvasási lehetőséget köszönöm a kiadónak, és Borostyánnak! 

Pontozás: 4,5

Kiadó: Könyvmolyképző

212 oldal

Eredeti cím: No et moi

Fordította: Burján Mónika 

Neil Gaiman: Farkasok a falban

Ismét fent ragadtam a buszon. Ez a kis színes képregény mesekönyv volt a ludas.

Neil Gaiman-től az első találkozáskor ( A temető könyve) nem ájultam el. Tetszett, de nem találtam fenomenálisnak.

Most viszont megkövetem magam! Nagyon-nagyon jó, mármint az író J

Egy egyszerű, nem bonyolított történet. Dave McKean rajzaival együtt egy tökéletes rémmese.

Stílusa, képi világa egyedi, nekem bejön!   

Lucy egy bátor kislány, aki titokzatos hangokat hall. A falban farkasok vannak, de ezt senki nem hiszi el neki. Úgy gondolják, hogy nem léteznek farkasok, de ha mégis előjönnének a falból, akkor mindennek vége lenne. Ebben érzek némi ellentmondást.

Úgy gondolom a többi szereplő a farkasok és ezzel együtt a szörnyek létezését igyekszik ugyan tagadni, de közben ott van a saját félelmük, mi van akkor, ha mégis léteznek?

A csattanó nagyon jó! Jót mosolyogtam rajta!

8-10 éves kortól én már simán a kezébe nyomnám a gyerkőcöknek.

A pálmát most McKean illusztrációi viszik el! 

  

A könyvet köszönöm az Agavenak, és Lobonak!

Ami nagyon tetszett: az illusztrációk, a kivitelezés, a babamalac (nekem babamedvém volt anno)

Kedvenc idézet: "– Denevérek, tudom! […] Este kinn hagyom a nyakam a paplan alól, hátha van köztük vámpírdenevér. Akkor, ha megharap, tudok majd repülni, és koporsóban aludni, és sose kell többet nappal iskolába mennem."

Borító: tetszik!

Pontozás: 4,5

Kiadó: Agave

56 oldal

Eredeti cím: The Wolves in The Walls

Fordította: Pék Zoltán