2011. szeptember 4., vasárnap

George R.R. Martin: Trónok harca

Hogyan találkoztunk?
Szembe jött velem az HBO plakát. Egyből a Gyűrűk Ura ugrott be róla, annál is inkább, mert a poszteren Sean Bean volt látható, aki a már említett Tolkien regényből készült filmben is szerepelt.
Hazaérve rákerestem a neten. Ekkor derült ki számomra, hogy bizony a sorozat egy könyv adaptációja. Mit csinál a hozzám hasonló könyvfüggő? Megy a Moly.hu-ra.
Fülszöveg láttán felkiáltottam: Óóóó, ezt olvasnom kell!!!

Alaptörténet:
Westeros fölött Robert Baratheon uralkodik, aki elűzte az előző őrült zsarnok királyt, egyesítette a hét királyságot és békét teremtett. De a trón megszerzése a dolog könnyebbik részének bizonyult, a hatalmat meg is kell tudni tartani.
A királynak több az ellensége és talpnyalója, mint a hű barátja.
Eddard Stark, hűséges alatvaló, igaz barát, szinte már testvére Robertnek. Ő Deres és Észak ura. A Stark család áll a történet és a konfliktusok középpontjában.
A birodalmat belülről fenyegeti az ármány és a cselszövés, miközben közeleg a tél…

A regény a maga 872 oldalával (plusz a függelék) már önmagában is monumentális terjedelmű, és akkor még nem említettük, hogy a Trónok harca csak az első része A tűz és jég dala regényciklusnak. (Eddig összesen négy kötete jelent meg magyarul, az ötödik fordítás alatt.)
Vaskos kötet, mégis nagyon gyorsan a végére értem. Három-négy alkalommal ültem neki, és már el is fogyott. Egyszerűen nem lehet letenni.

A világ, amit Martin megteremtett lenyűgöző, részletesen kidolgozott, monumentális. (Ezzel a szóval még bizonyára fogok még egy párszor élni.)
Az izgalmas cselekmény mellett, az író fő erősége a karakterek ábrázolása. Mesterien árnyaltak, Szívből lehet gyűlölni és szeretni őket.

A Starkokkal gyorsan tudtam azonosulni. Makacsak, kemények akár Észak. Kitartóak és hűségesek. Eddard Starknak öt gyermeke van a feleségétől és egy fattya. Leginkább a gyerekeket szerettem meg.
Brant, a bátort, aki a legmagasabb falakra is félelem nélkül felmászik, aki háztetőkön közlekedik.
Aryat, aki lány létére inkább kardot forgatna, mint varrótűt. Szeretem az olyan női hősöket, mint ő. Nem várja türelmesen, hogy jöjjön a megmentő herceg, inkább a kezébe veszi a sorsát.
Jont, a Havast. Ő a fattyú. Az első perctől rokonszenvezek vele. A filmben őt alakító színész is kellemes látvány a női szemnek.

Tyrion, ő nem Stark, nem a farkas gyermeke, hanem az oroszláné, a törpe. Zseniális karakter! Martin vele mondat ki olyasmiket, amit a többi szereplő nem tudna, vagy nem merne. Agyafúrt, eszes, és hatalmas beszólásai vannak

És még sorolhatnám mennyi lenyűgöző karaktere van. A történet sok szálon fut, és nem kevés a szereplők száma. Kezdetben kicsit nehéznek tűnik észben tartani, hogy ki kicsoda, de bele lehet rázódni. Az első száz oldal kell ahhoz, hogy képbe kerül azzal, hogy körülbelül ki kivel van.  
Bátor, hűséges, nemes lovagok és hölgyek. Gonosz cselszövők, árulók, besúgók, méregkeverők. Harc a hatalomért, a becsületért, az igazságért, a családért és a szerelemért. Minden adott egy izgalmas kalandregényhez.    

Nagyon tetszik, hogy minden családnak van egy jelképe, általában egy őket jellemző állat. (Stark család-rémfarkas) illetve mindegyiknek meg van a maga jelmondata. Stark: Közeleg a tél!
A fantasy műfajában Tolkien óta nem találkoztam senkivel, aki így lenyűgözött és levett volna a lábamról, egészen mostanáig.
Leesett az állam, és még mindig kell alá a polc! Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire jó könyv! Mondjuk úgy, hogy ha tűz ütne ki a szobámban, ezt a regényt biztos az elsők között menteném ki. 
Még a tenger mellett is ezt olvastam:) 

Tanácsok a könyv olvasásához:
  1. Ne szeress meg senkit! Se felnőttet, se gyereket, de még állatot se!
  2. Ne bízz meg senkiben! Különösen Martinban ne! Ő galád, gonosz, kicsit perverz, és örülten zseniális!
  3. Zárd be az ajtót, kapcsold ki a telefont, a családnak spájzolj be élelmet, hogy ne halljanak éhen, míg te olvasol, mert ez a könyv letehetetlen.
  4. Gondoskodj róla, hogy kéznél legyen a folytatás!
Az első pontot lehetetlen betartani! A másodikról meg annyit, hogy Martin úgy is megvezet!

Ami nagyon tetszett: A világ, a karakterek, a rémfarkasok, a jelmondatok. Arya, Jon, a Tű, Tyrion, Arya táncórái, a rémfarkasok nevei stb… Hosszú a lista!
Kedvenc idézetek: „ A halál olyan szörnyen végleges, míg az élet tele van lehetőségekkel.”
„…miért van az, ha az egyik ember épít egy falat, a másik azonnal tudni akarja, mi van a túlsó oldalán?”
„ …vannak igazságok, amelyeket jobb nem kimondani, bizonyos hazugságokra pedig néha szükség van.”
Borító: Illik hozzá! Ez a kék farkasos is tetszik!!! 
Pontozás: 5*
Kiadó: Alexandra
872 oldal (plusz melléklet)
Eredeti cím: A Game of Thrones
Fordította: Pétersz Tamás 

4 megjegyzés:

  1. Elolvastam ezt a bejegyzést, és azonnal felírtam ezt a könyvet a listámra :)

    VálaszTörlés
  2. Remélem te se tudod majd letenni ezt a könyvet!:)

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikus könyv Szerintem ezt SENKI nem tudja letenni-ahogyan te sem tudtad-ha elkezdi. És ez a további kötetekkel csak fokozódik,a sztori egyre jobb lesz. :)

    VálaszTörlés