Carrie Hope Fletcher- Túlvilági szerelem

Világéletemben borítómániás voltam és az is leszek midig!

Én vagyok az a potenciális olvasó, akit kenyérre lehet kenni egy szép, vagy érdekes, esetleg különleges borítóval. Ha egy ilyet meglátok, rögtön beindul a nyálelválasztásom.

De fejlődőképes vagyok! Már nem veszek meg csak azért egy könyvet, mert megfogott a külseje. A fülszövegnek is fel kell csigáznia!

Így történt ez a Túlvilági szerelem-mel is! 

„Evie Snowt idős korában, álmában, a szerettei körében ragadja el a halál. Ki az, aki nem ilyen békés eltávozásra vágyik? Amikor azonban megérkezik a mennyország kapujába, rá kell döbbennie, hogy újra huszonhét éves, és az ajtó nem nyílik. Ahhoz, hogy átjuthasson rajta, meg kell szabadulnia a lelkére nehezedő terhektől: három titoktól, amely fél évszázadon át nyomasztotta őt. Fel kell tárnia titkait, mielőtt késő lesz. Evie csodálatos utazása során többet tanul az életről és a szerelemről, mint azt valaha képzelte volna, s talán a rég elvesztett szerelméhez vezető utat is sikerül megtalálnia.”

Személyes: Mostanság sokat foglalkoztat a Mi van odaát? kérdése. Mi lesz velünk, ha már nem leszünk itt? Hová megyünk? Hová tűntek eltávozott szeretteink? Vajon látnak éreznek minket? 

Érdekes elgondolásnak tartom azt, hogy mindenkit a saját mennyországa vár, az a hely, ahol életében a legboldogabb volt, vagy ahová a legjobban vágyott.

Első nekifutásra nincs új a nap alatt. Adott egy eltávozott lélek, egy beteljesületlen szerelem, pár lezáratlan ügy, és még néhány titok. Az írónő ezt megfűszerezi némi varázslattal és sok egyedi gondolattal. 

A történet tipikus „egyszuszra”, mert olvasmányos az elbeszélés stílusa, szinte észre sem veszed, és már csak egy oldal van hátra a végéig.

Kezdetben tetszett, főleg ahogy időben felépítette és megszerkesztette a történetet, ahogy keveredtek a múlt és jelen szálai. De ahogy közeledett a végkifejlet, egyre jobban és jobban bosszantott. Evie a hősnő nem tett meg mindent a saját boldogságáért, nem állt ki önmagáért, így áldozata sem volt számomra igazi, úgy éreztem a könnyebbik utat választotta. A körülötte lévő két szerelmes férfit sajnáltam, egyikőjük sem ezt és így érdemelte volna. 

Egy mondatba sűrítve: Kicsit varázslatos, kicsit hihetetlen, kicsit szerelmes, kicsit szomorú, kicsit boldog illetve NAGYON bosszantó!

5-ből 3 narancssárga cukorkát kapott tőlem! 

Kedvenc idézet: -

Ami nagyon tetszett: a cukorkák, az első randi

Pillangók a gyomorban: langyos, nincs őrült lángoló hév

Borító: Meseszép!!! 5/5

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Mostanában sorra olyan könyvek kerültek terítékre nálam, amik valami miatt mélyen megérintettek. Ez az Árnyalatnyi reményre fokozottan is igaz.

1941-ben Litvániát eltörölték a térképről, Sztálin csapatai bevonultak az országba, szovjetellenesnek nyilvánított emberek (tanárok, papok, orvosok, mérnökök, értelmiségiek, és a családjaik, beleértve a gyerekeket is) százezreit deportálták szibériai munkástáborokba. (Úgy, hogy közben a Nagyvilág előtt ez a hosszú "vendégeskedés" évekig titokban maradt.) Bár ezeket a bánásmód, az ellátás és a többi körülmény miatt nyugodtan nevezhetjük haláltáboroknak is.

Ezt a történetet ritkán mesélik el, de szerencsére vannak olyanok, akik mégis megszólalnak, ahogy Ruta Sepetys is, aki litván menekültek leszármazottja.

Linát, a kamaszlányt édesanyjával és kisöccsével együtt az éjszaka közepén hálóruhában rángatják ki az otthonukból. (Képzeld el, hogy az otthonod, többé már nem a tiéd! Hogy egyetlen bőröndbe kell összeszedned mindened. Hátra kell hagynod a szívednek kedves kincseidet. Egyetlen bőröndben húzod magad után az egész életed!) Teherautóra, majd vonat vagonokba hajtják őket sokakkal együtt, akárcsak egy állatcsordát. Az apát korábban elhurcolták, semmi biztosat nem tudnak róla, a család pedig akarata ellenére útra kell Szibéria felé. Kegyetlen, megalázó, embertelen, szívet tépő dolgokon mennek keresztül.

„… hó és jég alá temetnek minket.”

Lassan két hónapja, hogy befejeztem, de még mindig nem találom a megfelelő szavakat!

Megrendített, ömlöttek a könnyeim, elborzasztott, haraggal, gyűlölettel, fájdalommal, hálával és végül REMÉNNYEL töltött el!

Libabőrösen, lélegzetemet visszafojtva olvastam minden egyes oldalt. Minden egyes sor mögött ott lapult az írónő őszintesége. Tisztelettel, érzékenyen tárta elénk a borzalmakat, és nem esett túlzásokba. Nem lett belőle hatásvadász, véres rémtörténet. Megmaradt tiszta, igaz hangúnak.

Egy fiatal lány, akinek a bálok, a festészet, az első szerelem és hasonlók körül kellene, hogy forogjanak a gondolatai, kénytelen szembenézni a gyűlölettel, a számkivetettséggel, a rabsággal, és a tudattal, hogy bármelyik pillanatban elvehetik az életét, vagy ami még rosszabb, hogy esetleg végig nézheti, ahogyan a szeretteivel végeznek.

 (Mindig is elborzasztott az, ahogyan a tömegeket manipulálni lehet, ahogyan el tudták érni, hogy egy adott nép ellenségének tekintsen egy másikat, és a végén már az sem tudták miért, és honnan ered ez az indulat. Na és mire ment ki mindez? Mire fel a sok vérrontás, az elvesztegetett ártatlan életek? A hatalomért, hogy valaki többet birtokoljon akár csak egy négyzetkilométerrel is, de többet! Elég lesújtó képet fest ez az emberiségről…)

Teli van az feszültséggel, érzelmekkel, igazi katartikus élmény az egész történet! Kihagyhatatlan, egyszuszra olvasmány!

Nincsenek rá szavak, ezt olvasni kell, és kész!

Ami nagyon tetszett: Lina rajzai, üzenetei

Kedvenc idézet: „Az óceán fenekéről próbáltuk elérni az eget.”

Pillangók a gyomorban: Halálra vált, ijedt kis pillangók, de még így is volt egy kis szerelem.

Borító: Gyönyörű!!! Mind meseszép, amit találtam! 

Pontozás:

Kiadó: Maxim

351 oldal

Eredeti cím: Between Shades of Gray

Fordította: Szűr-Szabó Katalin 

Lois Lowry: Nyáron történt

Több mint tíz évvel ezelőtt, még fiatal molyként , első önálló könyvvásárlásaim egyik alkalmával leemeltem a boltban a polcról egy bűvös könyvet. Havas táj, középen egy piros szánkó. Megbabonázott, pedig akkor még nem is sejtettem, milyen zseniális történetet rejt a borító. Ez volt Az emlékek őre. Azóta is töretlen a szerelem, imádom az íróját, Lois Lowry-t.

Nem is olyan régen sikerül végre elolvasnom a piros szánkós regény folytatásait. Azóta is repesve várom a sorozat következő részét. (Bizony lesz egy negyedik!!! Várható külföldi megjelenés: 2012.okt.02.) De addig is arra gondoltam, hogy újra olvasom ill. pótolom a még nem olvasott Lowry történeteket.

Nyáron történt (Summer to Die)…

Fülszöveg nélkül vágtam bele. Ha nem ismertem volna az írónőt, akkor egy könnyed nyári regényre számítottam volna a magyar cím alapján, (az angol azért már ennél beszédesebb) de mivel van már közös múltunk, biztos voltam benne, hogy papírzsepis, falhoz vágós, elgondolkodtató könyvre kell felkészülnöm.

Meg 13 éves, szüleivel és 15 éves Molly nevű nővérével él a városban. Egy Meg számára nem túl szép napon az édesapja bejelenti, egy időre vidékre költöznek, hogy be tudja fejezni félig-meddig megírt könyvét.

A lányok nem díjazzák a költözést, hiszen ott kell hagyniuk a sulit és a barátokat, de nincs mit tenni, de kell dobozolni az életüket és irány a vadregényes, eldugott, mesebeli kis házikó.

Már az első oldalon a szoba közepén kék krétával meghúzott vonal is mosolyt csalt az arcomra. Nekem ugyan nem húgom, hanem öcsém van, de én is átéltem a közös szoba „örömeit”. Adott két testvér, akik ennél különbözőek már nem is lehetnének egymástól. Együtt tudtam érezni a lányokkal.

Molly már kamasz. A társaság középpontja, mindenki szereti, odáig vannak érte a fiúk, igazi feltűnő szőke szépség.

Meg sokkal inkább befelé él. Visszafogott, szépsége rejtőzködő. Nővére mellett kevesebbnek, sőt csúnyának tartja magát. Az ő szemszögéből ismerjük meg a családot és a többi szereplőt, vele éljük át a történetet.

Egy olyan eldugott Paradicsomba költözött a család, ahova bárki szívesen eljutni legalább megpihenni egy kis időre. Szerencsére, én egy ilyen helyen olvashattam ezt a regényt. Így még inkább közel éreztem magamhoz a környezetet, az atmoszférát.

Szeretem az írónőben, hogy úgy szól a fiatal olvasókhoz, hogy könnyedén megértsék, de nem butítja le ehhez a történetet, sem a szöveget. Finoman, érzékenyen nyúl nagyon kemény, kegyetlen dolgokhoz, egyenes utat talál a szívhez. A történetei, köztük ez is, sokáig bolyonganak a fejünkben, az is megeshet, hogy soha többé nem hagynak magunkra. (Lásd: eme blogger és a piros szánkós kisfiú esete.)

Röviden, tömören, miről szól a Nyáron történt?

A felnőtté válás rögös útjairól, barátok szerzéséről, az elválásról és a létező legnagyobb veszteségről.

Mit tanultam belőle?

Nem baj, ha a testvéred kék krétával vonalat húz, és kijelöli, melyik a te térfeled a szobában. Addig jó, amíg ott van, hogy meghúzza a vonalat, amíg ott van melletted.

Ami nagyon tetszett: Will Banks házai, a bolytos táncsics

Kedvenc idézet: "Az ember szeret bűnbakot keresni. Nem bánja, ha ő maga a bűnbak, még akkor sem, ha a lelke mélyén tudja, hogy semmi értelme sincs az egésznek."

Pillangók a gyomorban: Nagyon érzelmes könyv, de nem a szerelem miatt.

Borító: A magyar tetszik a legjobban, nagyon hangulatos.

Pontozás:

Eredeti cím: A Summer to Die

Kiadó: Animus (2003)

158 oldal

Fordította: Ilyés Emese

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Szerelembe estem a címmel és a borítóval. Elolvastam a fülszöveget, és jött a már jól ismert érzés. Ez nekem kell!!!

Nehéz, nagyon nehéz lesz róla írnom, de azt szeretném, ha minél többen hallanának róla.

A tartalomról röviden spoiler mentesen:

Leo tizenhat éves, olyan, mint a legtöbb kamasz. Szeret focizni, motorozni, zenét hallgatni, és a haverokkal lógni. Iskolába csak muszájból jár, amúgy ki nem állhatja. A tanárokat pedig vámpíroknak, különös kihaló félben lévő fajnak tartja és ezt az új történelem tanárral is közölni szándékozik. Viszont az új tanár nem olyan, mint a többi. Valami különös fény csillog a szemében. Úgy tűnik, Leonak nem lesz vele könnyű dolga…

Még bonyolultabbá teszik hősünk életét, hogy szerelmes. Vágyainak tárgy a gyönyörű Beatrice.

Leo mindenhez színeket köt. Az élet, a boldogság, a szerelem színe a vörös (piros), maga Beatrice.

Egyedül hiány, a veszteség színét, a fehéret nem tudja elviselni.

Egy nap kiderül Beatrice vérét megtámadta a fehérség…  

Nem árult zsákba macskát a fülszöveg, tudtam, hogy szomorú lesz. Keményen edzettem is a lelkemet. „Nem fogod megszeretni a szereplőket, nem és nem!” Leo esetében ez nem jött össze, csípem a „kisoroszlánt” J  

Pici könyv teli súlyos gondolatokkal azt életről, a halálról, a veszteségről, az elmúlásról, a szerelemről és az álmokról.  

Nagyon gyorsan lehet falni a sorokat, pillanatok alatt elfogy a könyv, de nem érdemes sietni vele. Ne szaladjunk át az oldalakon, hagyjuk, hogy befészkelje magát a szívünkbe.

Szokásom jelölni a jó mondatokat, amit idéznék. Itt az egész könyvet bejelölhetném.

A cím nem is lehetne ennél találóbb. Leo nem feketén és fehéren, hanem fehéren és vörösen (piros) látja a világot.

Egy nagyon igényes és színvonalas ifjúsági regény, amely olyan kérdéseket boncolgat, amire felnőtt fejjel is nehéz, hanem egyenesen lehetetlen megtalálni a helyes válaszokat.

Számomra könnyű volt Leoval azonosulni, mert én is egy örökké kérdező, kutató lélek vagyok. Tetszett, hogy kellő mértékű öniróniával és humorral rendelkezik. Még a legkeményebb helyzetekben is tudott olyat mondani, amitől nevetnem kellett. Egyik szemem sírt a másik nevetett, szinte végig.

Hogy mit üzen számomra a könyv?

Merj álmodni, mert az álmok adnak értelmet és célt az életnek!

Merj szeretni! Egyedül születsz meg, és egyedül leszel a halálodban is, de a kettő között ha szeretsz és viszont szeretnek boldog lehetsz. .

Valamint azt, hogy a szerelmed és a lelki társad nem biztos, hogy mindig egy és ugyan az.

A regény abszolút újraolvasós kategória, és bátran ajánlom az érettebb kamaszoktól egészen az 100 éves bölcsekig, mert mindannyian tanulhatunk belőle.

Alessandro D’Avenia egy fiatal olasz tanár. Nagyon szívesen beülnék hozzá néhány órára. Ezzel az első regényével nálam berobbant, és alig várom, hogy újra olvashassak tőle.

Ami nagyon tetszett: Álmodozó, Leo, a regény mondanivalója.

Kedvenc idézet: "Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak.”

„A szerelem nem azért van, hogy boldogok legyünk tőle, hanem hogy kiderüljön, mennyire bírjuk a fájdalmat.”

„Biztatnak, hogy álmodj, aztán alig kezdtél hozzá, máris az utadat állják. Irigykednek.”

Borító: 5* jár érte, nálam az év egyik legszebb borítója.

Pontozás: 4,5 álom az 5-ből 

Kiadó: Európa

332 oldal

Eredeti cím: Bianca come il latte, rossa come il sangue

Fordította: Gál Judit