Georges Simenon: Az özvegy

2011-ben az Agave kiadó átvette a Maigret-regények kiadásának jogát, még abban az évben megjelentettek a sorozatból két olyan kötetet (Maigret nyaralni megy, Maigret és a halott gyémántkereskedő), amit még nem olvashattunk magyarul. Illetve ígéretükhöz híven a francia detektív kalandjai mellett hoztak nekünk Georges Simenon-tól egy „kemény” művet (A kísértetek), ami inkább lélektani regény és nem krimi.

Összességében elmondhatom, hogy igényes kiadások, illenek egymáshoz a könyvek, és a legtöbbnek a borítóját is jól eltalálták. A személyes kedvencem a Maigret nyaralni megy. (A világító tornyok, mindig is a gyöngéim voltak.)

A másik „kemény” Simenon regény Az özvegy, egyben ez a másik számomra legszebb borítóval bíró könyv a sorozatból.

Ehhez a történethez nekem nagyon sok idő kellett. Pontosabban sok idő kellett ahhoz, hogy a megfelelő hangulatba kerüljek ennek az olvasásához. Vidáman nem tudtam leülni hozzá, mert ez egy nyomasztó, lehangolt, végig feszült hangvételű mű.

„1934-ben járunk. Coudercné, a középkorú özvegyasszony félig süket apósával él a tanyáján, ahová tizennégy évesen került szolgálólányként, pár év múlva hozzáment a család fiához, majd idejekorán megözvegyülve átvette a ház irányítását. Elhunyt férje ellenséges nővérei hiába próbálják azt tőle visszakaparintani, az özvegy minden erővel küzd ellenük. Egy nap a tanyán felbukkan egy titokzatos, jóképű idegen, akiről kiderül, hogy gyilkosságért öt évet töltött börtönben, mielőtt kiengedték. Az özvegy Coudercné kisegítőként alkalmazza Jeant a tanyán, és rendhagyó kapcsolat alakul ki közöttük. A férfi kezdetben megnyugszik, lecsillapodik az idillinek tűnő környezetben, de egy váratlan esemény hatására igazi kötődéseket nélkülöző gyerekkorának, majd későbbi letartóztatásának emlékei lassan felelevenednek benne, s ez hamarosan drámai következményekkel jár...”

A fülszöveg sem árult zsákba macskát, de ha kihagytam, az első oldalaktól kezdve érezhettem, ennek nem lesz valami jó vége. Viszont a történet során végig reménykedtem, hogy talán mégis…

Simenon-ra nem jellemző a terjengősség, nem fut fölösleges köröket, nem ír le több száz oldalt csak azért, hogy egy vastagabb kötetet tehessünk a polcra. Különösen igaz erre a száraz, fukar lélektani prózára. Ha ember lenne úgy jellemezném: Ritkán és keveset szól, de akkor olyat mond, ami nagyot üt!

Fullasztó volt, mégis igazán olvasós. Az író nagyon tud mesélni, és amint a példa mutatja, nem csak a krimikhez értett mesterien. Élvezet volt figyelni ahogyan kibontja a karaktereket, különösen Jean esetében, ahogy világossá válik miért lett olyan, amilyen, miért gyilkolt...

Gondolkodós, merengős, igazi zord lelkivilágú könyv, ahol igazán a véghez vezető út a legérdekesebb.

1971-ben nagy sikerű film is készült belőle, melyben Alain Delon és Simone Signoret alakítják a főbb szerepeket.

Pontozás:

Kiadó: Agave

144 oldal

Eredeti cím: La veuve Couderc

Fordította: Sóvári Judit