2012. március 21., szerda

Talán kedvenc lesz...(1)

Talán kedvenc lesz...
Egyike az újabb rendszeresen jelentkező rovatoknak. Minden héten kiválasztok majd egy frissen megjelent vagy hamarosan megjelenő könyvet, amit éppen nagyon szeretnék megkaparintani.


Éjszakai cirkusz -Erin Morgenstern 

Megláttam ezt a különös borítót, elolvastam a fülszöveget és nem tudtam ellenállni.
„A cirkusz váratlanul érkezik.
Jövetelét nem jelzi semmi.
Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt. Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét. Nem akarsz majd kilépni belőle.”
Nagyon jól hangzik, főleg hogy van egy lány és egy fiú, akiket gyerekkoruk óta arra tanítottak, hogy varázserejük segítségével legyőzzék a másikat. Nem tudják, hogy a játszma végén csak az egyikük maradhat életben…

Jaj, nagyon akarom!!!!

Több héten át vezette a The New York Times bestseller-listáját, 2011-ben pedig jelölték a Guardian legjobb elsőkönyves díjára. 2013-ban pedig jön a filmes adaptáció.

Mai naptól kapható!

6 megjegyzés:

  1. Engem is először a borítója fogott meg,úgy voltam mint Te,akarom kategória!:)Szoros versenyben áll az Éhezők viadalával,nem tudok dönteni,mindkettőt nagyon akarom...:)Lehet a Nyuszira bízom a döntést:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor én az Éhezők viadalára voksolok, mint fanatikus rajongó!!!

      Törlés
    2. Annyira jó??:)Film előzetesbe beleszerettem,de addig nem akarom megnézni míg nem olvastam!

      Törlés
  2. Annál is jobb! Nagyon imádom! Évek óta az egyik legjobb könyv, amit olvastam!

    VálaszTörlés
  3. Víí, én is szemeztem már vele :) Engem is a borító fogott meg! Megmegmeg nem rég láttam a Vizet az elefántnak filmet (a könyvet is le kell vadásznom) és hát teljesen magával ragadott a cirkusz világa annak ellenére, hogy nem eleget mutattak belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem kiráz a hideg a bohócoktól, remélem ebben nem nagyon lesznek :)

      Törlés