2010. október 31., vasárnap

Fáj rá a fogam!

Az Amazon.com-on találtam rá. Imádom Austen-t, és annyira de annyira tetszik. Minden regény egy helyen, és milyen szép kiadásban. Sajnos nem tudom megrendelni, pedig még az ára is elfogadható lenne. Ilyenkor aztán nem szeretem, hogy itt lakunk.

2010. október 30., szombat

SOS! Helyhiány

Súlyos válsághelyzet állt elő. A probléma fent áll már egy ideje, de most elérte a tetőpontot! Nincs több hely a könyveimnek. Kellene egy új polc, vagy egy másik szekrény, de leginkább egy nagyobb szoba :D






Jelenlegi könyvespolcom helyén egykor egy felesleges ajtó volt. Az ajtót kivették, csak a kerete maradt, és 6 polcot tettek be. Tiszta helytakarékosság. De már betelt, ekkor kerestem egy másik zugot...












Jött az ágyam! Szó szerint  könyvekkel alszok:) 
Főleg a gyerek és ifjúsági irodalmat, illetve tankönyveket és főiskolai jegyzeteimet tartom itt. Jól látható, hogy csak parányi szabad felületem van. Közben pedig egy sor könyv, ami egy sarokban vár, hogy helyet kapjon.

Van valakinek jól bevált, helytakarékos ötlete?   

Stephenie Meyer: Bree Tanner rövid második élete

Itt egy újabb dózis Twilight-fanoknak a Könyvmolyképző Kiadótól. Egy novella, amely kiegészíti az Eclipse-t. Aki olvasta a Twiligt saga 3. részét, az pontosan tudja, hogy ki Bree.
Hivatalos fülszöveg:
   "A Twilight Saga az újszülött vámpír, Bree Tanner történetével egészül ki. Bree szemszögéből ismerhetjük meg azt a vérszomjas és kontrollálhatatlan újszülött létet, ami Bellára sosem volt jellemző, még vámpíréletének legelső pillanataiban sem. Stephenie Meyer a veszélyt rejtélyekkel és romanikával elegyíti, amikor Bree kétségbeejtő történetét elmeséli, melyben az újszülöttek serege végzetes és feledhetetlen találkozásra, Bella és Cullenék megtámadására készül."


Tegnap (okt.29.) került a boltok polcára. 
Ára: puha kötésben 1999-, kemény fedeles 2999-


Nem tudom vagyok-e akkor rajongó, hogy megvegyem magamnak, nem biztos, hogy kell nekem egy saját példány, de elolvasnám.

2010. október 29., péntek

Nicholas Sparks: Az utolsó dal



Könyv? Film? Mindkettő! 
Így még nem jártam, mint most. Néztem Az utolsó dal c. filmet, és arra gondoltam, ez pont olyan, mintha a forgatókönyvet Nicholas Sparks írta voltna. Később rákerestem, és kiderült, elhibáztam, ő írta a forgatókönyvet, mi több a regényt is, amiből a film készült. Olvastam már egy-két Sparks könyvet, amire leginkább emlékszek az a Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, A leghosszabb út-ezekből még a filmeket is láttam . Nem kedveltem meg Sparks-t. Úgy éreztem olvasás közben, hogy túlságosan manipulatív, olyan témát keres, ami így vagy úgy de a közönség nagy részének életét érinti. Romantika, szerelem, egymásra találás, a szerelem elvesztése, újbóli egymásra találás. Könnyen eladható történetek. De ez a film, annyira megérintett, (és végre nem a szerelmi szállal), hogy esélyt adok a könyvre, és amint lehet, elolvasom. A regényről még nem tudok nyilatkozni, így a filmről írok: 
   "Az utolsó dal egy kicsiny amerikai tengerparti városban játszódik, és a középpontjában egy családjától elidegenedett apa áll, aki esélyt kap arra, hogy együtt töltse a nyarat lázadó tinédzser lányával, akit hosszú évek óta nem látott. Az újbóli kapcsolatfelvétel igen nehezen indul, ám szerencsére van egy közös érdeklődési pontjuk: a zene. És a zenén keresztül megismerhetjük a család történetét: barátságokat, titkokat és árulásokat, az első szerelmet és a második esélyt." (forrás: port.hu ) 
Az apa szerepében Greg Kinner (A szerelem hálójában, A csábítás elmélete), a lányát Miley Cyrus (Hannah Montana) alakítja. Az első gondolatom a szereposztás láttán: "Te jó ég, csak Hannah Montana-t ne!" Családunkban sok az apró kamasz, általuk, velük volt szerencsém látni a sorozatból néhány rész, sok(k) volt nekem. Így előítéletekkel teli ültem neki. Egy teljesen átlagos limonádéra készültem. Gondoltam jön majd egy nekem csöppet nyálas, tini lányok szívét dobogtató, lehetőleg szőke szépfiú, akin hősnőnk szeme fennakad, persze a szőke hercegnek is azonnal megtetszik majd Miley leányzó. Lesz néhány összetűzés apja-lánya között, ajtócsapkodás, könnyeek, de aztán minden jóra fordul, és persze valami Miley Cyrus dalocskát is elénekelnek a naplementében. 
Erre: 
Ott volt a Szőke, természetesen a tengerparton röplabdázott félmeztelenül, és az is természetes volt, hogy Miley átvitt értelemben, és fizikálisan is bele botlik már az első nap, azonnal jött a tetszel nekem, én is neked is. De még egy hajszállal elkerülte a nyálas kategóriát. (Vagy csak én szeretem nagyon a romantikát?) Nem túlozta el a szerelmi szálat, az első szerelem minden szépségével, és fájdalmával megjelenítették. 

 Zene: nekem kevés volt. Az előzetes és a cím azt sugallta, hogy a zene itt mindenütt jelen lesz. Így sok-sok jó énekre számítottam. Sajnos egy se nagyon volt.
Ha igazságos akarok lenni, akkor nem mondhatom, hogy ez egy toplistás film. Sok mellékszál, és több karakter is kidolgozatlan maradt. De..

A családi szál sokkal lényegesebb volt. Ez az oka annak, hogy a film után adok egy esélyt a könyvnek is. Egy szétszakított család, egy apa és egy lánya, akik régen közös nyelvet beszéltek, most idegenek, mint akik nem is egy bolygóról jöttek. A zene, a szeretet, a nyár ismét összehozza őket. Mégis az élet olyan igazságtalan. A lánynak fel kell nőnie, miközben átéli életének talán eddigi legnagyobb veszteségét. Nagylányosan megvallom, én bizony pityeregtem egy sort. Ezért írtam Sparks-ra, hogy manipulál. Valószínűleg tartom, hogy a női lélek jó ismerője. A film célközönsége is nagy valószínűséggel a nők kb 12-tól 99 éves korig. Szerintem, ha a hibákat nem tekintjük, (és most ne nézzük, mert az apa-lánya kapcsolat megér ennyit) egy jó kis családi mozi.

Értékelés:3,5-4 között

Az íróról: 
Nicholas Sparks (Omaha, 1965. december 31.) amerikai bestsellerszerző. Eddig 15 könyvét adták ki, 6 regényéből filmet készítettek. Regényei témája többek között hit, szerelem, tragédia, sors. 
Könyvei
§  The Notebook - Szerelmünk Lapjai (1996 október)
§  Message in a Bottle - Üzenet a palackban (1998 április)
§  A Walk to Remember - Séta a múltba (1999 október)
§  The Rescue - A tűzlovag (2000 szeptember)
§  A Bend in the Road - Mindig van holnap (2001 szeptember)
§  Nights in Rodanthe - Éjjel a parton (2002 szeptember)
§  The Guardian - Az őrangyal (2003 április)
§  The Wedding - Eltékozolt évek (2003 szeptember)
§  Three Weeks with my Brother (2004 április)
§  True Believer - Igaz hittel (2005 április)
§  At First Sight - Első látásra (2005 október)
§  Dear John - Kedves John (2006 október)
§  The Choice - Válaszúton (2007 szeptember)
§  The Lucky One - Szerencsecsillag (2008 október)
§  The Last Song - Az utolsó dal (2009 szeptember)

Filmfeldolgozások 
§  Üzenet a palackban (1999) főszereplők: Robin Wright Penn és Kevin Costner
§  Séta a múltba (2002) főszereplők: Mandy Moore és Shane West
§  Szerelmünk lapjai (2004) főszereplők: Rachel McAdams és Ryan Gosling
§  Éjjel a parton (2008) főszereplők: Diane Lane és Richard Gere
§  Kedves John (2010) főszereplők: Amanda Seyfried és Channing Tatum
§  Igaz hittel (TBA, 2011)
§  Szerencsecsillag (TBA, 2012)







2010. október 25., hétfő

Ezeket a könyveket várom.

Jó dolog az előjegyezhető könyv, és az előrendelés is. Engem viszont nem szabad net közelbe engedni, különben  elszabadulok. Új évi fogadalmam idén Szilveszterkor az lesz, hogy a 2011-es évben szigorúan csak havi egy könyvet újítok be. Nehéz lesz, nehezebb, mint eddig bármi. Addig is erre az évre még van 1-2, na jó annál azért több könyv, amit már megrendeltem. Íme ezekre várok:
1. Árnyékvilág- Spirit Bliss alias Hujber Adrienn: 
Piros barátnőm hívta fel a figyelmemet a fiatal írónőre. Pontosabban az általa írt Twilight fanfiction oldalra onnan pedig Spirit Bliss hivatalos oldalára is eljutottam. Tetszik a stílusa. Nagy örömömre a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában hamarosan megjelenik az Árnyékvilág c. első regénye.  Várható megjelenés: 2010.10.29.
2. Cecelis Ahern: Ajándék 
Haj, ezt a könyvet már alig várom. Imádom az írónőt, az egyik nagy kedvencem. Athenaeum Kiadótól várható: 2010.10.27.









3. Jamie Oliver: Jamie főzőiskolája 
Nem szokásom gasztrokönyvek vásárlása, hiszen itt az internet, rengeteg blog, teli recepttel, illetve a családi könyvtárunkban is fellelhető még anyukám ifjú asszony korában kapott kincset érő példányok. Ígyrecept van bőven mindenütt. De Jamie kivétel. Van már tőle 2 könyvem, ebben azt ígéri 24 óra alatt megtanulok főzni. Rajtam ne múljék! Várható m: 2010.10.28.







4. J.R.Ward: Sóvárgás -Bukott angyalok sorozat 2. rész 
Ward vámpírjai a tuti befutók, de sóvárgok már az újabb angyali történetéért is. Várható: 2010.11.17.

2010. október 24., vasárnap

J. R. Ward: Megbosszult szerető

Mint már említettem, csípem a vérszívókat. Mindig is szerettem a vámpíros történeteket, már egészen kicsi korom óta. Az elmúlt években egyre jobban divatba jöttek a vérszívósztorik. Nagy kedvencem J.R.Ward: Fekete Tör Testvériség Sorozata. Az alap történet: egy olyan világ, ahol a vámpírok titokban élnek az emberek között, saját társasalmuk van. Egyetlen ellenségük van az Alantasok Társasága (nem igazán élő gonosz figurák), akiket az a cél vezet, hogy kiirtsák a vámpír társadalmat mind egy szálig, de nincs könnyű dolguk, mert a vámpírok védelmére felesküdött erős harcosokból álló Fekete Tör Testvériség küzd ellenük.

A Megbosszult szerető a sorozat 7. része. Hivatalos fülszöveg:

"A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között…
Rehvenge, az alvilág drogbárója a városba érkezett... Kétes hírneve miatt egy titokzatos megbízótól azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Wrath-t, a Testvériség vezetőjét. Rehvenge származása hétpecsétes titok, ha kitudódik, egy életre száműzhetik… Eddig kerülte az összetűzést a Testvériséggel, s bár a húga az egyik testvér asszonya, most viszont nincs válaszút.

Miközben a múltbeli események és a titok mázsás súlyként nehezednek rá, Rehvenge ahhoz a vámpír lányhoz menekül, aki sötét életében a fényt jelenti, akit még nem hálózott be a korrupt világ és aki megválthatja az örök szenvedéstől.

J. R. WARD neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad."

Az eddigi részek a testvériség tagjainak történetét olvashattuk. Rehvenge nem tartozik a testvérek közé, mégis összefonódik a sorsa velük. Rehv csak félig vámpír, a másik fele valami más, valami gonosz. Sötét énje fogságban tartja, már majdnem elveszett, de akkor jön Ehlena... Letehetetlen. Izgalmas. Az utolsó sor után azonnal kell a következő rész! Minden kötet felvezeti a következőt, így könnyen kitalálható kiről fog szólni az újabb történet.
Ward minden hősének megadja a lehetőséget, hogy megtalálja a saját boldogságát. Különösen szeretem a könyveimben azt, ahogyan megváltoznak a szereplők a szerelem hatására. Az írónő minden egyes regényét, az adott főszereplő harcosnak ajánl. Jól jellemzi már ezzel is karaktereit. 
Rehv-hez szóló ajánlás: "A jó és a rossz még sohasem voltak olyan relatív fogalmak, mint amikor a hozzád hasonlókra alkalmazták. De egyetértek vele. Számomra te mindig is hős voltál." 

Ami nagyon tetszett: A legrosszabb "rosszfiúból", hogyan lesz jófiú. 

Kedvenc idézet(ek): "... összecsomagolta minden holmiját, kijelentkezett az élet szállodájából, és most éppen lefelé tartott a lifttel a pokol előcsarnokába."

"Néha muszáj volt belekóstolni az életbe, mielőtt az ember bekopogott a kaszáshoz." 

Borító: szexi, mint mindig 
Pontozás: 5* 
Kiadó: Ulpius-ház
944 oldal
Eredeti cím: Lover Avenged
Fordította: Lukács Lászlóné 
Ára: 3999 Ft. 

Teljes nevén Jessica Rowling Pell Bird. Amerikai író.
Valódi nevén kortárs romantikus regények írónője, J. R. Ward-ként paranormális romantikus műveket ír.
Kisgyermek korában kezdte az írást, kisebb novellákkal. A Smith College-ban végzett, történelmet és művészettörténetet tanult. Ezután Albany Law School-ban jogi diplomát szerzett. Évekig az egészségügyben dolgozott. 2001-ben házasodott össze John Neville Blakemore-ral. Férje ösztönözte írásainak kiadására. 2002-ben talált egy ügynököt, aztán pedig megjelent első könyve, Leaping Hearts címen. Néhány évvel később Jessica kitalálta saját vámpírvilágát és elkezdte írni, megformálni, a most Fekete Tőr Testvériség néven közismert regénysorozatot. 
Bird imád írni, szereti a könyvsorozatokat. Paranormális romantikus műveinek főszereplői legtöbbször alfahímek. "Kemények, szexisek, okosak, arrogánsak!"






2010. október 23., szombat

Csípem a vérszívókat

Ezt a bejegyzést korábban írtam, most itt is közzé teszem, hogy elővezessem a következő könyvet, amiről majd postolok. 


Vallomás:átálltam a Sötét oldalra, már régen, és véglegesen, én ugyan vissza nem jövök többet. Minden Johnny Depp és Tim Burton hibája. Kb 10 éves lehettem, amikor először láttam az Ollókezű Edwardot. Egy sejtelmes, kissé sötét, groteszk film. Edward egy zseniális tudós teremtménye, egy majdnem igazi fiú. Csöppnyi hiányossága, hogy ollószerű kések vannak a keze helyén, mivel alkotója, meghalt, mielőtt befejezhette volna őt. Nem félelmetes film, én mégis borzongva néztem. Féltem, de nem tudtam elvenni a tekintetemet a képernyőről. Félelemmel és kíváncsisággal vegyes izgalommal néztem. Bár a filmben egyáltalán nem szerepelnek vámpírok, démonok, vagy egyéb szörnyek, mégis teljesen lenyűgözött. A normálistól eltérő, nem hétköznapi jelenség és a borzongató, hideglelős érzés megfogott. Azóta se szabadulok!
Innentől nem volt megállás. Ráakadtam a vámpírokra is. Viszonyunk már több mint egy évtizede tart, de nem volt mindig olyan, mint, most. Van Helsing-gel még együtt gyilkoltam a vámpírokat. (Ildus barátnőm már akkor is Drakulának szurkolt!) Az Interjú a vámpírral hozta az első változást, rájöttem nem minden vámpír gonosz, sőt vannak kifejezetten „emberi” vérszívók is. Nagy örömömre egyre népszerűbbek lettek sötét kis barátaim, több könyv, és film született róluk. Kiskamaszként aRémségek cirkuszába álltam be. Nagykamaszként jöttL.K.Hamilton Anita Blake könyvsorozata, itt bele is szerettem egy vérkoktél fogyasztóba.( A vérfarkasok is bejöttek a képbe, őket is kedveljük, de nagyon.) Ebből hamarosan tv sorozat is lesz, alig várom!
Jöttek sorba a horrorfilmek rémei, de ma is a vámpírok a befutók. Misztikus, megfejthetetlen, szörny és ember egyszerre. Veszélyes és ellenállhatatlan. Menekülnél, de nem akarsz, nem is tudnál!  Napjainkban sikerre ítéltek a vérszívó-szorik. Elsősorban tiniknek íródott a Twilight saga. Nem tagadom, nálam is sikert aratott. Stephenie Meyer-rel egy hullámhosszon vagyunk. Aki Shakespeare-t és Jane Austen-t és Bronte-t olvas, az rossz ember nem lehet. 
De az igazi írókirálynő, J. R. Ward. Fekete Tör Testvériségsorozata mindent visz!!! Kötetenként egyre jobb, folyton eléri, hogy apránként beleszeress az összes vámpírharcosba. (Egyébként Ward is Shakespeare és Austen fan.)
Olvashatsz róluk, mozi -és filmvásznon is láthatod őket, az ablakodon azért nem másznak be…szerencsére…vagy sajnos?! 




2010. október 21., csütörtök

Rejtő Jenő és Agatha Christie- újra itt vannak a filléres könyvek


Új Rejtő Jenő és Agatha Christie könyvsorozatot indított el közösen az Alexandra Kiadó és a Népszabadság október 13-án. A filléres zsebkönyvek hagyományát akarják feléleszteni. A sorozat Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című regényével indult. Heti váltásban szerdánként jelennek meg az újabb kötetek. Október 20-án a boltokba került az Agatha Christie sorozat első része is a Tíz kicsi néger. A könyvek zsebbe süllyeszthető méretben, puha kötéssel kaphatók. A bevezető példány ára 290 Ft a későbbieket 850 Ft-ért lesz megvásárolható.  
A sorozat apropója Rejtő Jenő születésének 115. és Agatha Christe születésének 120. évfordulója.
A könyvek megvásárolhatóak az újságárusoknál, de a sorozat egyben is megrendelhető.
Mindkét könyvsorozathoz tartozik egy-egy nyereményjáték. Rejtővel egy Volvo S60-t, Agatha Christie-vel pedig 2 főre szóló londoni repülőjegyet lehet nyerni.
A játék részletei : Rejtő-játék , Agatha C.-játék

A Rejtő-sorozatban részei, várható megjelenés:
1. 2010.10.13 A tizennégy karátos autó
2. 2010.10.27 Vanek úr Párizsban
3. 2010.11.10 Az elátkozott part
4. 2010.11.24 A három testőr Afrikában
5. 2010.12.08 A néma revolverek városa
6. 2010.12.22 A Nevada szelleme
7. 2011.01.05 Pokol a hegyek között
8. 2011.01.19 Bradley Tamás visszaüt
9. 2011.02.02 A láthatatlan légió
10. 2011.02.16 Az előretolt helyőrség
11. 2011.03.02 Csontbrigád
12. 2011.03.16 Texas Bill, a fenegyerek
13. 2011.03.30 Az ellopott futár
14. 2011.04.13 Tigrisvér
15. 2011.04.27 A szőke ciklon
16. 2011.05.11 Az elveszett cirkáló
17. 2011.05.25 Piszkos Fred, a kapitány
18. 2011.06.08 Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára
19. 2011.06.22 A megkerült cirkáló
20. 2011.07.06 Vesztegzár a Grand Hotelben

Agatha Christie- sorozat részei, várható megjelenés:

1. 2010.10.20. Tíz kicsi néger
2. 2010.11.03. Az ABC-gyilkosságok
3. 2010.11.17. A kristálytükör meghasadt
4. 2010.12.01. Szunnyadó gyilkosság
5. 2010.12.15. Találkozás a halállal
6. 2010.12.29. Gyilkosság az Orient expresszen
7. 2011.01.12. Mrs. McGinty meghalt
8. 2011.01.26. Gyilkosság Mezopotámiában
9. 2011.02.09. A ferde ház
10. 2011.02.23. Nyaraló gyilkosok
11. 2011.03.09. Az Ackroyd-gyilkosság
12. 2011.03.23. Lord Edgware meghal
13. 2011.04.06. Nemezis
14. 2011.04.20. És eljő a halál
15. 2011.05.04. Gyilkolni könnyű
16. 2011.05.18. Halál a Níluson
17. 2011.06.01. Gyilkosság meghirdetve
18. 2011.06.15. Öt kismalac
19. 2011.06.29. Gyilkosság a paplakban
20. 2011.07.13. Macska a galambok között

2010. október 20., szerda

Újabb Libri akció



Olvastam ma az e-mail üzeneteim között:
Női sorsok, romantikus tájakon, kosztümös kalandos, bor mámor...
Szenvedély a Librinél 30-70%-os árengedménnyel.
Köztök Rácz Zsuzsától a Nesze neked Teréz anyu. Már gondoltam rá, hogy beszerzem, talán most..
Szenvedély Akció




2010. október 18., hétfő

Chelsea Cain: A fúria


Hivatalos fülszöveg:

"A legeredetibb pszichopata Hannibal Lecter óta.”
– Entertainment Weekly


"A szerelem kínszenvedés.
És ő a kínzás szerelmese.


Portland festői városát egy őrült sorozatgyilkos tartja rettegésben, aki gimnazista lányok kilúgozott tetemét rejti el a város különböző pontjain. A rendőrség tehetetlen, a gyilkos újra és újra lecsap, így Archie Sheridan nyomozónak nem marad más segítsége, csak Gretchen Lowell, a szigorú őrizet alatt tartott kéjgyilkos, aki egykor Archie-t is válogatott kínzásoknak vetette alá, majd elengedte, és feladta magát. A rossz idegrendszerű, drogokon élő nyomozó képtelen megbocsátani kínzójának, de kettőjük kapcsolatába más érzelmek is vegyülnek; harag és érzékiség, kéjvágy és gyilkos ösztön. Tudják, hogy csak egyféleképpen szabadulhatnak meg démonaiktól: ha együttműködnek..." 

Olvasás közben, után: 
Jó reklámfogás párhuzamot vonni Hannibal Lecter és Gretchen Lowe között, de én nem éreztem azt a hideglelős, halálra vagyok rémülve érzést, bár az is igaz, hogy Lectert nehéz lenne felülmúlni. De ennek ellenére félelmetes, és hátborzongató gyilkos, akit ugyan rács mögé zártak, mégis végig jelen van a történet minden mozzanatában. Talán azért nem ájultam el tőle, mert nő. Szépsége belőlem nem váltott ki vonzalmat, nem úgy, mint utolsó áldozatából, Sheridan nyomozóból. Az FBI különleges ügynöke a kedvenc karakterem a regényben.  Egy tehetséges nyomozó, aki életének jelentős részét a Gyönyörű Gyilkos utáni hajszával tölti, akit elkap a szörnyetek, akit megölnek, miközben megmentik az életét. Félemberként él, kísértik a múlt árnyai. Vicodin és egyéb függő, ettől a pontól kezdveDr. House -ként jelent meg a lelki szemeim előtt. Stílusban, személyiségben azonban  nem azonos.
Végig Gyilkos elmék feelingem volt. Nyomozó csapat, helyszínelők, ügynökök, profilozók, újságírók. Újabb sorozatgyilkos, újabb halott lányok. Izgalmas, de nem túl bonyolult. Viszont, mint pszichológiai krimi, remekül megállja a helyét, Sheridan és a Gyönyörű Gyilkos kapcsolatának jellemzése szempontjából. Mostanában egyre több olyan történetbe futok bele, ahol az áldozat (általában valamilyen nyomozó, vagy igazságügyi orvosszakértő) újra szembe néz bántalmazójával. Úgy tűnik ez most a divat. Kínozások, holtestek részletes bemutatása, túlságosan hatásvadász. Ma ez is divat.

Ami nagyon tetszett: 2 idősík. A múltban nyomon követhetjük Sheridan és a gyilkos 10 közös napját.                    
Kedvenc idézet: "-Hány embert öltél meg Gretchen?
                            - Te leszel a kétszázadik." 
Ami érdekes: Hogyan lehet valakinek az életét visszaadni, mégis elvenni. 
Borító: Nekem kicsit túl egyszerű, bár lényegre törő. Lilla( 13 éves unokatesó borítóra pillantva): "Fúúú, ez biztosan perverz!" 


Pontozás 3,5
Kiadó:  Ulpius-ház
464 oldal 
Eredeti cím: Heartsick
Fordította: Földváry Kinga
Ára: 3499- Ft. 
Akció: Libri -től rendeltem meg a Jogában áll olvasni! akció keretében, 70%-kal olcsóbban, így 1050- Ft.- ba került. Érdemes szétnézni a Librinél mert az akció sok könyvre vonatkozik, és még tart október 31-ig. 

Az íróról: 
Író, újságíró.
1972-ben született. Első éveiben Iowában, egy hippikommunában élt, majd a Washington állambeli Bellinghamben nevelkedett.
Az oregoni Portlandben él családjával.

2010. október 16., szombat

Az írásról

Nagyon nehéz írni, nagyon, nagyon, nagyon! Sok érzés kavarog bennem, több tucat gondolat versenyzik, mindegyik első ként akar a felszínre törni. De a kijárat nagyon szűk, egynek is alig marad hely, így nem csoda, hogy dugó alakul ki. Összetömörülnek, egymáshoz nyomódnak, törnek, szakadnak, és mire a hatalmas küzdelem végén, megtépázottan akár egy is elő bukkan, már csak halovány emlékmása annak a szép, kerek egésznek, amilyen még odabent volt. Ilyenkor úgy érzem, meg se közelíti, azt, mit ki akartam vele fejezni. Nem tudok írni! Vágyok rá, de nem megy úgy, ahogy szeretnék. Nem tetszik az elkészült szó, mondat, szöveg. Hagynám az egészet a fenébe! Nem tudsz írni, akkor hagyd abba! Abba is hagyom… Körülbelül pár hétre… Végül, mikor már csillapodik a kudarcérzet, elkezd hiányozni, a kurzor villogása az üres word lapon, a billentyűzet halk kattogása, az alkotás folyamata, ahogyan a történet megszületik, fejlődik. Ilyenkor nincs mese, le kell ülni, és írni, írni, addig nem nyugszok le. Az új írás is megvívja nehéz harcát, világra jön, de már nem hasonlít arra, ami az út elején volt. A célba érve, úgy érzem, nem tudtam úgy kifejezni magam, ahogyan szerettem volna. Én nem így, nem ezt akartam mondani! 


Örökké elégedetlen

2010. október 15., péntek

Monika Feth Az eperszedő

 Minden erőmmel a szakdolgozatomat kellene írnom, kellene. Szakirodalmat kellene olvasnom, kellene. Helyette a héten olvastam Az eperszedő-t. Mentségemre szolgál, hogy háromhónapnyi előjegyzés után kaptam meg múlt héten a könyvet, és még sokan állnak sorban mögöttem is, azzal a szándékkal, hogy szintén elolvassák. Eme példány ezért csak 2 hétig lehet a birtokomba. (A szokásos 3X30 nap helyett). 
Mivel fogadalmat tettem magamnak, hogy ezentúl kevesebb könyvet vásárolok meg –Drágák, a pénznek ezer meg ezer más helye is van. Könyvespolcom végérvényesen megtelt, már a franciaágy ágyneműtartójában sincs hely nekik. A szobámban az „éjjeli szekrényem" nem fából készült, hanem könyvek alkotják. Valamint apukám is erős nyomást gyakorolt rám, miszerint KISLÁNYOM ÁJ! - , szorgalmasan látogatom a könyvtárat. 
A rövid határidő lejárta előtt mindenképpen el akartam olvasni, ha már ennyit vártam rá. 
Az eperszedő… hüm, műfajként thriller- t tűntettek fel. So, so vannak benne izgalmas pillanatok, de azét nem futkosott a hátamon a hideg, és nem tört rám a frász sem. Nem egy Bárányok hallgatnak, és Stephen King is hideglelősebbeket írt. A várakozásaimat alul múlta, de egynek nem volt rossz. 
A történet középpontjában Jatte, Merle és Caro, a három barátnő, és egy gyilkosságsorozat. Egy napon Caro szerelmes lesz egy titokzatos, sötét idegenbe. Végül holtan találják egy erdőben. Jatte bosszút esküszik Caro halála miatt, ezzel felhívja magára a gyilkos figyelmét.
Ez a rövidke vers viszont különösen tetszett benne, innentől az eperről mindig eszembe fog jutni.
„megérintelek
és félek
hogy ujjaim
összetörnek téged” 
A borító egyszerű. Az eperből csöpögő vér ötlete nekem kifejezetten tetszett.
Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg
Oldalszám:328
Ár: 2999 Ft-
Pontozás: 3