William mától velünk lakik!

Így mutattam be az új jövevényt a könyvespolc régebbi lakóinak.

Shakespeare összes, díszkiadás.

2001-ben estem szerelembe, azóta sóvárgok utána. Igazán reménytelennek tűnt, hiszen limitált kiadás, és eddig hiába nyomoztam, senki nem akart megválni tőle.

Kis híján megállt a szívem, amikor a Moly-ra feltettek egy eladó példányt, azt hittem hallucinálok, de mint a példa mutatja, csodák igenis vannak!

 VÉGRE, VÉGRE megtörtént az, amiről már álmodozni se mertem, megérkezett!

Gyönyörű, és az enyém!!!

Glen Dancan: Az utolsó vérfarkas

Az elején minden olyan szépen indult. Beleszerettem a borítóba, ami ugye nálam nem számít újdonságnak. A fülszöveg is felcsigázott, a téma érdekelt. Minden adott volt egy tökéletes moly-könyv kapcsolathoz. De aztán valami nagyon félre csúszott…

Ott volt ez a Jake Marlowe, aki több mint kétszáz éves, de csak harmincnégynek néz ki, köszönheti ezt a sok szexnek és edzésnek, valamint az állati fehérjében gazdag étrendnek. Még mielőtt valaki azt gondolná, ez a tuti recept az örök fiatalsághoz, csalódást kell, hogy okozzak, ez mind még nem elég, az is kell hozzá, hogy természetfeletti lények legyünk.

Jake vérfarkas, pechére a fajtája utolsó példánya (az évszázadok alatt lelkesen és sikeresen levadászták a többieket), nehezen viseli a magányt, belefáradt már a hosszú életébe, az állandó bujkálásba és menekülésbe, igen depressziós. Öngyilkosságot tervezget, ami nem is tűnik nehéznek, egészen addig a pontig, míg két veszélyes társaság üldözőbe nem veszi. Eltérő okokból ugyan, de mind életben akarják tartani Jake-et. Legalábbis egy darabig…

Igazán lázba hozott, egy farkas, aki számtalan életet megélt, a múltja telis-teli lehet jó kis történetekkel. Visszaemlékezések sorozatát vártam és meg is kaptam. Épp olyan hangulatban is voltam, hogy szabályosan vágytam a merengésre és búskomorságra.

Úgyhogy tényleg minden szépen indult, odáig meg vissza voltam az alaptörténettől…

A dolgok akkor kezdtek elromolni, amikor először éreztem úgy, hogy az író maga se tudja, mit akarjon a szereplője, hogy mit szeretne kezdeni a történettel. Volt már itt minden féle elem, fantasy, krimi, horror, némi szerelem, sok trágár szöveg, és el ne feledjem, a már szépirodalomi magasságokba törő költői képeket. Ezeket mind egybe hajigálta, majd összerázta, de nem keverte meg valami jól. Így született meg ez a nem is tudom minek nevezzem regény.

Még próbálkoztam, azon voltam, hogy működjön a kapcsolatunk…

… de a könyv második felében sorra jöttek a klisék és a sablonok. Itt jöttem rá, hogy a kezdeti fellángolásomból hamvába holt, közöttünk már nem lesz semmi mélyebb érzelem. Csak egy egyszer olvasós, könnyed feledhető kaland, mely nem jelentett nekem semmit.

Nagy kár, pedig annyira jól indult!

Ami nagyon tetszett: Sajnos nincs ilyen. Bár a borító még mindig bejön, és a fülszövegíró is igazán ügyes volt.

Kedvenc idézet: „Attól még, hogy az élet értelmetlen, élhetjük úgy, hogy legyen jelentősége.”

Pillangók a gyomorban: Trágár, szexuálisan túlfűtött, ez sem jött be most nekem. 

Borító: A legjobb az egész könyvben, és ez a kékes változat meg pláne! 

Pontozás:

Kiadó: Agave

327 oldal

Eredeti cím: The Last Werewolf

Fordította: Huszár András 

David Foenkinos: Nathalie második élete

Vannak zizieim, és éveim számával ezek csak arányosan gyarapodnak. Egyesek szerint rossz zsémbes öregasszony lesz belőlem (köszi a kritikát anyu!).

Hogy miért is ez a vallomás?

Talán, mert pár hete volt a születésnapom, és még ilyen összegzős, melankolikus hangulatban vagyok, és inkább itt nektek vallom be rossz szokásaimat és vétkeimet. Talán akad köztetek olyan, aki hasonló cipőben tapossa az életet. Egyébként pedig egy könyvbolondot ki más is érthetne meg jobban, mint egy másik bolond.

Az egyik ilyen zizim a borítók, de ezt már úgy is tudod, feltéve, ha nem először tévedsz erre. Szóval engem kilóra meg lehet venni egy jól sikerült, tetszetős, vagy éppen különleges borítóval. Számomra egy könyv esztétikai élmény is. Szeretem, ha igényes, színes, ha rabul ejti, és nem ereszti a tekintetem. Amennyire rajongok egy új könyv illatáért, és csili-vili külseéért, annyira bolondulok egy régi, ütött-kopott, megsárgult lapú, titokzatos antik darabért. Szeretem elképzelni, hogy a több mint száz éves, zsebméretű kézzel ragasztott Jókai kötetem kézről kézre vándorolt, kalandok százait élte át aktuális gazdájával. Megannyi mosoly és könny szemtanúja volt. Ha mesélni tudna…

És ezzel a hosszú bevezetővel el is érkeztünk ahhoz, hogy miért is vettem meg Foenkinos új könyvét.  Megláttam Audrey Tautou-t a borítón. A legtöbb filmjét nagyon szeretem, különösen az Amelie csodálatos élete, a Hosszú jegyesség és a Coco Chanel a kedvenceim. Audrey édes, bájos, szeretnivaló. A vele látott filmekben is benne van ez a báj, könnyedség, elegancia, ízig-vérig mindent átjár a francia filmekre jellemző hangulat.   

Éppen ezért Nathalie-t azonnal összekötöttem Tautou-val, ha már egyszer ő játssza a filmben, és a regénytől is a már megszokott Audrey-s érzést vártam.

„Nathalie és Francois az utcán ismerkedett meg.” Ez a történt kezdőpontja, mert ha Nathalie nem találkozik Francois-szal, és nem szeretnek menthetetlenül és végérvényesen egymásba, nem házasodnának össze, és nem élnének évekig nagy boldogságban, akkor Nathalie-nak Francois csak egy ismeretlen idegen lenne, és feltehetőleg nem is értesülne a haláláról. De Francois Nathalie élete volt, és egy nap egy autó elvette tőle ezt az életet.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Feladni?

Vagy elkezdeni egy második életet?

Édes volt, bájos, aranyos és szomorú, ahogyan vártam tőle, de sokkal nagyobb dózisban is elbírtam volna mindezt. A végén azon töprengtem, mi nem tetszik nekem ebben. Gyorsan jött a felismerés: túl rövid volt! Sokkal hosszabb és részletesebb is lehetett volna! Olyan hírtelennek éreztem a „második életet”.  Jobban megállná a helyét egy novellás kötetben, mint önálló regényként.

Mégis számomra színpatikus, mert nem egy tipikus habosbabos, tökéletesen irónikus, és humoros. A filmre is kíváncsi vagyok!

Ami nagyon tetszett: a hangulat, a filmes, és irodalmi utalások, az irónia 

Kedven idézet: „Mi a szerelem művészete? Egyesíteni egy vámpír vadságát egy szellőrózsa szendeségével.”

„Egy szerzetes és egy hentes verekszik össze minden vágyban.”

Pillangók a gyomorban:  Szomorú szerelmes  

Borító: Nyert! 

Pontozás:

Kiadó: Európa

212 oldal

Eredeti cím: Délicatess

Fordította: N.Kiss Zsuzsa

Erica Bauermeister: Ízek életre-halálra

Az a típus vagyok, aki már reggelizés közben azon gondolkozik, hogy mit fog vacsorázni, az aki mélységesen átérzi a hobbitok evés iránti rajongását. Nem ritka, hogy nekem Jamie és Nigella az esti mese. Imádok recepteket böngészni, gyűjtögetni. A sütés nekem olyan, mint másnak a xanax. Már hetekkel az ünnepek előtt tervezgetem a menüt. Összegezve: kis gourmand vagyok.

Na most képzeljétek el, hogy van egy kis gourmand, akinek azt mondják érzékeny a tejre, a lisztre,a cukorra, eltiltják egy csomó mindentől… csöppet frusztrált ( már szívből megérti a baltás gyilkost), és mindennapos megpróbáltatásai mellé még kap egy jó kis szalmonella fertőzést. Az első három nap bele akar halni, a negyediken meg már az éhségtől érzi közel magához a kaszást…

Ilyen lelkiállapotban veti bele magát ebbe a gasztroregénybe. A nyolcadik sornál rájön, ezt nem mérgezés idején, szigorú diétára fogva kellene olvasnia, és az is tudatosul benne, hogy bármennyire is erős a képzelőereje, a háztartási keksz attól még nem változik muffinná 

Lillian ért az ételek nyelvén, saját éttermében gyógyítja velük a szíveket és a lelkeket. Ezt a tudást és szeretetet igyekszik átadni a főzőtanfolyamra járó diákjainak. Havonta egy este az étterem elcsendesül, viszont a konyhában nyolc amatőr, de roppant lelkes ételszerelmes kavargatja az „üstöt varázsfakanállal”…

Köztük Claire, a kétgyermekes családanya, Helen és Carl az idős házaspár, Antonia az olasz származású konyhatervező, a programozó Ian  a szomorú Tom, a kétbalkezes Chloe, és a szétszort Isabelle.

Különböző korú, hátterű és személyiségű emberek, akik még nem is sejtik, mennyire meg fogja változtatni az életüket Lillian tanítása.

A csodálatos Waverley-kerthez hasonlóan, ez is egy olyan regény, amiben látszólag alig történik valami, mégis minden megváltozik a végére. Letehetetlen, szívet melengető, őszi hangulathoz tökéletesen illő könyv. Ételszerelmeseknek kihagyhatatlan.

Megviselt testű-lelkű gourmandunk gyomra folyton korgott olvasás közben, de a végére búskomorsága, letargiája, kezdődő depressziója teljesen elmúlt. Valamint alig várja, hogy tej, liszt és cukor társaságában süssön egy hatalmas csokoládés tortát! 

Ami nagyon tetszett: a regény hangulata, Lillian személyes története

Kedvenc idézet: "...a liszt ahhoz a fickóhoz hasonlít, akiről a filmekben csak a legvégén ismerjük fel, hogy szexi. Úgy értem, legyetek őszinték abban, hogy amikor a konyhai teendőket osztjátok szét egymást közt, ki akar a lisztel foglalkozni. A vaj sokkal csábítóbb. Ám az a helyzet, hogy a liszt tartja össze a tortát." 

Pillangók a gyomorban: sok az érzelem, de semmi vad erotika

Borító: igazán hangulatos, az angol változat azért nekem jobban tetszik, szuper ez a pad! 

Pontozás:

Kiadó: Pioneer Books

274 oldal

Eredeti cím: The School of Essential Ingredients 

Fordította: Morvay Krisztina 

Lissa Price- A testbérlők

Borítómániás énem extázisba esett és csak annyit tudott ismételgetni: „Kell nekünk a drágassszág….” A fülszöveget olvasva már csorgott a nyálam. Valahogy így kezdődött…

Disztópiás YA regény az Agave kiadótól. A borító hátulján olvasható ajánlás szerint az Éhezők viadala rajongóinak nem kell tovább várniuk, itt van Lissa Price regénye folytatásnak. Én ezt erős túlzásnak érzem, nem emlegetném a két regényt egy lapon. Oké, hogy a műfaj és a korosztály is stimmel, de mégis ég és föld a különbség a két történet között. Szerintem, ha valaki Éhezők viadala 2-ként veti bele magát, az nagyot fog koppanni. Ennek ellenére, aki szereti a disztópiát, az ne hagyja ki!

„A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. Ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma: végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred…”

Egy olyan világba csöppenünk, ahol egy vegyi fegyvernek „köszönhetően” már csak az idősek és fiatalok maradtak életben. Mindent az öregek, ahogy itt nevezik őket, a szépkorúak, irányítanak, akik akár 200 évig is élnek.

Callie szülei meghaltak, a kisöccse súlyos beteg. Bujkálnak a rendfenntartó erők elől, hiszen felnőtt gondviselő hiányában intézetbe (mely rosszabb, mint a börtön) zárnák őket. Orvosságra és otthonra vágynak, amihez ugye pénz kell.

És itt jön az Elsőrendű Állomások nyújtotta lehetőség…

Hiszen csak háromszor kell bérbe adnod a tested, és nem lesznek anyagi gondjaid, míg élsz. A bérlésből pedig semmit sem fogsz érezni, végig alszol majd…

Nagyon tetszett a háttér, a kidolgozott világ. Megfogott már az első oldalon. Fordulatos, akcióval teli történetet kaptam, ahol a nyomozós szálon volt a hangsúly.

Nem tetszett viszont, hogy a szereplők kidolgozatlanok maradtak, nem éreztem őket eléggé árnyaltnak. Talán éppen azért, mert nem voltak túl hitelesek a karakterek, érzelmileg is sterilnek találtam. Egyszerűen nem tudtam szívvel-lélekkel együtt létezni a könyvvel, nem tudtam izgulni, aggódni a szereplőkért.

Pozitívum, hogy a hősnőt nem állítja be tökéletesnek, nincsen szuper ereje, nem túldramatizált, kifejezetten emberi. Viszont kezdek aggódni, hogy Price is követi a divathullámot, és belehajszolja Calliet egy szerelmi háromszögbe. Nagy hiba lenne egy ilyen sablont betenni.

Azt mondtam volna, hogy ez egy jó alapötletből kiinduló átlagos YA thriller.

Mondtam volna…

De aztán jött az utolsó néhány oldal, és kifordított magamból ez a könyv. Hatalmas, nem várt fordulat, amitől a falnak tudnád hajítani, és azonnal követeled a folytatást! Több száz, lassan már ezer olvasmány után nehéz engem meglepni, de Lissa Pirce-nek sikerült! Libabőrösen tettem le a könyvet!

Szerencsére lesz még egy rész, ami 2012. december végére várható angolul. Bízom a kiadóban, hogy minél hamarabb lefordítják nekünk.

Ami nagyon tetszett: a háttér, a világ, a fordulatok

Kedvenc idézet: „Sólyom rikolt fel, most repülni kell.”

Pillangók a gyomorban: néhány csók, semmi fülledt erotika

Borító: Zseniális!!! 5*

Pontozás:

Kiadó: Agave

328 oldal

Eredeti cím: Starters

Fordította: Fischer Anna 

Lois Lowry: Nyáron történt

Több mint tíz évvel ezelőtt, még fiatal molyként , első önálló könyvvásárlásaim egyik alkalmával leemeltem a boltban a polcról egy bűvös könyvet. Havas táj, középen egy piros szánkó. Megbabonázott, pedig akkor még nem is sejtettem, milyen zseniális történetet rejt a borító. Ez volt Az emlékek őre. Azóta is töretlen a szerelem, imádom az íróját, Lois Lowry-t.

Nem is olyan régen sikerül végre elolvasnom a piros szánkós regény folytatásait. Azóta is repesve várom a sorozat következő részét. (Bizony lesz egy negyedik!!! Várható külföldi megjelenés: 2012.okt.02.) De addig is arra gondoltam, hogy újra olvasom ill. pótolom a még nem olvasott Lowry történeteket.

Nyáron történt (Summer to Die)…

Fülszöveg nélkül vágtam bele. Ha nem ismertem volna az írónőt, akkor egy könnyed nyári regényre számítottam volna a magyar cím alapján, (az angol azért már ennél beszédesebb) de mivel van már közös múltunk, biztos voltam benne, hogy papírzsepis, falhoz vágós, elgondolkodtató könyvre kell felkészülnöm.

Meg 13 éves, szüleivel és 15 éves Molly nevű nővérével él a városban. Egy Meg számára nem túl szép napon az édesapja bejelenti, egy időre vidékre költöznek, hogy be tudja fejezni félig-meddig megírt könyvét.

A lányok nem díjazzák a költözést, hiszen ott kell hagyniuk a sulit és a barátokat, de nincs mit tenni, de kell dobozolni az életüket és irány a vadregényes, eldugott, mesebeli kis házikó.

Már az első oldalon a szoba közepén kék krétával meghúzott vonal is mosolyt csalt az arcomra. Nekem ugyan nem húgom, hanem öcsém van, de én is átéltem a közös szoba „örömeit”. Adott két testvér, akik ennél különbözőek már nem is lehetnének egymástól. Együtt tudtam érezni a lányokkal.

Molly már kamasz. A társaság középpontja, mindenki szereti, odáig vannak érte a fiúk, igazi feltűnő szőke szépség.

Meg sokkal inkább befelé él. Visszafogott, szépsége rejtőzködő. Nővére mellett kevesebbnek, sőt csúnyának tartja magát. Az ő szemszögéből ismerjük meg a családot és a többi szereplőt, vele éljük át a történetet.

Egy olyan eldugott Paradicsomba költözött a család, ahova bárki szívesen eljutni legalább megpihenni egy kis időre. Szerencsére, én egy ilyen helyen olvashattam ezt a regényt. Így még inkább közel éreztem magamhoz a környezetet, az atmoszférát.

Szeretem az írónőben, hogy úgy szól a fiatal olvasókhoz, hogy könnyedén megértsék, de nem butítja le ehhez a történetet, sem a szöveget. Finoman, érzékenyen nyúl nagyon kemény, kegyetlen dolgokhoz, egyenes utat talál a szívhez. A történetei, köztük ez is, sokáig bolyonganak a fejünkben, az is megeshet, hogy soha többé nem hagynak magunkra. (Lásd: eme blogger és a piros szánkós kisfiú esete.)

Röviden, tömören, miről szól a Nyáron történt?

A felnőtté válás rögös útjairól, barátok szerzéséről, az elválásról és a létező legnagyobb veszteségről.

Mit tanultam belőle?

Nem baj, ha a testvéred kék krétával vonalat húz, és kijelöli, melyik a te térfeled a szobában. Addig jó, amíg ott van, hogy meghúzza a vonalat, amíg ott van melletted.

Ami nagyon tetszett: Will Banks házai, a bolytos táncsics

Kedvenc idézet: "Az ember szeret bűnbakot keresni. Nem bánja, ha ő maga a bűnbak, még akkor sem, ha a lelke mélyén tudja, hogy semmi értelme sincs az egésznek."

Pillangók a gyomorban: Nagyon érzelmes könyv, de nem a szerelem miatt.

Borító: A magyar tetszik a legjobban, nagyon hangulatos.

Pontozás:

Eredeti cím: A Summer to Die

Kiadó: Animus (2003)

158 oldal

Fordította: Ilyés Emese

Egy magyar lány Horvátországban (2012)

Két hónapos hallgatás után jelentem, még élek. Hosszú volt nekem ez a nyár, se olvasni, se aludni nem volt túl sok időm, leszámítva az utolsó két hetet, amit Horvátországban töltöttem.

Véget ért a nyár, bár még élekben a tengeren ringatózok, a talpam alatt még érzem a forró kavicsokat, a fülemben hallom a kabócák ciripelését… Nem tagadom, sokkal inkább lennék ott, mint itthon.

Ugyan abban a kis horvát faluban voltunk, mint tavaly, és előtte, és azelőtt. Úgy számolgattuk, hogy  kb 15. alkalommal lehettünk ott. Gyakran megkérdezik itthon, hogy nem unalmas-e folyton ugyan oda menni nyaralni. Én pedig ilyenkor mesélek, és mesélek… Arról, hogy a tenger sosem ugyan olyan, hogy a kis halászfalu (Duba) milyen nyugodt, barátságos, hogy hajóval járva ember által érintetlen helyekre is eljutunk…

Látom az arcokon, hogy nem igazán hiszik el még így sem, de ha egyszer 1000 km autókázás, 1 óra kompozás és még úgy jó 20 perc autókázás után, az utolsó kanyarok egyikében az a látvány fogadná őket, talán jobban megértenének. (A képek kattintásra nagyobbak lesznek) 

A kép messze alul marad a valósággal szemben, de azért nem rossz.

A család dolgozó fele most csak két hétre jutott ki (apu és én). Technikai gondok miatt hajó nélkül, de így is nagyon jó volt. Sok-sok alvás, pihenés, lubickolás, hosszú kártyacsaták jutottak erre az évre.

Az apartman 4 személyes, de mi egy ponton már 5-en voltunk, nekem jutott a heverőszerű pótágy, amiről egyetlen átvirrasztott szenvedős éjszaka után lemondtam. Erkély, matrac, hálózsák, sok csillagos szállás, tücsök muzsika, és róka ének… Soha nem aludtam még ilyen jókat. (Oké, egyszer rám tört a frász, amikor a közvetlen a ház mögötti erdőben elkapott valaki valamit, és a szegény kis állatka halálhörgött egy sort, na attól teljesen kész voltam.) A hajnal első sugaraival ébredtem, és olvasgattam, míg fel nem keltek és ciripelni nem kezdtek a kabócák.

Napfelkelte a kompról

Naplemente Trpanj

Útban Dubrovnikba

Idén is jártunk Dubrovnikban, én most kétszer is. Számomra megunhatatlan és gyönyörű város. A világörökség része, sok a turista, mindig nagy a nyüzsgés. Történelmi emlékek, butikok, rengeteg étterem és fagyizó, mindenki talál az érdeklődésének megfelelő programot. A várfalat mindenképpen másszátok meg, utána nyugodtan belefér egy kiadós vacsora. A fagyit se hagyjátok ki, ha arra jártok. Isteni, és egy gombóc már önmagában is hatalmas adag.

A főutca

Kilátás a falról

A vár kikötője

Tesó pihen a várfalon

Horvát könyvesbolt kirakata, itt is sláger A szürke ötven árnyalat

Csodálatos naplemente viharban Trpanjban

Dubrovnikban határozottan lopják a mi lakatos ötletünket

Dubrovniki ivókút, hideg és finom

Duba, kora reggel

Duba, nagyon kora reggel