2011. március 3., csütörtök

Cayla Kluver: A vérző Hold örökösei

Nincs arra szó, hogy én mennyire imádok mesevilágokba kirándulni!
 A héten Hytanica királysága látott vendégül. Nem sokon múlott, hogy nem maradtam ott, de az a sanda gyanúm, hogy visszajáró turista leszek.
Egy középkori történet lovagokkal, királyokkal, és hercegnőkkel, egy kegyetlen ellenséggel, egy véres legendával, egy sötét jóslattal, és még a szerelemről nem is beszéltem.
Spoiler mentes leszek. Amit a tartalomról írok, az kiderül a könyv fülszövegéből is.
Hytanica és Cokyri ősi ellenségek. Jelenleg béke, vagyis inkább csak fegyverszünet van a két birodalom között. A harcok bármikor kiújulhatnak. Hytanica királya megöregedett, belefáradt a háborúba, és a kormányzásba. Szeretné minél hamarabb férjhez adni legidősebb lányát, Alera hercegnőt, hogy átadhassa jövendőbeli férjének a trónt. Ki is szemelte a hercegnőnek szánt tökéletes vőlegényt, de ahogy ez már lenni szokott, hősnőnk nincs elragadtatva az apai választottól. Nem is csodálom, hiszen az ifjú beképzelt, öntelt fráter, de e mellett lélegzetelállítóan jóképű, illata bódító, Alerat leszámítva, elolvadnak tőle a nők és még a jégcsapok is.
Egy nap elfognak egy cokyri harcost Hytanicaban. Egy rejtélyes, fiatal fiút, Nariant. Vajon mi célból érkezett? Az ellenség küldte a birodalomba? Kém? Bérgyilkos? Esetleg áruló? Vagy egy szökevény, aki hazája ellenségeinél keres menedéket? Szövetséges és barát lehet belőle, vagy a birodalom vesztét okozza?
Alera hercegnő minden tiltás ellenére összebarátkozik a vonzó idegennel, és a titkok nyomába ered. Közben pedig egyre fogy az ideje, közeleg a nap, amikor férjet kell választani magának.  Vajon a szíve után megy, vagy az eszére hallgat?
Az íróleányzó két olyan férfi karaktert alkotott, Narian és Steldor (a király által kijelölt vőlegény) személyben, akiket külön-külön, felváltva, vagy egyszerre is szerethetünk, és akikben még rengeteg lehetőség rejlik.
Beszippantott a regény élveztem a történetet.
Végig azt hittem, hogy, aztán kiderült, hogy dehogy! (Ezt a látszólag értelmetlen, de spoiler mentes mondatot!)
Néhol találtam egy-két hibát, olykor nem éreztem eléggé mélyen kidolgozottnak, de ezt betudtam annak, hogy első könyves, fiatal szerzővel van dolgom. Viszont még ez sem zavart.
A regény második része az év végén fog megjelenni Amerikában. Egy olyan befejezés, mint az első részé, folytatásért kiált, sokkal inkább ordít! Így nem lehet befejezni egy könyvet, vagyis lehet. Garantáltan ráveszi az olvasót, hogy körmét rágva várja a folytatást.
A könyvet köszönöm az Athenaeumnak
Ami nagyon tetszett: Spoiler! (Amikor a hercegnő önvédelmet és lovaglást tanul. London- az egyik szereplő, karaktere.) Spoiler vége! 
Kedvenc idézet: "-És ugyanúgy nem tudok nem aggódni érted, mint ahogy nem állíthatom meg a szívem verését." 
Borító: Meseszép, kívül, belül! A borító belső oldalain színes térképek vannak. Minden fejezet iniciáléval kezdődik, nagyon részletesek, és gyönyörűek. Régen volt már a kezemben ennyire igényesen kidolgozott könyv. Ez a másik borító is tetszik!
Pontozás: 4,5
Kiadó: Athenaeum
456 oldal
Eredeti cím: Legacy
Fordította: Bihari György 

Cayla Kluver  14 évesen kezdte írni  A vérző Hold örököseit. 2009-ben jelent meg. Az írónő még mindig szemtelenül fiatal, ebben ez évben tölti a 19-t. Wisconsin államban él szüleivel és testvérivel. Szeret lovagolni és olvasni. Kedvencei: Harry Potter, Jodi Picoult és Victor Hugo


7 megjegyzés:

  1. Meghoztad hozzá a kedvem. :) Eddig csak nézegettem, de most már el is akarom olvasni. :)

    VálaszTörlés
  2. Én még bele se futottam ebbe a könyvbe. :o) Jó, hogy írtál róla.

    VálaszTörlés
  3. Hát ha királylányok, meg lovagok vannak benne akkor rossz nem lehet. Ez kell az én romantikus lelkemnek.:))

    VálaszTörlés
  4. Mónika, Szilvamag: örülök, hogy kedvet csináltam hozzá! Bízom benne, hogy nektek is tetszeni fog!
    Szilvamag nem tudom nálad hány éves a gyerkőc, de nagyobb kislányoknak (kb 8-10 éves)már simán fel lehet belőle olvasni. Csak 1-2 mondatot kell átugorni :)
    Niki: dupla öröm, mert ez pont fordítva szokott lenni, nálad jövök rá, jé ilyen könyv is van! :D

    VálaszTörlés
  5. De jó.Végre nem csak én olvasok szuper meséket.:)Írtam a könyvet a listámra.

    VálaszTörlés
  6. Bízom benne, hogy ezt is szuper mesének fogod találni!

    VálaszTörlés
  7. Hali^^ nagyon tetszett ez a történet :) arra lennék kíváncsi,hogy lesz-e folytatása?? O.o
    Előre is köszi a válaszodat! :)

    VálaszTörlés