2011. augusztus 16., kedd

Hol? Mikor? Hogyan? Hányszor? - Az Olvasás 7 Hete, az utolsó felvonás

Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen?

Bárhol, bármikor, fekve, ülve, állva, minden nap.
(Ennyivel már le is tudhatnám az Olvasás 7 hete esemény záró hetét. De azért nem teszem)

Én tényleg képes vagyok bárhol olvasni. Azért a legjobb mégis a saját ágyamban a rengeteg díszpárnám és plüss medvéim társaságában. Télen a jó meleg takaró alatt a radiátor mellé kuporogva. Nyáron, a padlón a ventilátor közelében. Esőben az erkélyen a két személyes kiülőre magzatpózban kuporodva. (Ott fekve nem férek el, csak ha így összehúzom magam.) Imádom beszippantani az eső illatát!
Buszon, vonton, de ahhoz szükségem van fülhallgatóra, hogy kizárjam a körülöttem beszélgetőket. Buszra várva. A jó kis menetrendnek köszönhetően 3-4 órám is volt már két járat között.
Postán sorban állás közben. Bár amióta sorszámot kell húzni, és figyelni a kijelzőket, kicsit necces, de még bevállalható.
Mikor ezt a bejegyzést olvassátok, akkor én valahol az Adria egyik öblében fogok ringatózni egy hajóban, és feltehetőleg olvasok. Vagy ennek a kikötőnek a mólóján, miközben szurkolok apunak, hogy végre kifogjon egy halat. 

Az a jó, ha minden nap olvashatok legalább fél-egy órát. Akkor érzem jól magam. Ha dolgozok, vagy suli időszak is van akkor általában késő délután és/vagy este tudok belemerülni egy könyvbe. Mivel én nem embernek való időpontban kelek és dolgozok, az alvás számomra értékes kincs, így szinte soha nem olvasok éjszakába nyúlóan, de még így is előfordul, hogy egy-két könyv annyira jó, hogy nem tudom letenni.
Telihold idején rosszul alszok, és ilyenkor gyakran vagyok álmatlan (előző életemben vérfarkas lehettem), olyankor előkapok valami olvasnivalót. Mire feljön a nap, rendre elfogy a könyv nagy része.    

Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen? 

Nem vagyok évszakfüggő.  A hangulatom befolyásolja, hogy mihez van kedvem.  Amikor szomorú, érzékeny, sírós állapotban vagyok, nekem valami röhögős, leszarom a világot könyvet kell olvasnom. Vagy olyan regény kell a kezembe, amiben ölnek, gyilkolnak, vagy amiről hideglelést kapok. Ilyenkor egy romantikus és/ vagy sírós nem bírok elviselni.

Olvasási szokások változása:
Alapvetően mindig is minden evő voltam. (Western, indiános sztorik és a sci-fi könyvek kivételével.)
Az elmúlt 1 évben több YA és szórakozató regényt olvastam. Évekig rengeteg klasszikust faltam, kicsit besokalltam, ezért volt/van ezen a téren szünet.  Főleg jövőre tervezek ezen változtatni.
Sajnos túl sok minden érdekel, és végtelen számú könyvet olvasnék, de nincs annyi időm. Szívesen lennék Könyvfaló Könyvmoly főállásban, a túlórát és a hétvégi munkát is bevállalnám J

Köszönöm Andiamonak, hogy kitalálta, fáradságos munkával megszervezte és lebonyolította ezt az eseményt! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése