2012. január 18., szerda

A lány, aki lángra lobbant, engem is megégetett (Az Éhezők Viadala trilógia)

Egy három részes sorozat (Az Éhezők Viadala, Futótűz, A kiválasztott) Suzanne Collins tollából. Évek óta az egyik legjobb disztópiás regényfolyam, amihez szerencsém volt.
Az első részről már írtam korábban, a Futótűzről és A kiválasztottról azért nem szólnék külön-külön, mert mindenképpen el akarom kerülni a spoilerezést, ezért átfogóan, a sorozatról, mint egészről fogok írni.

Az alaptörténet:
Adott egy ország, amelyet egy kegyetlen elnyomó diktatórikus rendszer irányít, melynek vezetői még mindig büntetik a birodalom lakóit egy több mint 70 évvel korábbi lázadásért. 12 körzet, körzetenként 2 kiválasztott, 1 fiú és 1 lány évről-évre megküzd egymással az Éhezők Viadalán. 23 halott és 1 győztes marad a végén, aki túléli.
De minden megváltozik a 74. viadalon, amikor Katniss önként jelentkezik a húga helyett a játékra. A lány, aki lángra lobban, akaratán és tudtán kívül hírvivővé válik, akárcsak a fecsegőposzáta, és elhozza az emberekhez a reményt.

Collins írása már az első oldalon beszippant és nem is enged el az utolsó sorok után sem. Gyakran levegőt se vettem, annyira izgultam a szereplőkért. Imádom, ahogyan ez a nő feszültséget kelt, a kétségbeesés szélére taszít, majd visszaránt, elringat a nyugalom illúziójával, hogy azután jól arcomba vágja: ez van és kész!

Számomra a karakterek és a világuk miatt lett olyan zsigerekig hatoló, elképesztően jó. Húsba vágóan elevenek a szereplők. Van, akit nagyon lehet szeretni, mást pedig utálni. Egyikőjük sem hagy hidegen. Úgy éreztem ott vagyok én is velük. Minden vágyam az volt, hogy fegyvert adjanak a kezembe és behúzhassak egyet a Kapitóliumnak, vagy legalább beintsek neki.

A világ fiktív mégis megrémiszt a gondolat, hogy egy nap valóra válik. Sokat gondolkoztam olvasás közben azon, hogy én mit tennék.
Meghúznám magam, vagy szembeszegülnék?
Beállnék a sorba, esetleg nekem már minden mindegy alapon beletörődnék? Vagy én lennék a látszólag „rendes polgár” szíve fölött a fecsegőposzáta jelképével és a háttérből mozgatnám a szálakat?
Mit áldoznék fel a szabadságért? Megérné a bosszú bármi áron? Ha már mindent feláldoznál, mi maradna a végére? 
Elmormoltam néhány fohászt, hogy a mi gyerekeinknek, és unokáinknak soha ne kelljen „játszania” a Viadalon.

Az első kötet hatalmas siker volt nálam, azonnal kedvenc született. A másodiknál lelkesedésem kicsit csökkent, túl sok volt nekem a szerelmi háromszög (de még így is erős 4,5 csillagot adnék neki az 5-ből). Illetve úgy éreztem, hogy az írónő szándékosan várat, és a nagy durranást a harmadik, egyben befejező részre tartogatja. Nem tévedtem, nagyot szólt! Collins lenyűgöző, kegyetlen, nem tudom nem imádni! Rajongó lettem!
Megjegyzés: Kell nekem egy fecsegőposzátás kitűző!!!
Ami nagyon tetszett a sorozatban úgy általában: a világ, a hangulat, a feszültség, a stílus
Kedvenc idézet: amint tudom szűkíteni a listát, beírom 
Borítók: a harmadiké a legeslegjobb!!!
Pontozás: 5***** 

Jövőre jön az első rész filmes adaptációja. Haj, remélem nem rontják el! Azt hiszem én sírva, ujjongva, visongva fogom nézni J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése