Mostanában sorra olyan könyvek kerültek
terítékre nálam, amik valami miatt mélyen megérintettek. Ez az Árnyalatnyi
reményre fokozottan is igaz.
1941-ben Litvániát eltörölték a
térképről, Sztálin csapatai bevonultak az országba, szovjetellenesnek
nyilvánított emberek (tanárok, papok, orvosok, mérnökök, értelmiségiek, és a családjaik, beleértve a gyerekeket is) százezreit deportálták szibériai munkástáborokba. (Úgy, hogy közben a Nagyvilág előtt ez a hosszú "vendégeskedés" évekig titokban maradt.) Bár
ezeket a bánásmód, az ellátás és a többi körülmény miatt nyugodtan nevezhetjük
haláltáboroknak is.
Ezt a történetet ritkán mesélik el, de
szerencsére vannak olyanok, akik mégis megszólalnak, ahogy Ruta Sepetys is, aki
litván menekültek leszármazottja.
Linát, a kamaszlányt édesanyjával és
kisöccsével együtt az éjszaka közepén hálóruhában rángatják ki az otthonukból. (Képzeld el, hogy az otthonod, többé már nem a tiéd! Hogy egyetlen bőröndbe kell összeszedned mindened. Hátra kell hagynod a szívednek kedves kincseidet. Egyetlen bőröndben húzod magad után az egész életed!) Teherautóra, majd vonat vagonokba hajtják őket sokakkal együtt, akárcsak egy
állatcsordát. Az apát korábban elhurcolták, semmi biztosat nem tudnak róla, a
család pedig akarata ellenére útra kell Szibéria felé. Kegyetlen, megalázó,
embertelen, szívet tépő dolgokon mennek keresztül.
„… hó és jég alá temetnek minket.”
Lassan két hónapja, hogy befejeztem, de
még mindig nem találom a megfelelő szavakat!
Megrendített, ömlöttek a könnyeim,
elborzasztott, haraggal, gyűlölettel, fájdalommal, hálával és végül REMÉNNYEL
töltött el!
Libabőrösen, lélegzetemet visszafojtva
olvastam minden egyes oldalt. Minden egyes sor mögött ott lapult az írónő
őszintesége. Tisztelettel, érzékenyen tárta elénk a borzalmakat, és nem esett
túlzásokba. Nem lett belőle hatásvadász, véres rémtörténet. Megmaradt tiszta,
igaz hangúnak.
Egy fiatal lány, akinek a bálok, a
festészet, az első szerelem és hasonlók körül kellene, hogy forogjanak a
gondolatai, kénytelen szembenézni a gyűlölettel, a számkivetettséggel, a
rabsággal, és a tudattal, hogy bármelyik pillanatban elvehetik az életét, vagy
ami még rosszabb, hogy esetleg végig nézheti, ahogyan a szeretteivel végeznek.
(Mindig
is elborzasztott az, ahogyan a tömegeket manipulálni lehet, ahogyan el tudták
érni, hogy egy adott nép ellenségének tekintsen egy másikat, és a végén már az
sem tudták miért, és honnan ered ez az indulat. Na és mire ment ki mindez? Mire
fel a sok vérrontás, az elvesztegetett ártatlan életek? A hatalomért, hogy
valaki többet birtokoljon akár csak egy négyzetkilométerrel is, de többet! Elég
lesújtó képet fest ez az emberiségről…)
Teli van az feszültséggel, érzelmekkel,
igazi katartikus élmény az egész történet! Kihagyhatatlan, egyszuszra
olvasmány!
Nincsenek rá szavak, ezt olvasni kell,
és kész!
Ami nagyon tetszett: Lina rajzai,
üzenetei
Kedvenc idézet: „Az óceán fenekéről
próbáltuk elérni az eget.”
Pillangók a gyomorban: Halálra vált,
ijedt kis pillangók, de még így is volt egy kis szerelem.
Borító: Gyönyörű!!! Mind meseszép, amit találtam!
Pontozás:
Kiadó: Maxim
351 oldal
Eredeti cím: Between Shades of Gray
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
.jpg){kind=small}