Kristin Cashore: Fire-Zsarát

Cashore kisasszony engem megnyert magának már A garabonccal, így tűkön ülve vártam a folytatást. Nagyok voltak az elvárásaim, de nem kellett csalódnom.

A tartalom ismertetésében és a poszt többi részében sem lesznek spoilerek. Bár az első és a második (az előzmény) rész szorosan nem kapcsolódik egymáshoz, és a főbb szereplők is mások mind a kettőben, mégis sorban érdemes olvasni, mert a Zsarátban sok utalás van A garaboncra.

Völgyefölde királyságában háború veszélye fenyeget. A trónon a fiatal Naris király uralkodik, a sereg élén pedig testvére Brigan herceg áll. A béke mégis veszélyben forog, hiszen az előző uralkodó, a fivérek atyja gyengekezű és igazságtalan volt. Bábja EnCiánnak, egy igazi emberszörnynek. Hiába lépett helyükbe egy igazságos király, és állt helyre a rend, mégis vannak ármánykodó földesurak, akik magukénak akarják tudni a birodalmat.

Völgyefölde egy távoli zugában él egy lány, Zsarát. EnCián lánya, aki a világon egyetlen dologtól fél igazán, önmagától, attól, hogy nem tudja megtagadni a természetét, és olyanná válik, mint amilyen az apja volt.

A gyűlölt szörnyeteg lánya az egyetlen, aki segíthet megmenteni a királyságot…

Adott egy izgalmas, feszültséggel teli történet, amiben nem elég, hogy meg kell menteni egy egész birodalmat, de emellett még a szereplőknek is meg kell küzdeniük a múlt terheivel. Egymásnak feszülnek az indulatok és a sérelmek, amiket alapból nehéz kezelni, de nem könnyíti meg a helyzetet ösztönös elemi erejű vonzalom sem.

Imádtam ezt a sok vívódást, belső harcot, feszültséget, érzelmi és verbális párbajt. Igazán nekem valók az ilyen történetek.

Szeretem az írónő stílusát és a világot, amit létrehoz, azt az érzést kelti bennem, mintha egy középkori lovagi tündérmese lenne, modern elemekkel.

Rajongok a hősnőiért, akik nem elveszett, megmentésre váró királykisasszonyok, hanem rendkívüli, erős, harcias teremtések, akik megvívják saját harcaikat.

Rajzolt nekem egy olyan férfi karaktert, akit nem tudok nem imádni. Brigan herceg rejtélyes, hallgatag, nehezen megközelítő, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Az a típus, aki az első, második, harmadik körben is alig mutat magából valamit, de minden csepp türelmet megér.  

Zsarát és Brigant mellett ott volt még a másik három királyi testvér és Íjjász karaktere is, akikre nem lehetett nem oda figyelni. Nagyon könnyen megszerettem őket és egyenként izgultam értük. A végén nem bírtam ki könnyek nélkül.

A garabonc egy hangyányival jobban tetszett, de még így is nagyon bejött a Zsarát is. Repesve várom a harmadik kötetet, amiben végre a szálak összeérnek!

Ami (aki) nagyon tetszett: Zsarát képessége, Brigant karaktere, a stílus, a világ 

Kedvenc idézet: „Zsarát hegedűje felsírt.Sírt a halottakért,és sírt az élőkért,akkik itt maradnak,hogy búcsút intsenek a távozóknak.”

Borító: Tökéletes!!! 5/5 (Csak ne kopna róla az arany színű felírat) 

Pontozás: 5/5

Kiadó: Könyvmolyképző (Vörös Pöttyös)

483 oldal

Eredeti cím: Fire

Fordította: Balogh Eszter és Szalai Virág 

Carla Schneider · Claudia Carls: Cinege Mici meséje

Sose növök ki a mesékből. A mai napig gyakran nézem, olvasom, hallgatom őket. Jó ürügy, amikor van a családban kisebb gyerkőc, neki lehet mesélni akár órákig. Viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen történetet olvasunk, hiszen ha bugyutának érzem felnőtt fejjel, akkor nem könnyű újra és újra elmondani, pedig ha nekem nem is tetszik, a gyerkőcnek még attól bejöhet, és akkor nem kímél: „Még egyszer! Még egyszer, csak még egyszer!”

A Cinege Mici meséje megfogott a borítóval. Beleszerettem Mici fodros-bodros, színes alsószoknyáiba. A fülszöveg után is jó érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban.

Laposfölde birodalmának udvari bolondja nyugdíjba vonul ( eddig bele se gondoltam, hogy bizony az udvari bolond fölött is eljár az idő), a király ezért kihirdeti a kisdobossal, hogy új bolond kerestetik. A fogcsikorgató tél közepén három bátor jelentkező is elindul a királyi udvarba szerencsét próbálni. Boglya Boldi (nálunk itthon felvette a Bagoly Boldi keresztséget is) szóvicceivel, Piros Vilmos díszes csörgődobjával akar mosolyt csalni a király arcára.

Cinege Mici a harmadik vállalkozó, aki ugyan lány, de mégis szeretné kipróbálni magát udvari bolondként. Így hét szoknyába bújik, és a fejére dunnát csavar a hideg ellen. Serpenyőből készült korcsolyával siklik végig a befagyott folyó jegén a palotáig.

Mindenki, tiltakozik az ellen, hogy egy lány legyen a bolond, hiszen, az csak fiúknak való feladat. Szerencsére a király nem így gondolja: „Mindig kell, hogy legyen egy legelső!” Így Mici is a kastélyban maradhat a két másik jelölttel együtt a próbaidőre.

Hogy kit választ a király? Azt nem árulom el...

Szellemes, és nagyon eredeti ez a mese. Arra tanítja meg a kicsiket és a nagyokat is, hogy ne törődjenek az előre megírt szerepekkel, hogy merjék vállalni magukat és az álmaikat. A női-férfi szerepvállalásról úgy ír, hogy a gyerekek is értsék/érezzék nem baj az, ha lány létedre olyasmit szeretnék kipróbálni, amiről mások azt mondják, csak a fiúknak szabad. Ne törődj a megszokásokkal, mert ahogy a király is mondta:”Mindig kell, hogy legyen egy legelső!”  

A történet aranyos, nincsenek benne ijesztő lények, szépen illusztrált (nálam Mici szoknyáinak a színei, és azok mintája viszi a pálmát), szórakoztató és nem túl hosszú, ezért tökéletes esti mese.

Csak hogy érzékeltessem, nem csak kicsiknek jön be:

Amint megérkezett a könyv és kibontottuk, anyu lecsapott rá. Vissza se adta, míg el nem olvasta. Vélemény: „Okos lány ez a Mici!”

Pontozás: 4,5/5

Ami nagyon tetszett: A történet eredetisége. Az illusztrációk

Kedvenc idézet: „Mindig kell, hogy legyen egy legelső!”

Borító: A legszebb képet emelték ki! Tetszik! 5/5

Kiadó: Manó Könyvek

32 oldal

Eredeti cím: Holly Vogeltritt

Fordította: Orosz Anett 

Simone Elkeles: Perfect Chemistry- Tökéletes kémia

Időről időre megfogadom, nem olvasok több gimis-szerelmes történetet, mert én már nagylány vagyok, nincs nekem ilyenre szükségem. Na persze a fogadalmamat rendre meg is szegem…  és most sem bántam meg.

Akik olvasták angolul a Perfcet Chemistry-t, azok rajongással, lelkesen írtak róla, így nálam is listára került a magyar megjelenés előtt és nagyon vártam, hogy belevessem magam. Nem kellett csalódnom.

Chicagó külvárosában, ahol északi (gazdag) és déli (szegény) negyedek lakói között súlyos és kibékíthetetlen ellentétek húzódnak, a klikkesedés és a viszály a Fairfield gimiben is burjánzik.  A tökéletes és gyönyörű Brittany Ellis, a pomponlányok csapatkapitánya ellen összefog az Univerzum, amikor a szigorú kémiatanárnő Alex Fuentest, a bandatagot osztja mellé tanulópárnak. (Tudom, nagyon amerikai tini filmesen hangzik, de tessék félre dobni az előítéleteket! Sokkal-sokkal jobb lesz annál!)  

Pillanatok alatt magába szippantott és nem eresztett még az utolsó oldalak után se. Imádtam, hogy teli van spanyol kifejezésekkel. A könyv végén lévő szószedetnek köszönhetően pedig értettem is, mikor mit mondanak a szereplők. Nem mellékesen perfecta megtanít ezen a nyelven káromkodni :) 

Az írónő stílusa, humora pont nekem való volt. A főszereplői szerethetőek, különösen Alex. Ő hamar levett a lábamról. Az első latino rosszfiú, akiért rajongok. Egy okos srác, akit az élet megkeményített, már lemondott az álmairól, amikor megjelenik Brittany. 

A lánynak mindene megvan, márkás ruhák, csinos külső, menő barátok, a focicsapat sztárja a pasija. Az élete tökéletes, ha nem nézünk a színfalak mögé… Soha ne ítélj pusztán a látszat alapján!

Izgalmas volt figyelni, ahogy a szereplők édesen csetlenek-botlanak az egymás felé vezető úton.  Imádtam, ahogy folyton ugratták a másikat. Ettől és a csöppet sem rózsaszín életüktől emelkedik ki Alex és Brittany története a klisék közül.

Mindent megkaptam, amit szeretek, humort, évődést, flörtöt, váltott nézőpontos elbeszélést, és volt komoly szál is. Az írónő engem megfőzött, és nagyon várom a folytatást. Ugyanis Alexnek van még két öccse, Elkeles pedig mind a három Fuentest-fiúnak szentel egy-egy kötetet.

A legfélelmetesebb és legszebb kémiai reakció a szerelem, itt pedig tökéletes a kémia. Még, még, még, ennyi nem elég!!!

Ami nagyon tetszett: váltott nézőpont, Alex-Brittany fogadása, az ugratások

Kedvenc idézet:  „…mert tiéd a szívem, a lelkem, meg minden, ami a kettő között van.”

Borító: örülök, hogy megtartották az eredetit! Nekem ez a másik is tetszik! 

Pontozás: 5/5

Kiadó: Könyvmolyképző (Vörös Pöttyös Sorozat)

416 oldal

Eredeti cím: Perfect Chemistry

Fordította: Neset Adrienn

Richard Paul Evans: Grace-Kegyelem

A Hol lehet Noel? után tudtam, hogy olvasnom kell még Evans regényt.  Szerencsémre jött tőle az új könyv, így a Karácsonyt már a Kegyelemmel töltöttem. Sejtettem, hogy az író, most se könnyű témát választ majd, de azt nem vártam, hogy ennyire kemény, szívbemarkoló és megrázó lesz.

A fülszöveg egy részlet a regényből. Nem árul el semmi konkrétat, mégis azonnal felkeltette az érdeklődésemet.

1962-t írunk, több ezer gyereket bántalmaznak lelkileg és/vagy testileg, mindezt teszik ott, ahol biztonságot várna, azok, akiktől védelmet, gondoskodást remélne. Igen, a családon belüli erőszak és bántalmazás létezik, de a 60-as években még mindenki tagadja, és a törvény sem ismeri el.

Grace egy ilyen családból szökik el. Találkozik Eric-kel. A fiú csak annyit tud, hogy a lány bajban van, nem kérdez semmit, csak segít neki. De vajon elég ereje lesz a két gyereknek szembeszállni a világgal, ahol a felnőtteké az utolsó szó?

Tökéletes karácsonyi történet volt, mert a legfontosabbról, a szeretetről szól. Nem hatásvadász, elcsépelt módon, hanem tiszta, őszinte hangon. Egy segélykiáltás: „Emberek, nyissátok ki a szemeteket! Segítsen végre valaki!”

Soha nem fogom megérteni, hogy mi visz rá arra valakit, hogy ártson egy másik élőlénynek, főleg akkor, ha az egy nálánál gyöngébb, egy ártatlan gyermek.

Nagyon szerettem volna a karjaimba zárni és megóvni Grace-t.

Az egyetlen dolog, ami zavart, az Eric naivitása. Számomra túlártatlannak tűnt. Úgy szerettem volna, ha kicsit keményebb, és tisztábban látja a valóságot, talán akkor másképp végződött volna…

A történet ugyan kitalált, de a világban sok (túl sok) Grace van. Az író alapítványa bántalmazott gyermekeknek létesít menedéket. Te is csatlakozhatsz Evans levelező listájához, és a nevedben az Operation Kids 1 dollárt adományoz a The Christmas Box International részére. (Nem mellékesen értesülsz az író könyveivel kapcsolatos friss hírekről is.) Itt: http://www.richardpaulevans.com/

Ami nagyon tetszett: Az az őszinte, tiszta, olykor humorral átszőtt stílus, ahogyan mesél nekünk a szerző.

Kedvenc idézet: „Ha kiválasztjuk az ösvényt, amelyen járni akarunk, egyben úti célt is választunk magunknak. De néha úgy tűnik, az ösvény már ott van a lábunk alatt, mielőtt még ráeszmélnénk, hogy járunk rajta.”

Borító: Gyönyörű az aranyminta. Illik hozzá az égő gyertya a kézben.

Pontozás: Pontozás: 4,5/5

Remélem a kiadó megtartja a jó szokását és jövő Karácsonyra is meglep bennünket egy újabb Evans könyvvel. 

Kiadó: Könyvmolyképző (Aranypöttyös Sorozat)

360 oldal

Eredeti cím: Grace

Fordította: Robin Edina 

Richelle Mead: Vérvonalak

Richelle Mead Vámpírakadémia sorozatárét sokan rajonganak a Moly-on, ezért biztos voltam benne, hogy tud valamit az írónő. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy az Agave kiadó gondozásában megjelenik a Vérvonalak, ami a Vámpírakadémia spinoff-ja, vagyis a sorozat melléksorozata.

Ez a kötet nagyon sok spoilert tartalmaz a VA 6. részére nézve, ezért ha még nem tartasz ott a sorozatban, és nem szereted, ha lelövik előled a poénokat, akkor csak saját felelősségre olvasd el! A bejegyzés viszont spoiler mentes! 

Sydney, a kegyvesztett Alkimista azt a feladatot kapja, hogy vigyázzon a mora vámpírtársadalom az egyik legrangosabb és legféltettebb tagjára. Egy egész kis csapatot kap maga mellé. Nem elég, hogy folyton résen kell lennie és a védencét óvnia, emellett meg kell küzdenie a bentlakásos gimnáziumi élettel is.

A történet lassan indul be, de egy csöppet sem unatkoztam, egyrészről nekem ez az első Mead-könyvem, ezért számomra új volt a regény világa. Teljesen lekötötte a figyelmemet, ahogy szépen összeraktam a képet, most már kiigazodok azon, hogy ki kicsoda és micsoda.

Piros pont az írónőnek, hogy az ő vámpírjai vért isznak (nem vegetáriánusok!!!!), bírják ugyan a napfényt, de árt nekik, és köszönöm, nagyon szépen köszönöm, hogy ők nem csillognak!!!! Az is bejön, hogy különleges mágikus képességeik vannak, ami mindenkinél más.

Második piros pont a remek humorérzékért. Hatalmasakat kuncogtam és nagyon jól szórakoztam végig. Könnyed, stílusos, és nincs benne semmi erőltetet. Pont, ahogy én szeretem!

Harmadik-negyedik-ötödik piros pont ADRIAN IVASKOV karakteréért. Padlót fogtam a lélekmágus szépfiútól. Van valami az összetört szívű rosszfiúban amitől azonnal beleszerettem! A beszólásaitól pedig ááá, lemegyek hídba!

Sydney-vel gyorsan azonosulni tudtam. Első perctől szorítottam neki, hogy le tudja vetkőzni az Alkimisták által beléprogramozott merevséget. Vicces volt figyelni, ahogyan annak ellenére, hogy undort érez a vámpírok iránt, mégis szimpatizál velük.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a főbb szereplők 15-20 évesek. Tombolnak a hormonok, bontakoznak az érzelmek…

Egy szóban: Élveztem!

Két szóban: Kell még!!!

Három szóval: Hol a folytatás???

Pontozás: 5/5

Ami (aki) nagyon tetszett: Adrian, a beszólások, a humor, a mágikus képességek

Kedvenc idézet: "Te nem tudod, milyen úgy szeretni valakit, és milyen, ha ezt a szerelmet visszadobják az arcodba…"

"– Zavartnak tűnsz – jegyezte meg Adrian. 
Megráztam a fejem, és felsóhajtottam. – Azt hiszem, csak túl sokat gondolkozom. 
Adrian ünnepélyesen bólintott. – Ezért nem csinálom én soha."

Borító: Sajnáltam, hogy a VA korábbi stílusát nem követi, nekem ez az angol nyelvű borító jobban bejön. A magyar változatban a hátlap piros, az előlap pedig fekete, ez szerintem jó húzás volt

Kiadó: Agave

333 oldal

Eredeti cím: Bloodlines

Fordította: Farkas Veronika  

A lány, aki lángra lobbant, engem is megégetett (Az Éhezők Viadala trilógia)

Egy három részes sorozat (Az Éhezők Viadala, Futótűz, A kiválasztott) Suzanne Collins tollából. Évek óta az egyik legjobb disztópiás regényfolyam, amihez szerencsém volt.

Az első részről már írtam korábban, a Futótűzről és A kiválasztottról azért nem szólnék külön-külön, mert mindenképpen el akarom kerülni a spoilerezést, ezért átfogóan, a sorozatról, mint egészről fogok írni.

Az alaptörténet:

Adott egy ország, amelyet egy kegyetlen elnyomó diktatórikus rendszer irányít, melynek vezetői még mindig büntetik a birodalom lakóit egy több mint 70 évvel korábbi lázadásért. 12 körzet, körzetenként 2 kiválasztott, 1 fiú és 1 lány évről-évre megküzd egymással az Éhezők Viadalán. 23 halott és 1 győztes marad a végén, aki túléli.

De minden megváltozik a 74. viadalon, amikor Katniss önként jelentkezik a húga helyett a játékra. A lány, aki lángra lobban, akaratán és tudtán kívül hírvivővé válik, akárcsak a fecsegőposzáta, és elhozza az emberekhez a reményt.

Collins írása már az első oldalon beszippant és nem is enged el az utolsó sorok után sem. Gyakran levegőt se vettem, annyira izgultam a szereplőkért. Imádom, ahogyan ez a nő feszültséget kelt, a kétségbeesés szélére taszít, majd visszaránt, elringat a nyugalom illúziójával, hogy azután jól arcomba vágja: ez van és kész!

Számomra a karakterek és a világuk miatt lett olyan zsigerekig hatoló, elképesztően jó. Húsba vágóan elevenek a szereplők. Van, akit nagyon lehet szeretni, mást pedig utálni. Egyikőjük sem hagy hidegen. Úgy éreztem ott vagyok én is velük. Minden vágyam az volt, hogy fegyvert adjanak a kezembe és behúzhassak egyet a Kapitóliumnak, vagy legalább beintsek neki.

A világ fiktív mégis megrémiszt a gondolat, hogy egy nap valóra válik. Sokat gondolkoztam olvasás közben azon, hogy én mit tennék.

Meghúznám magam, vagy szembeszegülnék?

Beállnék a sorba, esetleg nekem már minden mindegy alapon beletörődnék? Vagy én lennék a látszólag „rendes polgár” szíve fölött a fecsegőposzáta jelképével és a háttérből mozgatnám a szálakat?

Mit áldoznék fel a szabadságért? Megérné a bosszú bármi áron? Ha már mindent feláldoznál, mi maradna a végére? 

Elmormoltam néhány fohászt, hogy a mi gyerekeinknek, és unokáinknak soha ne kelljen „játszania” a Viadalon.

Az első kötet hatalmas siker volt nálam, azonnal kedvenc született. A másodiknál lelkesedésem kicsit csökkent, túl sok volt nekem a szerelmi háromszög (de még így is erős 4,5 csillagot adnék neki az 5-ből). Illetve úgy éreztem, hogy az írónő szándékosan várat, és a nagy durranást a harmadik, egyben befejező részre tartogatja. Nem tévedtem, nagyot szólt! Collins lenyűgöző, kegyetlen, nem tudom nem imádni! Rajongó lettem!

Megjegyzés: Kell nekem egy fecsegőposzátás kitűző!!!

Ami nagyon tetszett a sorozatban úgy általában: a világ, a hangulat, a feszültség, a stílus

Kedvenc idézet: amint tudom szűkíteni a listát, beírom 

Borítók: a harmadiké a legeslegjobb!!!

Pontozás: 5***** 

Jövőre jön az első rész filmes adaptációja. Haj, remélem nem rontják el! Azt hiszem én sírva, ujjongva, visongva fogom nézni J

Tim Davys: A lefejezett keselyű rejtélye

A várható megjelenések között szemezgetve szúrtam ki magamnak a könyvet. Először is azért, mert csöppet sem hétköznapi a címe. Másodszor, mert a szereplőket nem emberek, hanem plüssállatok alakítják, és kíváncsi lettem rá. Harmadszor, pedig azért, mert érdekes kriminek ígérkezett.

Lefejezve találnak rá Keselyű Oszkárra a saját irodájában. A nyomozást Véreb Lőrinc és társai végzik. A gyanúsítottakkal Dunát lehetne rekeszteni.

Maga a nyomozós vonal kifejezetten tetszett, ahogy szépen lassan tekergett a gombolyag és egyre kuszábbak lettek a szálak. Már a sokadik elméletet gyártottam arról, hogy ki és miért akarta kiiktatni Keselyűt, de nem sikerült megfejtenem. Hiába voltak ott az orrom előtt az apró kis utalások.

Véreb felügyelő karaktere nagyon tetszett. El tudnék képzelni vele egy detektív sorozatot. Ő a gyakran morcos, mindig morgó, kényszerevő, szinte csalhatatlan szimatú kopó. Ő egy személyben a rossz zsaru és a jó zsaru is. Imádtam!

Nagyon jól el találta az író a karakterekhez illő állatokat. A tulajdonságok, amikkel felruházta őket igazán emberiek, valóságosak. 

Keselyű Oszkár tipikus „dögevő”, gátlástalanul lecsap, akárkit bekebelez, gusztustalan, ha én egy plüssállat lennék a regényben, biztosan az esetleges elkövetők listájára kerültem volna.  

Jó könyv volt ez, de... nem számítottam rá, mégis eszméletlenül zavart, hogy nem emberek, hanem plüssállatok jelenítik meg a szereplőket. Egy részt azért, mert volt itt gyilkosság, erőszak, brutalitás, ez viszont úgy éreztem, nem illik az aranyos kis plüss figurákhoz. Viszont, ha tényleg ilyen agresszívek, akkor jó lesz vigyáznom magamra, még álmomban végeznek velem a saját plüsseim.

Ezt a húsvér ember hiányt még el is tudnám nézni, de ami miatt végül dobtam egy hátast, az a párosítás volt. Az író lazán kezelte a faji keveredés kérdését.

Kiakasztott, hogy a keselyű bujálkodott a mókussal, és így tovább.

Illetve az is, hogy a hiúznak krokodil csemetéje van.  

Oké, legyenek állatok a szereplők, és akkor a medve úr párja medve asszonyság lesz, kölykeik meg a kismackók. Legalábbis nekem így az elfogatható.  

Davys megmagyarázza a plüssök születését, természetes halálát, valamint az, hogyan kapnak gyereket. Jól felépíti a világot, erre nem panaszkodhatok, mégis túl bizarr volt nekem ez az egész.

Úgy érzem az alapötlet jó, a hiba a kivitelezésbe csúszott. Sokkal jobban élveztem volna, ha valódi emberek a szereplők. 

Ami (aki) nagyon tetszett: Véreb

Kedvenc idézet: „Nem azt mondtad, hogy a sors olyan akár a vonatsín? Pár kocsiban mozoghatunk csak. Azokban azt csinálunk, amit akarunk, sikerrel járhatunk, kudarcot vallhatunk, találkozhatunk és elbúcsúzhatunk. De a vonat abba az irányba halad, amit a soros kijelölt.”

Borító: szerintem fej nélkül jobban mutatna a keselyű, vagy ha a feje a madár lábánál lenne

Pontozás: 3,5/5

Kiadó: Agave

272 oldal

Eredeti cím: Tourquai

Fordította: Varga Bálint