Louisa Reid: A fájdalom helye

Egy fehér ruhás lány pink hajjal és rózsákkal a kezében.

Már erre felkaptam a fejem, és akkor jött a rövid kis füszöveg…

"A tizenhat éves Audrey mindössze csak normális szeretne lenni.
Megpróbál beilleszkedni.
De mi van akkor, ha a hozzád legközelebb álló személy megfojt a szeretetével?
Akkor mit lehet tenni?"

Aki már rendelkezik némi olvasási múlttal az gyorsan rájön, hogy hol van a kutya elásva, de még így se akarod majd elhinni, pontosabban próbálsz abban reménykedni, hogy nem lesz igazad! Sajnos nem tévedsz…

Nagyon rövid leszek: Kegyetlen, akár csak az élet, mégis minden jó, ha jó a vége!!!

Számomra letehetetlen volt! Kár lett volna kihagyni! 

5-ből 4 origami virág

Kedvenc idézet: "Az ember akkor lehet bátor, ha erős. És akkor erős valaki, ha szeretik, nem

gondolod? Ha tudod, hogy szeret valaki, akkor minden adott. A szeretet fáradhatatlanná teszi az izmaidat."

Ami nagyon tetszett: a major leírása, borús, hátborzongató hangulata

Pillangók a gyomorban: Aranyos volt Audrey és Leo szerelme, de számomra csak másodlagos.

Boírtó:IMÁDOM!!! Mind a kettőt! 5/5

Georges Simenon: Az özvegy

2011-ben az Agave kiadó átvette a Maigret-regények kiadásának jogát, még abban az évben megjelentettek a sorozatból két olyan kötetet (Maigret nyaralni megy, Maigret és a halott gyémántkereskedő), amit még nem olvashattunk magyarul. Illetve ígéretükhöz híven a francia detektív kalandjai mellett hoztak nekünk Georges Simenon-tól egy „kemény” művet (A kísértetek), ami inkább lélektani regény és nem krimi.

Összességében elmondhatom, hogy igényes kiadások, illenek egymáshoz a könyvek, és a legtöbbnek a borítóját is jól eltalálták. A személyes kedvencem a Maigret nyaralni megy. (A világító tornyok, mindig is a gyöngéim voltak.)

A másik „kemény” Simenon regény Az özvegy, egyben ez a másik számomra legszebb borítóval bíró könyv a sorozatból.

Ehhez a történethez nekem nagyon sok idő kellett. Pontosabban sok idő kellett ahhoz, hogy a megfelelő hangulatba kerüljek ennek az olvasásához. Vidáman nem tudtam leülni hozzá, mert ez egy nyomasztó, lehangolt, végig feszült hangvételű mű.

„1934-ben járunk. Coudercné, a középkorú özvegyasszony félig süket apósával él a tanyáján, ahová tizennégy évesen került szolgálólányként, pár év múlva hozzáment a család fiához, majd idejekorán megözvegyülve átvette a ház irányítását. Elhunyt férje ellenséges nővérei hiába próbálják azt tőle visszakaparintani, az özvegy minden erővel küzd ellenük. Egy nap a tanyán felbukkan egy titokzatos, jóképű idegen, akiről kiderül, hogy gyilkosságért öt évet töltött börtönben, mielőtt kiengedték. Az özvegy Coudercné kisegítőként alkalmazza Jeant a tanyán, és rendhagyó kapcsolat alakul ki közöttük. A férfi kezdetben megnyugszik, lecsillapodik az idillinek tűnő környezetben, de egy váratlan esemény hatására igazi kötődéseket nélkülöző gyerekkorának, majd későbbi letartóztatásának emlékei lassan felelevenednek benne, s ez hamarosan drámai következményekkel jár...”

A fülszöveg sem árult zsákba macskát, de ha kihagytam, az első oldalaktól kezdve érezhettem, ennek nem lesz valami jó vége. Viszont a történet során végig reménykedtem, hogy talán mégis…

Simenon-ra nem jellemző a terjengősség, nem fut fölösleges köröket, nem ír le több száz oldalt csak azért, hogy egy vastagabb kötetet tehessünk a polcra. Különösen igaz erre a száraz, fukar lélektani prózára. Ha ember lenne úgy jellemezném: Ritkán és keveset szól, de akkor olyat mond, ami nagyot üt!

Fullasztó volt, mégis igazán olvasós. Az író nagyon tud mesélni, és amint a példa mutatja, nem csak a krimikhez értett mesterien. Élvezet volt figyelni ahogyan kibontja a karaktereket, különösen Jean esetében, ahogy világossá válik miért lett olyan, amilyen, miért gyilkolt...

Gondolkodós, merengős, igazi zord lelkivilágú könyv, ahol igazán a véghez vezető út a legérdekesebb.

1971-ben nagy sikerű film is készült belőle, melyben Alain Delon és Simone Signoret alakítják a főbb szerepeket.

Pontozás:

Kiadó: Agave

144 oldal

Eredeti cím: La veuve Couderc

Fordította: Sóvári Judit  

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Mostanában sorra olyan könyvek kerültek terítékre nálam, amik valami miatt mélyen megérintettek. Ez az Árnyalatnyi reményre fokozottan is igaz.

1941-ben Litvániát eltörölték a térképről, Sztálin csapatai bevonultak az országba, szovjetellenesnek nyilvánított emberek (tanárok, papok, orvosok, mérnökök, értelmiségiek, és a családjaik, beleértve a gyerekeket is) százezreit deportálták szibériai munkástáborokba. (Úgy, hogy közben a Nagyvilág előtt ez a hosszú "vendégeskedés" évekig titokban maradt.) Bár ezeket a bánásmód, az ellátás és a többi körülmény miatt nyugodtan nevezhetjük haláltáboroknak is.

Ezt a történetet ritkán mesélik el, de szerencsére vannak olyanok, akik mégis megszólalnak, ahogy Ruta Sepetys is, aki litván menekültek leszármazottja.

Linát, a kamaszlányt édesanyjával és kisöccsével együtt az éjszaka közepén hálóruhában rángatják ki az otthonukból. (Képzeld el, hogy az otthonod, többé már nem a tiéd! Hogy egyetlen bőröndbe kell összeszedned mindened. Hátra kell hagynod a szívednek kedves kincseidet. Egyetlen bőröndben húzod magad után az egész életed!) Teherautóra, majd vonat vagonokba hajtják őket sokakkal együtt, akárcsak egy állatcsordát. Az apát korábban elhurcolták, semmi biztosat nem tudnak róla, a család pedig akarata ellenére útra kell Szibéria felé. Kegyetlen, megalázó, embertelen, szívet tépő dolgokon mennek keresztül.

„… hó és jég alá temetnek minket.”

Lassan két hónapja, hogy befejeztem, de még mindig nem találom a megfelelő szavakat!

Megrendített, ömlöttek a könnyeim, elborzasztott, haraggal, gyűlölettel, fájdalommal, hálával és végül REMÉNNYEL töltött el!

Libabőrösen, lélegzetemet visszafojtva olvastam minden egyes oldalt. Minden egyes sor mögött ott lapult az írónő őszintesége. Tisztelettel, érzékenyen tárta elénk a borzalmakat, és nem esett túlzásokba. Nem lett belőle hatásvadász, véres rémtörténet. Megmaradt tiszta, igaz hangúnak.

Egy fiatal lány, akinek a bálok, a festészet, az első szerelem és hasonlók körül kellene, hogy forogjanak a gondolatai, kénytelen szembenézni a gyűlölettel, a számkivetettséggel, a rabsággal, és a tudattal, hogy bármelyik pillanatban elvehetik az életét, vagy ami még rosszabb, hogy esetleg végig nézheti, ahogyan a szeretteivel végeznek.

 (Mindig is elborzasztott az, ahogyan a tömegeket manipulálni lehet, ahogyan el tudták érni, hogy egy adott nép ellenségének tekintsen egy másikat, és a végén már az sem tudták miért, és honnan ered ez az indulat. Na és mire ment ki mindez? Mire fel a sok vérrontás, az elvesztegetett ártatlan életek? A hatalomért, hogy valaki többet birtokoljon akár csak egy négyzetkilométerrel is, de többet! Elég lesújtó képet fest ez az emberiségről…)

Teli van az feszültséggel, érzelmekkel, igazi katartikus élmény az egész történet! Kihagyhatatlan, egyszuszra olvasmány!

Nincsenek rá szavak, ezt olvasni kell, és kész!

Ami nagyon tetszett: Lina rajzai, üzenetei

Kedvenc idézet: „Az óceán fenekéről próbáltuk elérni az eget.”

Pillangók a gyomorban: Halálra vált, ijedt kis pillangók, de még így is volt egy kis szerelem.

Borító: Gyönyörű!!! Mind meseszép, amit találtam! 

Pontozás:

Kiadó: Maxim

351 oldal

Eredeti cím: Between Shades of Gray

Fordította: Szűr-Szabó Katalin 

Jennifer E.Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Vajon létezik szerelem első látásra?

Bármennyire is szeretem a romantikus történeteket, bármennyire is szeretek álmodozni, erre a kérdésre határozottan azt válaszoltam mindig is: NEM!!!

De jött Jennifer E. Smith, én pedig már messze vagyok a korábbi megingathatatlan véleményemtől.

Egy lány és egy fiú repül New Yorkból Londonba. Egyikőjük sem szeretne megérkezni. Mind a ketten hatalmas terhet, súlyos sérelmeket cipelnek magukban. Két összetört szívű fiatal.

A véletlen vagy talán a sors sodorja őket egymás mellé? Ez a kérdés olyan, mint a tyúk meg a tojás esete.

A történet rövid, 24 óra eseményeit öleli fel. Egy álmatlan éjjel pár óra alatt elolvastam. Csupán néhány pillanatnak tűnt. Szabályosan fájt, hogy elfogytak a sorok. Körbe ölelt, simogatott, míg tartott. Újra és újra elő kell, hogy vegyem majd!

Jól kidolgozott, gördülékeny, igényes stílusú, színvonalas írás. Nem egy szimpla szerelmi történet. Nagyon komoly dolgok húzódnak a háttérben.

Innentől nagyon személyes lesz, szigorúan csak saját felelősségre!

Átérzem azt, amin Hadley keresztülment, szinte pontosan az történt az én családommal is. Nagyon nehéz, főleg gyerekként átélni és feldolgozni egy család felbomlását. Még nehezebb elfogadni, ha az egyik vagy mindkét szülő tovább lép. Ilyenkor nem ritka, hogy a gyerek azt érzi, kívül rekedt az egészen, alakul két új család, tőle pedig senki sem kérdezi, hogy akarja-e ezt az egészet. Kívül reked, sehova se tartozik. Düh, harag, keserűség, és már nem is tudja, kire, mire is irányul, kinek a hibája az egész. És ha kifog még egy boszorkát is, aki előző életében Hófehérke vagy Hamupipőke gonosz mostohája volt, a helyzet még inkább fokozódik…

Az Oliver-féle családi helyzet talán még rosszabb, basszus az is nagyon, de nagyon ismerős…

Valami azt súgja, ezt a könyvet a szüleim kezébe kellene adnom! Legalább tudnák, mi zajlott le bennem.

Határozottan a SORS akarta úgy, hogy Hadley és Oliver találkozzon.

Határozottan nem szirupos, mégis nagyon jó könyv!

Úgy döntöttem, hogy legközelebb egyedül repülök, hátha mellém is beül egy rajzfilm kacsát rajzoló, összeborzolt hajú, őrjítő mosolyú srác.

Azt kell, hogy mondjam: IGEN létezik szerelem első látásra, ahogy szerelem első oldaltól is.

Ami nagyon tetszett: az egész úgy ahogy van, a Dickens idézetek

Kedvenc idézetek: „Lehetséges, hogy az ember nem is tudja, mi a zsánere- hogy azt se tudja, van zsánere-, amíg hirtelen szembe nem találja magát vele?”

„A szerelemnek nem is kell értelmesnek lennie. Teljesen logikátlan.”

Pillangók a gyomorban: Pár apró, de egész világot jelentő csók.

Borító: Hangulatos, illik a történethez.

Pontozás:

Kiadó: Maxim-Dream válogatás

276 oldal

Eredeti cím: The Statistical Probability of Love at First Sight

Fordította: Galambvölgyi Ágnes