Paulo Coelho: Alef

Hol is kezdjem?

Nem titok, szeretem Coelhot, viszont nem tudok minden könyvéért lelkesedni. Az utóbbi években megjelent írásaival pedig koránt sem voltam elégedett. Úgy éreztem ő már nem tud nekem újat mondani, illetve egy részét nem is értem tisztán annak, amit mondani szeretne, mert annyira zavaros. De mivel a korábban kiadott munkái (Tizenegy perc, Veronika meg akar halni, Az alkimista, Piedra folyó partján ültem és sírtam) nagyon jók voltak, továbbra is elolvastam tőle, amit csak lehetett. Megérte, hogy nem mondtam le az íróról.

Ápr 11-én megjelent az Alef című regénye. Az Alef nem más, mint az a pont, amikor a tér és idő egyesül. „Ebben aztán nincs semmi különös. Megint valami spirituális összevisszaságot olvashatok 280 oldalon keresztül.” –gondoltam én, de Coelho már az első szavaival helyre tett engem, sőt megfogalmazta és leírta az én gondolataimat is, mintha egyenesen a fejemből húzta volna ki őket.

„Na, ne!

Már megint egy szertartás? Már megint meg kell idézni a láthatatlan erőket, hogy felfedjék magukat a látható világban? Mi köze van ennek ahhoz a világhoz, amelyben élünk? A fiatalok kijönnek az egyetemről, és nem kapnak állást. Az idősek úgy mennek nyugdíjba, hogy nincs pénzük semmire. A felnőtteknek nincs idejük álmodni: reggel 8-tól délután 5-ig azért harcolnak, hogy el tudják tartani a családjukat, ki tudják fizetni a gyermekeik taníttatását, és szembenézzenek mindazzal, amit a „rideg valóság” néven ismerünk.”

Bár spirituális, és filozofikus, mégsem kusza, hanem jól felépített és megszerkesztett, érthető, érdekes, értékes olvasmány.

Paulo Coelho 2006-ban elérkezett életének arra a pontjára, amikor úgy érezte, megrekedt a fejlődésben, belesüllyedt a megszokásokba, és ez boldogságának útját állja. Mestere tanácsára útra kell oda „ahová a szíve vágyott”. A véletlen (vagy nem is a véletlen?), és egy hirtelen elhatározásból Oroszországban találjuk magunkat az író mellett, aki úgy döntött, hogy Moszkvától a Csendes-óceán partjáig vonattal teszi meg a 9288 km-t.

Egyik útitársa Hilal, egy fiatal török lány, aki rajongva szereti az írót. És igen, itt jön a „szerelem az időn túl”. Az író nem is sejti, hogy a lány lesz az eszköz, a kulcs, akivel megoldhatja a problémáját.

Szeretem a reinkarnációval, az előző életekkel, és az azokban történt konfliktusokkal, találkozásokkal foglalkozó könyveket, és ha ezt megfűszerezik némi szerelemmel, akkor egy nekem való ínycsiklandozó regényt kapok. Coelho tollából most egy ilyen mű született meg!

   

Bennem is felerősödött a vágy, hogy útra kelljek, bár az én álmom nem a Transzszibériai Expressz.

Élvezet volt! Ha tetszett Az alkimista, mindenképen olvass bele! Utána úgy se tudod letenni  

A könyvet köszönöm a kiadónak! 

Ami nagyon tetszett: Nagyon tetszettek az „időutazós”, előző életes részletek.

Kedvenc idézet: "A szavak papírra vetett könnyek. A könnyek kicsorduló szavak. Nélkülük egyetlen öröm sem ragyog, egyetlen bánat sem ér véget. Ezért hát köszönöm a könnyeidet." 

Borító: Védőborítós, belülről hófehér, igényes.  Ez a másik borító nekem jobban tetszik. 

Pontozás: 4,5

Kiadó: Athenaeum 

280 oldal

Eredeti cím: O Aleph 

Fordította: Nagy Viktória