Simone Elkeles:Rules of Attraction- A vonzás szabályai

Simone Elkeles fejében megszületett a három Fuentes fivér karaktere, és mindhármuknak írt egy-egy regényt. Alex a legidősebb, az első rész (Perfect Chemistry- Tökéletes kémia) főszereplője és szívem választottja volt…

… egészen addig, míg meg nem ismertem Carlost, a második kötet főhősét, a középső Fuentest. Szabályosan ledöntött a lábamról! Sokkal erősebb, szimpatikusabb karakter, mint Alex.

A vonzás szabályai:

-          Adott egy nagyszájú, vagány, hatalmas egóval rendelkező, jóképű rosszfiú, Carlos, aki nem is akar annyira rossz lenni.

-          Adott egy okos, hegymászó, kocsikat bütykölő, csípős nyelvű jó kislány, Kiara, aki nem is akar annyira jó lenni.

-        Adott egy pikáns humorú írónő, aki egy házba költözteti, és próbára teszi őket.

A végeredmény: Szexi, szenvedélyes, mocskos, letehetetlen!

Több soron elakad a lélegzetem, pirulok, visongok, úgy viselkedek, mint egy idióta. Ez nem egy új egzotikus betegség, egyszerűen elcsavarták a fejem!

Szeretem az írónő stílusát, humorérzékét. Azt is imádom, ahogyan húzza az agyam, hogy hiába tudom, boldog lesz a vég, mégis minden oldalon szívvel-lélekkel ott vagyok, aggódok a szereplőkért.

A spanyol szöveg és a sok káromkodás szintén az írónő védjegye. Engem nem zavar, úgy érzem, még nem esett túlzásba, és olykor-olykor oda kell vágni!

Nem egyszerű romantikus lányregényeket ír. Elkeles –nél mindig van egy-két komoly szál is. A Fuentes család háttere, Carlos és a hozzá hasonló fiatalok helyzete, Kiara dadogása.

Két fiatal, akinek meg kell küzdeni önmagával és egymással is a másikért, és még nem is említettem az őket körülvevő előítéleteket.

Tetszik, ahogyan a szereplők ugratják egymást!

Tetszik, ahogy Carlos Kiara torkára forrasztja a szavakat!

Tetszik, ahogy Carlostól eláll a lélegzetem!

Nem tetszik, hogy olyan rövid! Kevés volt ez a 350 oldal!

Nem tetszik, hogy nem tudom eléggé kifejezni, mennyire jó is!

Az meg pláne nem tetszik, hogy Carlos csak papíron létezik! Drága Simone, kérlek varázsold életre, én befogadom!

A Tökéletes kémia megtanít spanyolul káromkodni és flörtölni.

A vonzás szabályai csiszolja a spanyol tudásodat és felsőfokúra emel a flörtölésben!

Repesve, türelmetlenül várom a harmadik részt!

Jobbról barra: Alex, Carlos, Luis (ő a 3. Fuentes, övé lesz a köv. kötet)

Ami nagyon tetszett: CARLOS!!!! Az egész regény, úgy ahogy van! A bál után a tó partján. A vízszintes tangó!!!!

Kedvenc idézet:     „- Veszélyes vagy-mondja.

                                   - Miért?

                                   - Mert a lehetetlent is elhiteted velem.”

Pillangók a gyomorban: Az enyémben aztán megállás nélkül repkedtek a pillangók.

Borító: Imádom, a regény egyik legjobb jelenete!

Pontozás:

Kiadó: Könyvmolyképző

364 oldal

Eredeti cím: Rules of Attraction

Fordította. Neset Adrienn

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

Még anno a friss külföldi megjelenések között bukkantam rá. Azonnali szerelemre lobbantott a borító. A cím felcsigázott, a fülszöveg után már bizseregtek az ujjaim. Különleges könyvmoly képességeim azt súgták: ez nagyon jó lesz!

Cas 17 éves, halottakat öl. Az apai örökséget viszi tovább, végez a dühös, gyilkos szándékú szellemekkel. Figyeli a rejtélyes híreket, azokat követve városról városra utazik. Azért érkezik Thunder Baybe, hogy végezzen vérbe öltözött Anna szellemével, aki egy régi elátkozott házban kísért, és senkinek sem kegyelmez, aki átlépi a küszöbét…

Egy nap alatt felfaltam! Ezzel szerintem mindent elmondtam! Na de azért, hogy írjak még valamit:

-          A gyönyörű védőborító alatt egy szépséges, piros keménytábla rejlik, rajta fehér felírat. Egyszerű, mégis nagyszerű!

-          Ugyanezzel a pirossal nyomták a regény teljes szövegét. Mintha az egész könyv vérbe öltözött volna, akár csak Anna.

-          Nekem már a fülszövegről is a Supernatural ugrott be (idehaza Odaát néven fut a sorozat), Cas karaktere azonnal Dean Winchester-t jutatta eszembe. Piros barátnőmet megkértem, hogy olvasson bele. Neki is Odaát feelingje volt, és alig tudta letenni

-          Szóval a szöveg gördülékeny, olvastatja magát, letehetetlen!

-          Cas és Anna karaktere érdekes, jól kidolgozott.

-          Imádtam a hangulatot és a leírásokat!

„Amikor fellépek a penészfoltos tornácra, érzem, ahogy a ház összehúzza magát, aztán sóhajt, mintha most ébredezne Csipkerózsika-álmából. Leküzdöm a két utolsó lépcsőfokit is, és ott állok egyedül, az ajtó sötétszürke foltja előtt. Bárcsak lenne nálam elemlámpa. Nem látom jól, milyen színű lehetett eredetileg a homlokzat. Távolról szürkének tűnt, de most hogy egészen közelről nézem, feketének látszik. De az nem lehet. Senki sem festi feketére a saját házát.”

-          Anna története, az ahogyan meghalt, amiért gyilkos kísértet vált belőle, hát az fúúúúúúúúú!

-          Cas poénjai, amik jókor, jó helyen csattannak.

-          Minőségi young adult horror, igazi tábortüzes, ijesztgetős történet.

-          Romantikus, de nem csöpögős!

Ha a fiú átlagos lenne, és nem egy híres szellemvadász…

Ha a lány átlagos lenne, és nem egy gyilkos szellem…

Ez a történet is egyszerű lenne…

De szerencsére ez nagyon nem így van!

Messze még a happy end (talán nem is lesz?), és szerencsére már a boltokban a folytatás A rémálmok lánya!

Ami nagyon tetszett: az Odaát-hangulat, az alaptörténet

Kedvenc idézet: „Elmosolyodok. Szóval már régóta tart. Milyen hülye vagyok, hogy csak nemrég jöttem rá. Te jó ég, döbbenek rá- én vagyok a pszichiáterek álma: rémálmok, kísértetek, vér, halál, apa, örökség, stöbbi. És szerelem. Egyszerre.”

Pillangók a gyomorban: Fúú! Nem hétköznapi, nem nyálas, rózsaszín love story, de semmi komoly erotika nincs benne!

Borító: Multiorgazmus egy olyan borítómániás molynak, mint én!

Pontozás:

Kiadó: Kossuth

285 oldal

Eredeti cím: Anna Dressed in Blood

Fordította: Bíró Júlia  

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

A gimis magyartanárom sokszor mondta, hogy milyen jó hallgatni, ahogy egy-egy feleletem alatt felmondom az életrajzokat. Inkább nem szóltam semmit, nem ábrándítottam ki azzal, hogy bevallom: én viszont UTÁLOK bibliográfiát  magolni.

Száraz, unalmas, sok a felesleges, gyakran megjegyezhetetlen információ. A tankönyvem pedig szinte szóról-szóra megegyezett azzal a tk-val, amiből 20 évvel korábban az apukám tanult. NO COMMENT!

Úgy gondolom fontos elhelyezni egy írót/költőt térben, időben. Tudni, ismerni fontosabb műveit, életének jelentősebb eseményeit, állomásait.

De muszáj mindezt olyan karót nyelten?

Naná, hogy nem!

Nyáry Krisztián. aki korábban egyetemi tanárként költészettörténetet oktatott, remek könyvet írt irodalmunk jeles alakjairól abban a közvetlen mégis tisztelettudó stílusban, ami annyira hiányzik napjaink irodalomóráiról.

A könyvet meglátni, és megszeretni egy pillanat műve volt! Ildus barátnőmnek pedig zseniálisan működött a hatodik érzéke, mintha megsejtette volna sóvárgásomat, és meglepett vele a születésnapomra. Olvadoztam, simogattam, szeretgettem, együltőhelyben elolvastam, majd szomorkodtam, mert lehetett volna sokkal hosszabb is!

Miklós és Fanni a strandon

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni történetével nyit a szerző. Három kurta oldal, és én máris libabőrös, könnyekben úszó, elragadtatott olvasó lettem. Miklós igazán mázlista volt, hogy rátalált Fannira, akinek hatalmas, megbocsátó szíve volt!

És azután jött a többi történet…néhol igazán meglepődtem, olykor pedig szívből mosolyogtam.

A kötetben előfordulnak boldog és boldogtalan, hűséges és csalfa párok. Meglepő, fordulatos életutak. Ami közös bennük, hogy nem voltak megközelíthetetlen papírmasé figurák, mint a tankönyvek lapjain. Húsvér emberek voltak, gyűlöltek, szerettek és ettől váltak elevenné és igazán szerethetőkké.

Nagyon jó lenne Nyáry Krisztián szemléletéből belecsempészni egy keveset a magyar órák anyagába. Vajon mire figyel fel könnyebben egy középiskolás korú kamasz? Azt jegyzi meg hamarabb, hogy Petőfi Debrecenből Pestig gyalogolt, vagy azt, hogy Júlia mellett egy másik lány kezét is megkérte?

Ez a kiadvány páratlan, és szépséges. A fekete fehér fényképektől igazán hangulatos. Nagyon igényes kivitelezésű. Különleges ajándék lehet belőle!

Ami nagyon tetszett: maga az ötlet, a megközelítés, a sítlus, a könyv kivitelezése, a versek, levelek, napló és novella részletek. Az egész, ahogy van! :) 

Kedvenc idézet: "Jutok-e néha-mondd-eszedbe/S nem fáj-e a szíved kedvesem?/Midőn a kósza esti szellő/Füledbe suttogja nevem." (Vay Sándor: Jutok-e néha...) 

Pillangók a gyomorban: Szerelem van mindenütt :) 

Borító: Szépséges!!!!

Pontozás:

Kiadó: Corvina

130 oldal 

Benina: Bíborhajú 2.- A boszorka démona

Az írónő első regénye a Bíborhajú 1.-A boszorka fénye felüdülés volt számomra. Megfogott és elvarázsolt a stílusa, együtt tudtam élni a történettel. Igaz ugyan, hogy kiszámítható volt, és akadtak benne szép számmal klissék, mégis ez mind feledhető volt a hangulat, a világ és a szereplők miatt. 

Ahogyan az írónő formálta a szavakat, görgette a mondatokat, az annyira természetes és magával ragadó volt, hogy csak még egy fejezetet, még egyet, és még egyet akartam olvasni, majd csalódottan vettem tudomásul, hogy VÉGE, elfogyott...

Éppen ezért egy részről tűkön ülve vártam a folytatást, másrészről tartottam is tőle. Féltem, hogy a második rész csak halvány utánzata lesz az elsőnek.

Szerencsére Benina rám cáfolt. Nem csak, hogy megütötte a szintet, de magasan túl is szárnyalta.

A Bíborhajú 2.-A boszorka démona messze jobban tetszett, mint a sorozat első kötete.

Az írónő tartozik nekem néhány köteg szívizomszövettel, mert a fülszöveg hatására kisebb infarktust kaptam. Már itt azzal indít, hogy Kellan meghalt, ő pedig ugye hősnőnk, Claire igazszerelme. Ettől dobtam egy hátast, és nagyon reméltem, hogy nem megyünk át P.S. I love you-ba. (Szerencsére nem mentünk!)

Jobb lett volna, ha ezt kihagyják a tartalomismertetőből, mert akkor még nagyobbat durran olvasás közben, de azért így is elég nagyot szólt.

Hál’ Isten Benina azért nem annyira kegyetlen, megadja a lehetőséget Clairen-nek, hogy visszaszerezze Kellan-t. Lényegében erről a csöppet sem veszélytelen vállalkozásról szól ez a rész. Belépünk Hamuvilágba, amely egy párhuzamos, a varázslények világával teljesen ellentétes birodalom.

Aki az egyik világban jó, az a másikban gonosz. Éppen ezért, valaki olyan fog Clairen-nek segíteni, akire egyáltalán nem számítanánk. Korábban gyűlöltem, most viszont sajnáltam és megszerettem, soha nem gondoltam volna, hogy így érzek majd pont ő iránta.

Szeretem Beninában, hogy a karaktereit legyenek azok fő-vagy mellékszereplők egyaránt jól kidolgozottak, az érzelmeik hitelesek. Ezért könnyű őket megszeretni, és nagyon lehet értük aggódni.

Hiányoltam Milant, túl keveset kaptunk most belőle, sebaj, hátha legközelebb.

A jó és a rossz harca általánosan is izgalmasa, de amikor egy emberen belül küzd a két erő egymásban az borzongatóan különleges. Engem teljesen lebilincselt! Még több ilyet!!!

A világ (itt ugye kapunk egy teljesen újat) jól kidolgozott. Van benne disztópia, amit nagyon kedvelek, így dupla élvezet volt.

Díjaztam, azt is, hogy bár van benne szenvedés, és vívódás bőven, mégse esik át a ló másik oldalára, és nem túlozza el az érzelmeket, mégis hiteles tud maradni.

A cselekmény is végig pörög, nem hagynak minket unatkozni.  

Megrögzött romantikus vagyok, és hiszek az igazszerelemben, meg abban is, hogy meg kell tenni mindent, amire csak képesek vagyunk a szeretet személyért. Viszont, ha valaki (jövőbelátó képességgel) azt mondja, hogy álj ellent a kísértésnek, mert mások fognak szenvedni a te élvezeted miatt, akkor nagylánynak kell lenni, és azt mondani: „Állj, majd később leszünk egymáséi!”

Ez, pontosabban a „megállj!” hiánya volt az egyetlen sérelmem.

A váltott nézőpontos elbeszélés is remek ötlet volt! Kellan szemszögéből még sokkal többet is elbírtam volna! Remélem a harmadik kötetben lesz még ilyen!

Természetesen Benina úgy fejezi be ez a rész, hogy tűkön ülve várom a folytatást, és már előre sejteti, hogy nagy durranásra számíthatunk.

Érzelmekkel teli, sötét tündérmese. Varázslat, szerelem, jó és rossz harca, kell ennél több?  Nem tudom, nem imádni!  MÉG!

Ami nagyon tetszett: Kellan szemszöge, a Zsoldos, az idézetek a Büszkeség és balítéletből, illetve, hogy Claire ebből olvas fel

Kedvenc idézet: „Azt mondják, hogy a düh vörös, de tévednek. Az én haragom sötétebb volt, mint a legfénytelenebb éjszaka, és mélyebb a legnagyobb óceánnál is.”

Borító: A lángoló kereszt mellett nekem jobban tetszett volna egy jégvirág (jeges kék színben) a hópelyhek helyett.

Pontozás: 5*

Kiadó: Könyvmolyképző

389 oldal

  

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Szerelembe estem a címmel és a borítóval. Elolvastam a fülszöveget, és jött a már jól ismert érzés. Ez nekem kell!!!

Nehéz, nagyon nehéz lesz róla írnom, de azt szeretném, ha minél többen hallanának róla.

A tartalomról röviden spoiler mentesen:

Leo tizenhat éves, olyan, mint a legtöbb kamasz. Szeret focizni, motorozni, zenét hallgatni, és a haverokkal lógni. Iskolába csak muszájból jár, amúgy ki nem állhatja. A tanárokat pedig vámpíroknak, különös kihaló félben lévő fajnak tartja és ezt az új történelem tanárral is közölni szándékozik. Viszont az új tanár nem olyan, mint a többi. Valami különös fény csillog a szemében. Úgy tűnik, Leonak nem lesz vele könnyű dolga…

Még bonyolultabbá teszik hősünk életét, hogy szerelmes. Vágyainak tárgy a gyönyörű Beatrice.

Leo mindenhez színeket köt. Az élet, a boldogság, a szerelem színe a vörös (piros), maga Beatrice.

Egyedül hiány, a veszteség színét, a fehéret nem tudja elviselni.

Egy nap kiderül Beatrice vérét megtámadta a fehérség…  

Nem árult zsákba macskát a fülszöveg, tudtam, hogy szomorú lesz. Keményen edzettem is a lelkemet. „Nem fogod megszeretni a szereplőket, nem és nem!” Leo esetében ez nem jött össze, csípem a „kisoroszlánt” J  

Pici könyv teli súlyos gondolatokkal azt életről, a halálról, a veszteségről, az elmúlásról, a szerelemről és az álmokról.  

Nagyon gyorsan lehet falni a sorokat, pillanatok alatt elfogy a könyv, de nem érdemes sietni vele. Ne szaladjunk át az oldalakon, hagyjuk, hogy befészkelje magát a szívünkbe.

Szokásom jelölni a jó mondatokat, amit idéznék. Itt az egész könyvet bejelölhetném.

A cím nem is lehetne ennél találóbb. Leo nem feketén és fehéren, hanem fehéren és vörösen (piros) látja a világot.

Egy nagyon igényes és színvonalas ifjúsági regény, amely olyan kérdéseket boncolgat, amire felnőtt fejjel is nehéz, hanem egyenesen lehetetlen megtalálni a helyes válaszokat.

Számomra könnyű volt Leoval azonosulni, mert én is egy örökké kérdező, kutató lélek vagyok. Tetszett, hogy kellő mértékű öniróniával és humorral rendelkezik. Még a legkeményebb helyzetekben is tudott olyat mondani, amitől nevetnem kellett. Egyik szemem sírt a másik nevetett, szinte végig.

Hogy mit üzen számomra a könyv?

Merj álmodni, mert az álmok adnak értelmet és célt az életnek!

Merj szeretni! Egyedül születsz meg, és egyedül leszel a halálodban is, de a kettő között ha szeretsz és viszont szeretnek boldog lehetsz. .

Valamint azt, hogy a szerelmed és a lelki társad nem biztos, hogy mindig egy és ugyan az.

A regény abszolút újraolvasós kategória, és bátran ajánlom az érettebb kamaszoktól egészen az 100 éves bölcsekig, mert mindannyian tanulhatunk belőle.

Alessandro D’Avenia egy fiatal olasz tanár. Nagyon szívesen beülnék hozzá néhány órára. Ezzel az első regényével nálam berobbant, és alig várom, hogy újra olvashassak tőle.

Ami nagyon tetszett: Álmodozó, Leo, a regény mondanivalója.

Kedvenc idézet: "Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak.”

„A szerelem nem azért van, hogy boldogok legyünk tőle, hanem hogy kiderüljön, mennyire bírjuk a fájdalmat.”

„Biztatnak, hogy álmodj, aztán alig kezdtél hozzá, máris az utadat állják. Irigykednek.”

Borító: 5* jár érte, nálam az év egyik legszebb borítója.

Pontozás: 4,5 álom az 5-ből 

Kiadó: Európa

332 oldal

Eredeti cím: Bianca come il latte, rossa come il sangue

Fordította: Gál Judit 

Theresa Révay: Párizs fehér fényei

Ha meghallom, vagy látom eme város nevét, azonnal a szerelemre gondolok. Ha Párizs egy film, vagy könyv címében szerepel, biztosan arra csábít, hogy levegyem a polcról és legalább belekukkantsak. Most is így történt.
Fülszöveg:

"Az 1920-as évekre Európa felszabadult a pusztító háború alól. Xénia Osszolinának, a fiatal orosz nemes hölgynek sikerül megszöknie a bolsevik forradalom sújtotta Szentpétervárról Párizsba, ahol kitartásának köszönhetően hamar híres modellé válik. Szerelem bontakozik ki közte és a német fotós, Max von Passau között, útjaik azonban elválnak. Csak évekkel később találkoznak újra a Berlinben, amikor Xénia már egy másik férfi felesége, Max pedig ellenállóként zsidókat próbál kijuttatni az egyre vészterhesebb náci Németországból."

Könnyen olvasható, de koránt sem könnyen feledhető.

Felkavaró utazás a történelem viharán keresztül. Divat, szerelem, háború. 

Háttér: I. világháború végétől a II. világháború végéig. Ha a történelem könyveket úgy tudnák megírni, ahogyan Révay ezt a könyvet, nem lenne olyan diák, aki ne élvezettel tanulna a múlt eseményeiről.

Egy olyan szerelmi történet, ahol a főhősök kapcsolata végig kísér bennünket, nem elhanyagolható, mégsem ez a legfontosabb.  

Xénia 16 évesen, szinte gyerekként válik egyik napról a másikra családfővé. Neki kell vigyázni a családjára, kénytelen menekülni, hogy életben maradjanak. Erős, elszánt. Cél: túlélni, minden áron. 

Révay könyve igazán olvasmányos írás. Magával ragadott. Ott voltam én is a szereplők mellett. Együtt fagyoskodtam az orosz menekültekkel a tengeren hánykolódva, Xénia mellett éjszakába nyúlóan varrtam a sötét manzárdszobában. 

Folyton azt kérdeztem magamtól: Hogyan képes még ezt is túlélni? Nekem menne-e? 

Történelem, izgalom, szerelem, család, minden adott egy feledhetetlen olvasmányhoz. Csak ajánlani tudom. 

Ami nagyon tetszett: Betekintés a kulisszák mögé: divat, fotózás

Borító: puhatáblás, ragasztókötött. Nagyon szépnek találom a magyar borítót, de nekem igazán a német nyelvű jött be. (lásd lentebb) 

Pontozás: 4,5

Kiadó: Athenaeum Kiadó

568 oldal

Eredeti cím: La louve blanche

Fordította: Kiss Kornélia

A könyvet köszönöm a kiadónak!

Az íróról:

1965-ben született Párizsban, a Sorbonne-on tanult francia irodalmat. Romantikus történelmi tablóit több nyelvre is lefordították. 

Magyarul megjelent másik műve A muránói üvegműves lánya

Dan Lungu: Hogyan felejtsünk el egy nőt

Nem csinálok belőle titkot, inkább kimondom nyíltan: Azért választottam ezt a könyvet, mert a címe alapján arra gondoltam, végre nem egy nő fog szerelmi bánatában vergődni. (Ez kicsit feministának hangzott, pedig nem vagyok az :D )
Nem azt kaptam, amire számítottam, de csalódásom pozitív.
Andi, a főhősünk teljesen szokatlan módon gabalyodik bele egy kapcsolatba Margával, első komoly barátnőjével. Ám a boldogság nem tart sokáig, a lány egy nap váratlanul elhagyja a fiút. Andi egy darabig azt hiszi, egyszerűen "bújócskázik" vele, persze idővel rájön, hogy mi is történ valójában.
Férfias eltökéltséggel veti bele magát a felejtésbe. Élsportolói lelkesedéssel kezd el inni, elveszíti az albérletét, majdnem a munkáját is, de még mindig nem sikerült kitörölnie a NŐ emlékét. Lassan, de biztosan a lejtő aljára érne, ám teljesen váratlanul a semmiből felbukkan a segítség...
Erős írás, vibráló színekkel, belső monológokkal. Csöndes, elmélyülésre, gondolkodásra szánt estékre tökéletes olvasmány.
A remény és a hit kérdéseire keresi a választ.
A könyvet köszönöm a Magvető Kiadónak!
Ami nagyon tetszett: ahogyan Andi keresi Margát a lakásban
Kedvenc idézet: -

Borító: keménytábla, védőborító
Pontozás: 4
452 oldal
Eredeti cím: Cum sa uiti o femeie
Fordította: Lakatos Mihály

Az íróról:
Román író és szociológus, 1969-ben született. Eddig 7 könyve jelent meg, és számos irodalmi díjat nyert.