2012. április 21., szombat

Megan Crewe: elSzigetelve

Szembe jött a borító és nem mindennapi, igazán ötletes cím, azonnal kíváncsi lettem rá.
Elolvastam a fülszöveget… na ezt nem kellett volna! Ha létezne a legrosszabb fülszövegek versenye, ez biztos befutó lenne. Túl sok benne a cselekményleírás, a regény első 200 oldalát szinte teljesen összefoglalja. Úgyhogy, aki eddig nem olvasta el, az ne is tegye! 
Saját szavaimmal:

Adott egy apró kanadai sziget, ahol szinte mindenki ismeri a másikat. Idilli, biztonságos, barátságos környezet. Maga a Paradicsom. Ide költözött vissza Kaelyn a szüleivel és a bátyjával. Az ő naplóján keresztül derül ki, hogy valami megváltozott a szigeten. Különös betegség ütötte fel a fejét, egyre többen és többen kapják el, és nem találják a gyógymódot…

Amit tisztáznunk kell, ez nem egy disztópia ez egy apokaliptikus regény. Nem nincsenek benne zombik, egy vírus gyilkolássza a népet!

A fülszöveget leszámítva számomra még egy nagy hibája van, az hogy a főszereplőt nem tudtam megkedvelni. Kaelyn gondolkodása, az ok, ami miatt összeveszett a legjobb barátjával, egyszerűen értelmetlen és érthetetlen. Párszor megráztam volna, hogy végre felébredjen, cselekedjen, ne csak sodródjon az árral. Szerencsére azért a vége felé kezd megváltozni, fejlődik, de addig azért nagyon hosszú volt az út neki és nekem is.

Alapvetően az aktív, bátor, mindenre elszánt főszereplőket szeretem, de az tény, hogy nem lehet mindenki ilyen. Válsághelyzetben van, aki elmenekülni, más megbénul vagy megőrül, olyan is akad, akiből a legrosszabbat hozza ki. Ebből a szempontból az írónő nagyon jól ábrázolta a különböző karakterek reakcióit.
Elgondolkoztatott, hogy vajon én mit tennék hasonló helyzetben. Mi az a rossz, amit még megtehetünk a túlélés érdekében? Ebben az esetben is rossznak számít? Mi lenne, ha én is elkapnám a kórt? Szívem szerint évekre elegendő élelemmel és folyadékkal elSzigetelném magam millió könyv társaságában, de persze a lelkiismeretem nem hagyna békén, így elő bújnék a menedékemből, hogy segítsek valahogy. 

A hangulat nagyon megfogott magának. A pánik, a félelem és a csendes kétségbeesés is egyaránt átérezhető volt. Különösen tetszett a vírus egy bizonyos tünete, mégpedig az a pont, amikor az emberekben leomlik a szociális gát, és kimondanak olyasmit, amit ép tudatunk birtokában soha nem vallanának meg.

A történet lekötött, érdekes volt (Kealyn ostobaságait leszámítva).
Naplóregény lévén nagyon személyes hangvételű (nálam ez pedig mindig nyerő). Azok a bejegyzések a legjobbak, amiben Kealyn eszét veszti.
Különösen klassz, hogy Kealyn nem a „Kedves Naplóm”-nak ír, hanem annak a barátjának címezi, akivel évek óta nem beszélt, és nagyon úgy tűnik, hogy már többé nem is lesz rá lehetősége.

A könyv az Egmot kiadó Egmont-Dark sorozatában jelent meg. Határozottan pozitív és dicséretes, hogy a kiadó a külföldi megjelenés után (2012 január), már márciusban hozta a hazai olvasóknak. Érdemes lesz figyelemmel kísérni őket!             
A kiadás igényes, egyaránt kellemes kézbe venni és olvasni is.

Ami nagyon tetszett: a hangulat, a naplóforma, a vírus,
Ami nem tetszett: a fülszöveg, a logikai bakik, Kealyn karaktere az elején
Pillangók a gyomorban: van romantikus szál, kezdődő tini szerelem, egy-két csók, semmi extra, nem ezen van a hangsúly
Kedvenc idézet:… nincs értelme elzárkóznunk a világtól csak azért, hogy biztonságban legyünk. Hiszen a világ miatt érdemes élni.
Borító: Tetszik, élőben sokkal jobban mutat! Az angol is tetszik, de a magyar jobb! 
Pontozás: 4/5 Kíváncsi vagyok a következő részre! Mondtam, már hogy ez is egy sorozat lesz?!
Kiadó: Egmont
343 oldal
Eredeti cím: The way we fall
Fordította: Dr. Dobosi Beáta 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése