2011. január 3., hétfő

Tervek 2011-re

Régen próbáltam fogadalmakat tenni, de legtöbbször nem sikerült betartanom, ezért gyorsan le is szoktam róluk. Egy-egy újabb évre, vagy időszakra kisebb-nagyobb célokat szoktam kitűzni, és az év ezek megvalósításának a jegyében telik. Lássuk, mit is szeretnék 2011-ben.
Január-március: végre megírni azt a fránya szakdolgozatot. Igazság szerint már rég kész kellene, hogy legyen, de egyszerűen nem ment. Teljesen leblokkolva töltöttem az előző félévet. Nem jellemző rám. Különösen dühítő, amikor pontosan tudom, hogy mit akarok írni, mégis csak bámulom a villogó kurzort, és üresen hagyom a word lapokat. Ááááá-így jelllemezném az állapotom ez ügyben.
  1. Éves szinten szeretném megtartani a heti 1-2 könyves átlagomat.
  2. Angol nyelven olvasni. Eddig szinte semmit nem olvastam így. Egyrészt hajt a vágy, hogy 1-1 kedvencemet eredetiben is elolvassam, másrészt májusban nyelvvizsga, így nem árt felturbózni az angolomat.
  3. Végig csinálni Lobo, várólista játékát.
  4. Jelentkeztem a moly-on a Gyilkos Banda játékára. Megpróbálkozunk a Lehetetlennel, egy év alatt elolvasni Agatha Christie teljes életművét. (66 bűnügyi regény, 14 novelláskötet, 6 álnéven írt regény, 2 önéletrajz) Hüm, nem kis fába vágjuk a fejszénket. Ha eljutok a feléig már büszke leszek magamra.
Arra már csak reménykedve gondolok, hogy ettől az évtől kezdve vasakaratom lesz, és nem veszek majd annyi könyvet. Na persze, kutyából meg szalonna…  

5 megjegyzés:

  1. Ó jaj, és én nem tudtam erről a gyilkos bandás dologról! Bár elég kivitelezhetetlennek hangzik, de úristen, Agatha Christie, egy éven át! :) És már jó néhány kötetet olvastam, az számít vajon?
    Te meg jó korán keltél... :)

    VálaszTörlés
  2. Én úgy döntöttem számít, amit már olvastam :)
    De még milyen korén keltem :S 4re jöttem dolgozni.

    VálaszTörlés
  3. négyre? hová? :) rádió/tv, egészségügy? :)

    VálaszTörlés
  4. Egyik sem:) Diploma után a média a cél. Addig a suli mellett a családi vállalkozásba dolgozok be. Ehhez heti 2szer iszonyat korán kell kelni.

    VálaszTörlés
  5. Látom, ma sem aludtál sokáig. :) Jó az, hogyha van egy hely, ahol még fősuli/egyetem alatt munkatapasztalatot lehet szerezni! Sok magabiztosságot ad, amikor majd élesben kell állásinterjúra, stb. menni...

    VálaszTörlés